Az a Boldog Új Év...

    Nincs jó kedvem.

Nem is tudom, miért oly fontos ez az utolsó pillanat, illetve pillanatok?
Mit akarok hinni? Vagy mi az amiben hinni akarok???
Miért hiszem azt, hogy ez az utolsó pár óra, perc majd rendbe hoz mindent?

   Minden ami fontos volt az életemben, már "szellem"...
Nincsenek meg a lakásaim, a számomra oly "fontos" tárgyak, helyek és a szeretteim. Mind szellemek.
A pénz - melyben az emberek istenként hisznek -, ahogy jön, úgy megy. Illetve hoz magával valami irtózatosan rossz dolgot, a kamatot és az adósságot. Nyögjük is rendesen...
És akkor most is itthon ülök és várom a "csodát"!

   Lehet, azért érzem magam ilyen szarul, mert ahogyan egy öreg mondás tartja; Félig berúgva lenni, kész pénz kidobás!!!
(Csak a miheztartás végett... még nem érzem, hogy ittam!) No de. 
Az a bizonyos Reményhal...!!!
Ami utoljára hal meg.
Miben reménykedünk???
Mi az a csoda, amit oly repesve várunk?
Hogy a következő év, holnaptól más lesz?
Hisz ez is csak egy ugyan olyan nap lesz, mint a többi.
Hogy egyből más leszek, másként gondolkodom, cselekszem és az eddigi napokhoz képes teljesen másképp fogok élni???
Ugye ezt te sem hiszed?... (hahahahahaha....)

   Nos... 
Ennyi felvezetés után, kérlek ne hidd rólam, hogy egy reményvesztett pali vagyok. Nem... Az nem én vagyok. Én az a "Nem adom fel" típus vagyok. 
Egyrészt ezért nincs jó kedvem.

Másrészt , hogy megérts el kell magyaráznom, hogy én, hogy látom. 
Nekem a "halmazaim" a fontosak. 
Azok a személyek - haverok, barátok és rokonok - , akik megértették, vagy legalábbis elfogadták az én látásmódomat!
Amit ostoba fejjel, általában kapásból elutasítanak, mert ők nem ezt látták, hallották a tévében!
Gondolkodni nem fognak rajta, mert azt egyébként sem szoktak, de az elutasítás az zsigerből megy.
Én nagyon sajnálom az ilyen embereket...

Kineveltek egy gondolkodásra képtelen fajt(???), akik birka módjára hajtogatja, amit lát a tévében, átveszi annak értékrendjét, s szemétbe dobja szülei, nagyszülei munkáját, életét, amiért küzdöttek!
Én szégyellem magam miattuk!!!
Hogy én mit tehetek ez ellen???
Halmazokat KELL létrehoznom, hogy magam körül tudhassam a gondolkodók, "máshogy" látók közösségét és segíteni kell nekik, hogy ők is növesszék maguk halmazait, hogy el tudják magyarázni, ha kell mesélni azoknak akik nekik fontosak. 
Mert ha nem érted, vak vagy.

   Elfáradtam...

Itthon... a saját legszűkebb halmazomban sincs minden rendben.
Itthon sem értik meg azonnal, amit én gondolok és ha kell igazolok.
Mert az elutasítás egyszerűbb. 
Szóval nem könnyű.

   Hogy mit ígérhetek a jövő évre?
Semmit.
Illetve, hogy maradok aki és ami voltam eddig is és nem változom meg már soha sem.
Szeretném, ha több ember is kinyitná a szemét és végre látnának is!

Szeretlek téged (is).
Boldog Új Évet Kívánok neked.

Így az év vége felé...

Egy üveg Hampstead London Dry Gin van előttem. Lágy, szinte nőies ital... negyven százaléknyi alkohollal. Az íráshoz pont jó. 

   Mari.

   Apósom testvére volt. Hatvanhét évesen agyvérzésben meghalt. Hátrahagyott egy harmincas fiút - Andrist... -, aki nem igán tudja ellátni magát. Nem hülye... csak, hogyis mondjam... életképtelen. 

A család minden tagja aggódott érte, mert nem tudtuk, mik a reakciói az anyjával kapcsolatban. Elmentünk hozzá mindannyian, hogy ne legyen egyedül e szent napon, meg hogy megfőzzünk a családnak. A szokásos rántott dolgokon kívűl, fánkot, gerbeaut, bejglit szervíroztunk, jóllakatva mindenkit. Míg az unokám a lakásban volt, csak kint dohányoztunk és ilyenkor sokat beszélgettem Andrissal. Szerencsére megnyugtató volt vele tárgyalni. Látva, hogy nincs megzuhanva, nem esett szét és tartással bír, így mi is megnyugodtunk. Andrissal kapcsolatban az a megnyugtató számomra, hogy nem kellett "tiszteleköröket" futni. Nem kellett mellé beszélni, hanem egyből bele a közepébe, mindenféle sallang nélkül. Lényegében hamarabb végeztünk a fontos dolgok megbeszélésével, mint azt otthon elterveztem. És ez jó... 

   Hamár szóba került a sallang nélküli beszéd... Észrevetted, hogy sokan úgy kezdik a mondataikat, hogy; - Az a baj... , vagy; - Hááát... nem is tudom... ? Akkor minek mondod? Egyáltalán kíváncsi vagy a véleményemre??? Vagy csak panaszkodsz? Mit akarsz mondani? Rabolod a drága időmet, feltartasz és semminek nézel. Nem érdekel a véleményem, csak járatod a pofádat, cél nélkül, mondanivaló nélkül. Erre nem vagyok kíváncsi. Lehetsz 10/10-es csaj, aki rögtön csak 5/10 lesz számomra, vagy a világ legérdekesebb munkájával rendelkező faszi, akitől megannyi kérdésem lenne, de már nem is érdekel a munkája ezek után. Vagy egy politikus, akitől.... végül is ők mondhatják, mert úgy sem hiszek neki. 

  Mari sem volt ilyen elcseszett. Nyomozó volt a javából. Akitől még az ügyvédek is tartottak, mert a stílusa minden volt, csak nem nőies! Mikor megismertem, egy családi találkozón, egyből tudtam, hogy ismerem. Kellet vagy tíz perc, hogy megbeszéljük honnan. A szavaimmal élve; - Munkakapcsolat volt köztünk. Ő az asztal egyik oldalán, írógéppel, én meg a másik oldalon, bilincsben. Szerencsére nem emlékezett rá, hogy milyen ügyben intézkedett. De ez rég volt... tán igaz sem volt. Kedveltük egymáést. És most azt veszem észre, hogy hiányzik. Mert nem fogok tudni vele beszélgetni. Pedig értékes egy ember volt. Sajnálom... 

   Most nyugi van. A lelkem békés. Várom a következő évet. Meg, hogy béke legyen a világban.  Áldott ünnepeket nektek.

Gondolatok

   Már jó ideje itthon vagyok, így van időm bőven gondolkodni, 

Úgy mindenen.. de mégis vannak visszatérő dolgaim és ezen szeretek mélázgatni. 

Egy kicsit képzelgetni, hogy ha én így, akkor ő/az/ez úgy, s még úgyabban, s különben is Én miért nem?
Szóval csak, hogy értsd, ez néha beindít, hogy van helyem még, hogy jól csinálom, hogy van értelme stb...

Értesz?

Ez olyan motiváló, kurvára nem meditatív elmélkedés. Vagy esélylatolgatás?... Tudja a tököm. Hisz hasznom effektíve nincs rajta, de olykor talán lehetne.

   Az utóbbi fél évben viszont van egy tervem, amit MUSZÁJ (!) megvalósítanom, mert már elegem van a csontokból, illetve a szaremberekből, s asszem ezzel bebiztosítanám az öregkoromat. 

Ámen, Ámen, Ámen... úgy legyen!!!

Persze ne akard megváltoztatni a világot egy ruppó nélkül és ne költsd el még fejben sem a megkeresett (még nem lévő...) pénzed egyszerre. Nem egészséges. A Krúdy álmoskönyv szerint sem az. Szóval csak lépked a lépcsőfokokat és egyszer csak eljutsz már a jó kilátásokhoz is! 

Viszont nem rossz dolog, ha tudsz számolni! Ha fejben is jó vagy, akkor meg pláne!!!
Gyorsabban kombinálsz, kevesebbszer fognak átverni, gyorsabb válaszokat adsz és felkészültebbnek látszol. Tudod mi a következő lépés.

Szóval van egy lehetőségem, amit vétek lenne kihagyni. Egy munka. Ami nem kicsi. Ráadásul nem is vág a szakmámba. Hatvan nap alatt megkereshetem egy melósom egész éves jó fizetését!

Jó fizetés?
Az mi? Mennyi?
Ja ja... kinek mi, igazad van. 
Napi húsz az sok?
Ráadásul az a típus vagyok, hogyha valaki jól és sokat dolgozik és még hoz is a konyhára, akkor tőlem megkeresheti a harmincat is!!!
Nem vagyok "fogas"...

   Szóval ülök és mélázgatok, miközben elég sokat cigizek, hisz van rá időm és most a legnagyobb problémám, hogy szerezzek még vagy két millió forintot.

Finanszírozási problémáim vannak. 
De tudván, hogy nincs egy fillérem sem, úgy is el kell vállalnom a munkát és a lehető legszebben meg is kell csinálnom! 
Ezért aztán az utóbbi időben a logisztikán gondolkodom és ezáltal intézkedem is, hogy minden klappoljon! 

Mindent leszervezni, lebeszélni, átbeszélni, végrehajtani és beszerezni. Kurvára nem egyszerű feladat. 
A gyomoridegem néhányszor már jelzett, hogy vagy lassítsak, vagy oldjam meg a kérdéses helyzetet, mert nem lesz benne köszönetem!
Öklendeztem már, de a hányásig még nem jutottam el.

Nyugi, majd ezt is megoldom.

Most már érted, hogy miért nem írtam annyi ideje?
Előtte ez a rohadék üzlettárs, aki meglopott mindannyiunkat, most meg azok a nehézségek, amik kellenek az újrakezdéshez.
És merj nagyot álmodni! Ne aprózd el... gondolkodj nagyban!
Vágj bele, tedd a dolgod - hisz tudod mit csinálsz - és vezesd az embereid! 
Hisz ők hisznek benned, bíznak és remélik nem kell "csak" húszért dolgozniuk!
És azért hisznek nekem, mert ismernek. Tudják, hogy engem nem a pénz vezérel.
Ők is bíznak. Bennem!

   Mélázgatok.

Mostanában már inni sem iszom. Na jó... tegnap megittam majd egy üveg bort, meg másfél liter ásványvizet. De ezt csak a nagy melegre való tekintettel. Meg úgy éreztem, hogy jutalmaznom kell egy kicsit magamat. Nincs indok, nincs rá magyarázat, csak így éreztem.

Kellett!

Jó volt.

Közben nézem a meccseket. Tegnap sírtam is. Kétszer. Lehet többször is, már nem tudom. Amikor vezettünk, majd egyenlítés után újra vezettünk, és utána újra kiegyenlítettek a németek. A bírói síp után sajnáltam a csapatot. Sajnáltam és rohadt büszke voltam rájuk!!!

Majd legközelebb tovább jutunk. 

Kellenek azok a lépcsőfokok. Nem lehet rögtön a legjobb helyre jutnunk, nem vagyunk még rá készen.

Persze ez csak az én véleményem... méláz rajta egy kicsit.

Hmm...? (mosoly...)

   Asszonyom is váltott.

Tizennyolc év után elköszönt a munkahelyétől és elment máshová.
Csak az érdekesség végett mondom, ugyanazokat a külső problémák jöttek ki neki is, mint nekem. Ugyanúgy idegeskedett, ugyanakkor fájt a feje, volt nyűgős, és antiszoc, mint én!

Szerintem nem voltam vele kibírhatatlan. Sokszor mosolyogtam rajta. Te szerencsés spíné!
Csak ennyi a gondod???

Most már, hogy elhelyezkedett és elkezdett betanulni, most már lazul... nem lesz vele semmi gond. Örülök neki.

   A melegre való tekintettel, amit már én sem bírok sokáig - habár most kezdett el dörögni az ég, úgy látszik esni fog - Végre! - behívtam Brutit a tusolóba, hogy lefürdessem egy kis langyos vízzel. Egyre hidegebbre állítottam a vizet, hogy ne meleg vízben fürödjön és lehűljön a teste  is. Hagyta magát. Érezhetően jól esett neki. Nem is lihegett utána többet. Fejét a lábaim közé nyomta, hadd örüljek én is egy kis víznek és élvezkedett. Egyem a szívét. Aztán jött Szofikám is, csak előtte két marék szőrt kiszedtem a lefolyóból. Nagyon hullik a roti szőre, de nem látni rajta... ergo baj nincs!
A boxerem is élvezte a fürdőt. Neki is nagyon kellett a mosdás, ő is elég koszos volt már. 

Most nyugodtan fetrengenek körülöttünk és szuszmákolnak. És nem lihegnek!
Megérte a pancsi, meg a takarítás utánuk!

Hozok egy korsó hideg vizet.

Napi négy litert kéne meginnom, de jó ha most a két, két és fél litert megiszom. 

Tudom, tudom... a minimum. Na. Iszom. Rajta vagyok.

   Az utóbbi időben megint van két halottam. Ráadásul egér barátom temetésére nem is hívtak el, mert hajón volt a szertartás és így is vita volt belőle, hogy ki legyen az az alig negyven ember, aki elkíséri az utolsó útjára. 

Góré barátomat még nem tudom mikor temetik. Drága öreg jótét barátom a fél lábával, fanyar humorával itt hagyott minket.
Üres lesz a Horváth kert nélkülük... Réz Margitunk meg csak üldögél és csendben figyel.

Mennyi fájdalmat láthatott már...???

Negyvenkilenc éve ismerem ezt a nőt.

Most két régi baráttal kevesebb fogja látogatni őt. Egyikük sem fog már többé kabátot hozni neki télen, mikor leesik az első hó. Talán, majd valamelyikünk átvállalja ezt a "nemes" feladatot. Hisz mégis csak ő a Réz Margit! Meg ne fázzon már nekünk!
Jó utat srácok...

   Asszem mélázgatok még egy kicsit magam. 

A "B" oldal...

   Egy hete láthatod rajtam, hogy olyan pff... , meg a faszom sem tudja milyen hangulatom van.

Jár az agyam, a felismerések már lassan elkerülnek, lassan nem csodálkozom semmin és kezdek hozzászokni az emberek érthetetlen tekintetére.

Mintha a leszarom tablettát szedném.

Szóval érted, nem? 

Nem.

Na figyelj!

   Most már hordhatom az Öreg becenevet!

Bizony barátom, nekem már az a bizonyos B oldal forog és - tudom... - ezen vannak a szarabb számok! (hehe...)

De én szeretem ezeket a nótákat is.

Hisz, ezek a dalok nem szólnak másról, mint a Barátság, a Szabadság, a Szeretet - még ha közhelynek is tűnik... - és azokról a dolgokról, amiket TE drága barátom még nem értékelsz!

Most mondok valamit, ami erősnek fog tűnni... és úgy sem hiszed el.

Imádom az életem!!!

   Köszönöm az őseimnek, hogy szeretetben neveltek fel!

Láttam a mindennapi gondjai(n)kat. Ahogy megoldódtak. Amikor megoldódtak. A hitüket. Egymás felé. 

Most már tudom... azt a rengeteg szenvedést, mit átéltek, s átéltem magam is, hogy oldották meg, illetve hogy kezelték. Mitől maradtak számomra EMBEREK, így csupa nagybetűvel, mert nincs egy rossz gondolatom sem feléjük, róluk. Mondom úgy, hogy láttam mit művel testvér a testvérrel, gyerek a szülőivel, barát a baráttal!
Láttam megannyi halált. Persze megannyi születést is. De manapság csak a csalódás jár a születések után. 
Természetesen nem azt mondom, hogy ne szülj. Csak várok valakit, vagy valamit  ezektől a fiataloktól, ami igazolja a hitemet.
Hogy van értelme időt áldoznom ezekre a kölykökre, mikor leállok velük beszélgetni. Mikor Titkokat mondok el, vigyázva minden szavamra és próbálok nem élő közhely lenni.

De mint tudjuk... minden közhely igaz!

   Szeretek veled beszélgetni.

Mert látom, hogy figyelsz. És mit is akarhatna egy magam fajta "öreg" ember?
Többet? Ennél? Ugyan...

Legtöbbször látom, hogy nem hiszel nekem. 
Ha mesélek egy csatolódó történetet, aminek a szereplője én vagyok, te nem hiszed el és kételkedsz minden szavamban. 

Nem érdekel.

Volt ember, aki időt és energiát nem sajnált, hogy bebizonyítsa, hazug vagyok.

Tetemrehívás volt. Szembesítés. És én csak sajnálni tudom, illetve megköszönni neki, hogy egy régmúlt történet szereplőjét elővarázsolta nekem, így átélhettem újra a történteket, vele, együtt!!!

Aki ismer, nem kételkedik a szavamban!

   Most már tudom... kicsit késve, mekkora ereje van annak, amit mondasz.

Régen sem voltam az a köntörfalazós típus. Igaz, sokat gondolkodtam azon, kimondjam e neked, amit szeretnék mondani, vagy sodródjak az árral és várjak még vele. Sajnos sokat vártam. Sokszor. 

Nem szabad.

Szerencsére tudom milyen érzés napokat végigbeszélgetni, hallgatni az igazságokat, a magam történelmét, történetét, egy másik fél szemszögéből és ilyenkor végre eljuthatok a felismerésig!

De az eddigieken már változtatni nem tudok. 

Értékelem most már amim van.

Legfőbbként Téged!

Meg Őt és őt is. Mert olyanok szinte, mint én.
A Hasonlót a hasonlóval törvénye ez!
A halmazok, a szintjeink, a "lépcsőfokaink" és a felismeréseink.
De ezekbe most ne menjünk bele. 

   Az utóbbi egy hétben megannyi öröm ért.

Kaptam tortát.

A munkahelyemen, a megrendelő készítette el. Igaz csak egy fél tortát kaptam, mert a ház még csak félig áll, de így is el kellett fordulnom, hogy ne lássák azt a fránya könnycseppet. Ha kész a ház, megkapom a másik felét is mondták!

Az ezelőtti tortám is megríkatott.
Egy olyan helyre ültem be, ahová a rendőrök sem mertek bemenni. Még helyszínelni sem! Nemhogy intézkedni!
Testvérem, barátom volt a kocsmáros. Mikor meglátta az ábrázatomat, máris kitöltötte az első két deci ginemet. Nem kérdezett, csak tette a dolgát. 

A helységben tartózkodott még két "Úri"ember. Egy majd kétméteres málé tádé cigánygyerek és a barátja, egy kigyúrt, kopasz agyontetovált izomember, hófehér bőrrel és szőke kefe hajjal. Öt forintot nem bíznék rájuk típus.

Mikor elmeséltem, hogy elhagyott és magányos vagyok,ráadásul szülinapom is van ez a két alak eltűnt egy kis időre. Én ittam még egy "pohárkát" és motoros testvérem próbált valami életet belém erőltetni. 

A két barát visszatért.
Hoztak egy tíz centis kőralakú tortát, egy ötcenti átmérőjű háztartási gyertyával átszúrva és egy kis kétdecis pezsgőt ajándékba.

Na... én ott és akkor összetörtem.

Hogy ez a két rohadék, akik valami oknál fogva tiszteltek és talán szerettek is, pont Ők akarnak felköszönteni, megajándékozni, vagy tudom is én mit akartak... hogy pont ŐK???
Basszátok meg.

Később átmentem a kocsma melletti kis boltba. Megtaláltam a kibontott csomag gyertyát, amiből hiányzott az az egy darab, illetve hiányzott az a "torta" is. Gondolom a pezsgőért sem fizettek egy fillért sem!

Azóta nem kaptam tortát és nem is kértem. Aztán tizenöt év után kapok egy fél tortát. Én meg örültem neki, mint egy kisgyerek. Pahh...

   Most meg a régi barátaim közül, kaptam egy huszonnégy darabos Gin válogatást és majdnem összehoztak egy olyan igazi nagy találkozást!

Sajna a vírus miatt nem jött össze... pedig már vagy tizenhat-nyolc éve nem találkoztam gyerekkori barátommal. Amerika baromi messze van...

Szóval jó öregnek lenni. 

   

   Most mit mondjak...?

Hogy mennyire örülök, ha találkozhatok valakivel, aki valamikor az életem része volt, vagy mennyire jól esik ha átölelnek ők?
Igen.

Annyira jó visszaemlékezni... együtt... mosolyogva. 

Én most is ezt teszem. 

Jól érzem magam.

Gondolatok...

   Lassan hat a bor-pálinka combo.

Kellemesen hat a fülemen szóló nótákkal.
(mutatom...)

Fáradt vagyok és regenerálódok. Lazítok.
A jobb lábam érszűkületes - a doki szerint nem... - a rajtalévő felületi seb alig gyógyul, kötözöm A bal térdem tropa a burkolástól. A jobb karom több, mint egy hete bevan durranva, rotációs mozgásra képtelen. A két napos influenza szövődménye még a hörgőimen van, de a köhögés már nem érdekel, nem zavar. 
Szóval... jól vagyok. 

   Vasárnap lévén aludhattam, míg akarok. 
Ötkor kelltem.
Mint mindig. 
A kutyákat kiengedtem a dolgukra, én is elvégeztem amit kell, aztán már nem is feküdtem le. Minek? Már csak kínlódnék az ágyban... nem aludnék. 
Bekapcsoltam az új kávéfőzőnket, ami szerencsére nagyon halk. Ittam egy forró tejeskávét, leültem az asztalhoz és bekapcsoltam a világot!
Megírtam a szülinapi jó kívánságomat az ünnepeltnek, lejátszottam a szokásos, kikapcsolós játékaimat, aztán elgondolkodtam. 

A szeretteimen, a családtagjaimon, a kollegáimon, a munkámon, meg a halottaimon.

B.anya (becses anya, azaz az asszony...) alszik, a kutyák újra vissza aludtak, horkolnak. A tudat, hogy a hűtő tele és van mit enni, valamint, hogy nem kell ma főzni - tegnap megtettem... - megnyugtat. Hogy az asszony beteg és kínlódik, no meg fáj a foga, amit kezelnek még egy jó ideig, az nem.
Hogy ilyenkor nyűgös... az sem megnyugtató. Nagyon nem.

Napok óta rezeg bennem Márti.
Kilenc éve nincs köztünk. Tegnapelőtt volt a szülinapja. 
Mintha akarna valamit mondni... de nem tudok rá összpontosítani. Nem megy.
(mutatom a dalát... az övé.)

De van más, amivel foglalkoznom kell.
Van egy baráti pár, akik segítséget kértek, mert a házasságuk kritikus állapotban van, de egyszerűen nem tudok egy rohadt randit kicsikarni magamból, mert valami, mindíg közbejön. 
Aztán az autóim is használhatatlanok, javításra szorulnak. 
A konyhám "félig kész", be kellene fejeznem. 
Az udvar is egy katasztrófa jeleit viseli, rendbe kéne tennem. 
De vagy nincs időm, vagy csak lustaságból, vagy csak azért, mert egy hulla vagyok, nem teszek semmit. Csak pihenek… vagy próbálok.    
Aztán hétfőtől újra munka.
Habár az utóbbi időben még hétvégekn is nyomtuk, muszájból. 
El is fáradtam... öreg vagyok már.

   De a fejemben ott van minden fontos dolog, amit meg kellene tennem, minden feladat, minden el nem végzett dolog. És egyjó nagy lelkiismeret furdalás. 
Mert ma sem tettem meg valamit. De könyörgöm... csak egy kis időt kérek és egy kis megértést, hogy miért nem!

Na gyerekek baj van... elfogyott a bor is és a pálinka is!!!

Ráadásul a cigim sem fog kitartani!!!

Mennem kell!!!

Ez így nem maradthat!

Egyébként minden rendben és minden okés!
Szeretlek titeket.

Béke nektek. 

(majd jövök... hallgassatok zenét!)

Sic transit gloria mundi (Így múlik el a világ dicsősége).

   Írhatnék valami szépről, így a szeretet ünnepén, de nem tudok.

Régóta úgy hiszem és úgyis létezem, hogy minden nap karácsony. Foglalkozni a szeretteimmel, elhalmozni amivel csak tudom, törődni azzal akit szeretek, odafigyelni rájuk, egyszóval kényeztetni.

Persze viseljen el engem is, hisz nem felelhetek meg mindenkinek mindenben.

   De most tombolnivaló kedvem van.
Elgem van a karácsonyi "elvárásokból", elegem va az idézőjeles "Szeretet ünnepétől", mert már oly régen nem erről szól az egész.
Egy mondvacsinált ünnep, gazdasági csőd és a szeretet hiányának totális megnyilvánulása ez a nap!

Öreg vagyok. Nincs a háztartásban kicsi gyerek, akinek még ellehetne adni ezt a gyönyörű ünnepet, nincsenek szüleim, testvéreim. A barátaim sem laknak velem, így nem is kéne mást tennem, csak kibírnom ezt a pár napot. 

De nem megy...
Lassan kiborulok. Még berúgni sincs nagyon kedvem. Azt hiszem ez mindent elmond.

   Nem... nem fogok bántani senkit sem, mert már az, hogy leültem írni, már az megnyugtatott egy kicsit. Nincs értelme.
A lelkem stagnál . már rég repült magától... - én nem fejlődöm sehova, csak egyszerűen túlélek.
Szóval csak élek... még élek.

Áldás kéne és Béke.

De most szarok mindenre.    

Emlékezni...

   Most raktam le a telefont.
A vonal másik felén egy öreg barátnőm, akinek reggel halt meg az anyja.
Évek óta nem beszéltünk, de most muszáj volt felhívnom. 
Nem volt megtörve, hisz erős lány, nem most találkozott először a halállal, talán csak fáradtság volt a hangjában, talán.
   Vigasztalni akartam, de helyette még egy halálhírt kaptam. A nénikéje is mostanság halt meg, aki nekem még régebbi ismeretségem volt!
Szóval a fejem most szédült kavargásban van és próbálom helyre rakni a dolgokat, de mivel túlfejlett emocionális intelligenciám van, ezért most nagy űr keletkezett a lelkemben. 
Hiányozni fognak.
Öregszünk bakker...

Óév, meg a többi..

   Van még kábé három óra ebből az évből.
A kedvenc fehér boromat (*) iszogatom és asszem szarok az idei visszaemlékezésre!
Semmit sem rontottam el, nem sajnálok semmit sem és szeretnek! Kell ennél több?!
Ugye, hogy nem. 
   
   Rengeteg zene van a fejemben. Egész nap csak énekeltem magamban. Ittam két krém whiskyt, majd most ezt az üveg bort. Semmi túlzás, semmi tompulás, csak lassan elfáradok és akkor lefekszem.
Hiányoznak a szívemből jó páran. 
Ma értük "énekeltem", értük szólt a zene a fejemben. Sajnos azt vettem észre, hogy egyre több ez a szám, évről évre emelkedik és ez nem jó...  igyunk.
Most sem jobb.
Most?
Ááá... nem. (sóhaj)
Mindegy.
...

...Tőled csak annyit akarok kérni Hogy engedj őszintén élni Őszintén szabadon szépen Őszintébben mint ahogy tegnap éltem...

...Mártika nagyon hiányzol.  :(

Add meg nekem, a hosszú évekért, Minden jóért és rosszért, amit kérek én! Add meg nekem, engedd, hogy így legyen, Mert a játék véget ért nekem! ... Lennék harang, mi érted szól, Vigasz lehetnék, ha búcsúzol. Lennek szél, mely elkísér, Minden dal, ami benned él, minden dal.

*

Szeremley Rizling.

Szenteste...

   Hányingerem van ezektől a posztolós jókívánságoktól!
Írni meg nem tudsz te paraszt?!
klikk, klikk, oszt jó van ez így. Másol, megoszt azt csá.
   Senkinek sem írtam vissza.
Minek? Érdekel valakit is egyáltalán a válaszom?
A lényeg, az úgyis bennem van... érzem amit érzek és a többi nem számít.

   Szóval, Áldott Ünnepeket Kívánok minden szerettemnek.

Emberöltő...

   A "Wiki" szerint: Az emberöltő mai jelentésében elsősorban az az idő, amely alatt az egy időben született gyerekek felnőnek, és maguk is szülőkorba lépnek, tehát 25-35 év, ez megegyezik a nemzedékek váltásának idejével.  

Tehát... 

   Szerencsésnek mondhatom magam, hogy vannak barátaim. Öreg barátaim. Akikkel gyerek lehettem, felnőhettem, tapasztalhattam és az érzelmek teljes skáláját átélhettem.

Sírtunk, nevettünk... és felnőttünk. 

Adott időben egy úton jártunk, aztán elváltak útjaink. Te arra, én erre. De úgy gondolom, hogy ezek az emberek ugyanazt az értékeket tartják fontosnak, mint én. S talán, ez így van rendjén.

Néha találkozunk, átöleljük egymást - talán egy kicsivel tovább is, mint azt illik - adunk egymásnak két puszit és ott folytatjuk a beszélgetést, ahol anno abbahagytuk. Nem traktáljuk egymást felesleges baromságokkal és a legmélyebb őszinteséggel mondjuk el a hasfájásainkat, ha vannak. Végighallgatva egymást, olykor belekérdezve ha kell és a végén a legkeményebb, néha bántónak tűnő véleményünket is kimondjuk. Hisz barátok vagyunk.

Voltunk csalódottak, szerelmesek, elveszettek, lázadók,  családosak, házasok és elváltak, árvák és magányosak, de... mégis itt vagyunk.

Túléltünk mindent. Mindent!

Megkeményedtünk.
Igaz, összeszedtünk néhány mély ráncot, ősz hajszálakat és kérges kezeket, de így vagyunk szépek.

   Még fiú voltam, alig középiskolás és volt egy lány.

Akkor még nem nő, nem végzet asszonya, hanem csak egy... kis csaj.

Én egy év után összeszedtem minden bátorságomat és elmondtam neki mit érzek iránta.

Talán nem kellett volna. Talán korai volt, nem tudom.  
Persze a válasz az volt, hogy maradjunk barátok.
Mi más is lett volna. Talán egy kicsit reménykedtem, de... fiatal voltam. Hmm,,,
Ezen idő alatt kialakult egy igazán mély barátság köztünk. Mindenhova együtt mentünk mi ketten, meg az a másik három lány.
Igen... öten voltunk. Vadak és minden ellen lázadók. 
Aztán a suli után szétszóródtunk. Egy ideig nem láttuk egymást. 
Már nős voltam, mikor legközelebb találkoztunk. Ő terhes volt, én meg már apa. 
Döbbenetes volt számomra!
Ott és akkor tudtam, hogy nem lesz már soha az enyém. Hisz anya lesz és valaki másé a szíve.
Mégis megmaradtunk barátoknak.
Így visszagondolva, csak birtoklás volt bennem asszem, hisz nős voltam és szülő, de nem gondoltam azt, hogy nem kaphatom meg. Hiszen Mi egyek vagyunk! Ő az enyém!
De nem. Nem lett az enyém.   
Hisz mi barátok vagyunk.

   Azóta eltelt vagy harmincöt év. 
Néha  találkoztunk, olykor elmentem valami buliba, ahol Ő volt, vagy csak összefutottunk egy kis időre valahol. Megittunk egy-két pohár valamit, aztán irány haza. Egyszer kétszer ott aludtam nála ezalatt az évek alatt. Aztán öt éve kiment külföldre. Muszájból.
Évente max kétszer találkoztunk pár órára.
Idén is... ősszel legutóbb. 
De valami megváltozott benne!
Majd leírta nekem azt, mit harminc valahány éve elmondtam neki és visszakaptam mindent, mit valaha éreztem felé.
És ez nagyon felborított!!!
Lelkileg mindenképp.

   Csak gondolj bele.
Egy olyan visszaigazolást kaptam, amit általában az emberek soha.
Őszinte gondolatokat, nyílt szavakat és egy idő utazást.
Vissza kellett idéznem azokat a pillanatokat, amit közösen éltünk át. Emlékeznem minden kimondott és kimondatlan szavakra, mondatokra. Vissza idézte azokat a pillanatokat, amikor hibáztunk és elmondta a "Mi lett volna, ha akkor..." kezdetű gondolatokat.
Egy többszörös alternatív valóságot tárt elém.
Nem, ne gondolj bele... nem fog menni.
Napokig "járt" az agyam.
De mi ugye barátok vagyunk!?
   És ezért nehéz.
Hisz nem akarom őt használni, főleg nem kihasználni! Valamint nem akarok B.(ecses)anyával sem kitolni! Nem tehetem... voltam már elégszer tisztességtelen.
Mindig én vesztettem.
Az alternatíva meg alternatíva marad.
   Nem vagyok idő utazó, nem vátoztathatom meg a jelenemet. Ez van...
Még ha jól is esik érzelmileg és tök jó átgondolni a variációkat, én alapból egy racionális faszi vagyok és ezáltal nem nagyon hiszek az ígéreteknek. Óóó... már nem.
A tapasztalat, az évek meg a rutin... ja. meg az a sok veszteség.
Ugyanakkor nem múlt a szeretet, mi bennem van és nem vagyok hajlandó ezt elengedni, feladni, vagy bármi módon megszüntetni, mert a szerelem előkerült mint fogalom!
De mi ugye barátok vagyunk?!
Igen! Harmincnégy éve.
Megannyi emlékekkel és olyan történetekkel, amit egy könyvben is viszont olvasnának a barátaink (is). Tán a gyerekeink is, de ebben már nem vagyok egészen biztos.
   
   Tudod, az embernek kell a pozitív visszaigazolás.
Ahogy a gyereknek is, ezért dicséri az anyja, apja. Hisz ettől lesz fejlett lelke a kölyöknek. Ennek hiányában egy antiszociális kretén lesz, ki nem képes pozitív érzelmekre.
Talán nem túlzok, ha azt mondom Ő volt az első személy, aki nagyon fájt a lelkemnek, ugyanakkor  az első szóra mentem és együtt voltunk amikor csak lehetett, hisz mi mindenki szemében egyek voltunk. Csak, mi mégsem jöttünk össze. És mégis, jó volt vele lenni! 
A felnőtté válásunk  első lépéseit együtt tettük meg!
A zenei és egyéb kulturális ízlésünk is együtt fejlődött ki. A hegyre mászás képességét is neki köszönhetem, hisz haza kellett kísérnem. A biztonsági alapokat is miatta "tanultam" meg. Gondolom, neki is van számtalan példája. Azt biztosan tudom, hogy a barna címkés barack pálinkát általam gyűlölte meg! 
Hisz mi barátok vagyunk, ugye?!
   És van egy fontos kérdés még.
Sajnálom e azt, hogy nem lettünk mindenestül egyek?
...Nem. Már nem.
Amivé lettem, azt neki is köszönhetem. A rengeteg egyedüllét és magányos hazautak mellé, oly sok gyönyörű történetünk is van. Egy egy zeneszám előhozza belőlem a mai napig is ezeket a szép emlékeket. Csak megköszönni tudom!
Köszönöm.

Az Öreg...

   Nagyon egy húron voltunk.
Félszavakból is megértettük egymást. A humora meg...penge! Azt hiszem, ezt örököltem tőle. No meg a haját. Nekem sincs.
Ő nyolc nyelven tudott perfektül, én több mint ötven ország hivatalos nyelvén tudok köszönni. - Helló. 
Ő mindig csalt ellenem ha kártyáztunk, én jó darabig használtam ezt másokkal szemben kereset kiegészítésnek.
Ő a sört kedvelte konyakkal kísérve, én jobban szeretem a száraz fehér bort és a gint. 
Ő imádott horgászni, de nem ette meg a halat, én megeszem a halat, de nem fogom ki.
Ő félelmetes lexikális tudással rendelkezett, én meg... - idézve David Bowie 1986-os Jim Henson rendezte Labirintus című zenés, fantazy mesefilmjéből, ahol a tizenöt éves Sarah Williams (Jennifer Connelly játszotta) megkérdezi a helyes irányt az egyik kereszteződésben egy FÉREGTŐL, aki direkt a rossz irányba mutatva csak annyit mondott; - Én csak egy buta kukac vagyok!
   Azért vannak közös dolgaink is.
Baromira tudunk szeretni. Az utolsó pillanatig harcolunk. Soha nem adjuk fel. Stb...
És Öregnek szólítottak. 
És apa figyelj... most már jó ideje engem is.
A beszélgetéseink nagyon hiányoznak!

   Most nézem a mécsest - tudom... pogány rítus - iszom még egy-két pohár bort, elszívok egy cigit és hagyom, hogy a lelkem messzire vigyen időn, s téren keresztül hozzád.
Hiányzol Öreg. 

(R.I.P.)

(Sóhaj...)

Erről a nótáról, TE fogsz eszembe jutni tesó...

R.I.P.

   Így emlékszünk rád testvér...
Élt negyvenhét évet.
Köszönöm, hogy megvártál.
...

Egy régi barát...

   Este negyed tizenegykor csörgött a telefonom.
Ismeretlen szám. Gondolkodtam, hogy felvegyem...  biztos fontos.

   Egy gyerekkori ismerős női hang szólt bele. Olonkám... a keresztlányom anyja. 
Sírással küszködve, elcsukló hangon mondta el, hogy Sulcz úr haldoklik és nem tudja már, hogy mikor megy el, de már csak a morfium tartja életben. 

   Tudtam, hogy a kemó kinyírja. Szerettem volna, ha nem veszi igénybe ezt a "gyógymódot", de hát ki vagyok én, hogy megmondjam neki.
Olonkám viaskodott az érzéseivel, hogy egyáltalán felhívjon, mert Sulcz úr nője Beja asszony nem akarta, hogy bárki is meglátogassa az emberét. 
Nem is értem... bolond asszony, hogy gondolta?!
Még jó, hogy meglátogatom és elköszönök tőle - ha tudok... -. 

   Az utóbbi időkben sokat volt vele Olonkám. Sokat beszélgettek. 
Azt mondta, hogy engem midig is szeretett és nagyon hiányzom neki. Jó néhányszor kibeszéltek.  És lehet, hogy eltávolodtunk egymástól, mert nem tetszett az életvitele, felfogása, de sosem vesztünk össze, soha nem haragudtam rá! Az Ő élete, én elfogadtam.

   És most?

Holnap leülök mellé, megfogom a kezét és emlékeztetem, hogy sosem volt egyedül.
Méltósággal menjen az útján, megnyugodva, ne egyedül távozzon. Jól kisírjuk magunkat és remélem mosollyal az arcán távozik az örök vadászmezőkre. 
Baszd meg tesó........... most megyek, álomba sírom magam.

Képrejtvény... :D

   Évek óta a kedvenc feladványom.   :D

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

Egy régi motoros nóta segíthet...    :D

Vezetői nem Engedély...

   Lassan befejeződni látszik egy jó két éves mizéria az életemben. A probléma neve... Vezetői Engedély.

   Még 15-ben a Havannán dolgoztam, ahol egy besurranó tolvaj ellopta az összes iratomat. Megtettem a feljelentést az őrsön, kaptam egy jegyzőkönyvet, aztán vártam egy hónapot, hátha.

Csak a lakcím kártyámat és a forgalmi egy darabját kaptam vissza valakitől. 

Irány az első Kormányablak.

A személyit, a lakcímkártyát és a forgalmit (ezt egy másik helyen...) secc perc alatt megkaptam, de a jogsit nem.

Az indok; 94-ben elvették, illetve bevonták három hónapra és továbbképzésre köteleztek!

Kérdeztem, hogy akkor hogy a francban van (volt) 2016 valameddig érvényes jogosítványom???

És innentől elkezdődött a kálváriám!

Egy másik Kormányablaknál elküldtek egy igazolásért oda, ahol vizsgáztam.

Mondtam; - Kínai étterem van a helyén!

A következő hivatalban mondták, hogy miért nem csinálom meg a plasztik kártyámat, ne akarjam a régi papírforma jogsimat.

Mondtam; - Anyád!!! Még másfél évig érvényes jogsim van, adjátok vissza a régit, nem fizetek!

A következő hivatal elküldött a rendőrségre, ahonnan elzavartak egy több mint húsz évvel ezelőtti szabálysértés miatt, már megsemmisítettek minden iratot!

Küldtek volna az Anyakönyvi Hivatalba, ahova már el sem mentem, hiszen ez egy ökörség. Nem is értettem. É még tovább és tovább...

   Ha megállítottak a zsaruk, elég volt elmondanom a történetet és megmutatni a rendőrségi jegyzőkönyvet, ránéztek a monitorukra és tovább engedtek minden büntetés nélkül. Minden esetben.

2016-ban már leszartam az egészet. 

Idén viszont (2017 utolsó napja van ugye...) nyáron, júliusban megállított a yard és kőkeményen megvágott 45 ezer Forintra, lejárt jogsi miatt! Még mondta is, hogy nem érti mi a bajom, hisz csak orvosit kell csinálnom. Nincs itt probléma. 

Tehát; Ő látta az autó monitorján, hogy 2016 év végéig VAN Vezetői Engedélyem!!!

   Pénz befizet (45 pénz), orvoshoz elmegy (7200 pénz) és irány a legközelebbi Kormányablak Monor (kocsival oda-vissza 30 km.).

   Sorszám, várakozás, majd miután előadtam a problémámat és ők ránéztek a monitorukra, közölték, hogy; - Nem tudnak vezetői engedélyt adni, mert visszavonási határozatom van 94-ből. 

          - Nem érdekli őket, hogy nekem (szerintük) "elvileg" volt előző évig érvényes jogsim.

          - Menjek el a lakcím kártyám által illetékes Kormányablakhoz! Ők nem illetékesek!

          - Nem tudnak segíteni!

Itt már valószínűleg egy kicsit ideges lehettem, de tartottam magam és megkérdeztem;

- Hogy lehetséges, hogy a rendőr látja az utolsó jogsim érvényességét, maguk meg nem látják, vagy nem mondják meg nekem?

- Hogy van az, hogy nem foglalkozik velem, az ügyemmel, hisz ez egy Kormányablak, amit azért létesítettek, hogy a polgárok ügyes bajos dolgukat elintézhessék az ország bármely területén, nem?

- Most komolyan... tényleg el tetszik küldeni 250 km-re arrébb egy másik ilyen intézménybe, ahol - gondolom...- ugyan ilyen  a monitort, ugyan ilyen programmal, ugyanezt látják???

Bólintásuk után már lehet, hogy egy kicsit megemeltem a hangom és az is lehet, hogy egy kicsit ingerült lettem és az is kiderült, hogy csak négy biztonsági őr van a monori hivatalban és megismerhettem a hivatal vezetőt is, aki egyébként jogász és az is kiderült, hogy van telefonjuk, amivel villámgyorsan feltudták hívni a 250 km-re lévő kormányablakot, ahol megígérték, hogy egy hét múlva már fogják tudni orvosolni az én problémámat, megtudtam, hogy négy alkalmazott is szívesen segít egyszerre az ügyfélnek ha kell!!!

Miután a hivatal vezető jogász asszony személyesen kikísért, megígérte, hogy egy-két hét alatt megoldanak minden problémámat!

Ez volt augusztus elején.

Tíz nap múlva visszamentem. (30 km.)

Semmi.

De leküldték az összes anyagomat, amit lefénymásoltak, odaadtam, stb...

Közben a helyi rendőri erők rájöttek, hogy nekem nincs papírom és elkezdtek rám szállni!

Novemberig hat (!) feljelentést tettek ellenem Vezetői Engedély HIÁNYA miatt!!! Mert a kis monitorukon már nem látszott, hogy nekem van (volt) 94 utáni jogsim!!!

Hat feljelentés: hatszor 90.000.- Forint bírság, hatszor hat hónap jogosítvány bukta és hatszor 108 nap közmunka!!!

A monori rendőrségi előadóval megbeszéltem (30 km.), hogyha betudom bizonyítani, hogy volt 94 után jogsim, illetve, hogy csináltattam új jogsit, akkor eltörli a bírságokat!

A 250 km.re lévő iroda egy hónap múlva küldött egy papírt, hogy megkapták a monori hivataltól a papírokat.  (Tényleg??? Basszátok meg!!!)
Bejelentkeztem a házba állandóra (megint 30 km.). A gyerek, mivel ő a tulaj, velem tartott. Ahogy belépett a monori hivatalba mosolyogva és bejelentette a mondandóját, azt mondta nekem; - Itt téged nagyon utálnak baszki!!! :D   

Ezek után kaptam egy levelet, hogy a monori kormányablak megkapta az összes iratomat a 250 km-re lévő irodától, amit ők küldtek le érthetetlen okokból oda és most meg vissza!!!   Ááááááááá...!!!

Szóval eddig semmi sem történt...

Egy ügyvéddel konzultáltam.

Mit tegyek, mert van ugye Á és B variáció. Vagy tudom igazolni, hogy van(volt) jogsim, vagy nem. 

Ha igen; akkor lehet újra engedélyem, eltörlik a büntetéseimet és a rendőrök sem fognak többet basztatni.

Ha nem; akkor anyagi csőd és mehetek a sittre leülni az ítéleteket!

A jogdoktor azt mondta menjek be a Központi irodába a Visegrádi utcába és kérjek egy adatinformációt a jogsimról!

A Központi Okmányirodában néztek rám hülyén, de legalább szándékuk volt segíteni. Elküldtek a BM-be egy lekérdezést. Elvileg nyolc nap alatt válaszolnak.

Egy hónap múlva jött egy levél, hogy fizessek be 1250.- pénzt, hiánypótlásra! (Ti is kapjátok be...)

Befizettem.

December 22.-én megjött a válasz.

Volt egy F..... sorszámú jogsim, amit 99-ben lecseréltek egy H......sorszámú vezetői engedélyre!!!

SZÓVAL MINDENKI BEKAPHATJA!!!!!    :D

   Ezzel a papírral ismét elmentem a monori hivatalba a csajokhoz, hogy most már végre adják már oda a jogsimat. 

NEM ADTÁK!

Azt mondta a drága; - Biztosan Jogtalanul volt nekem vezetői Engedélyem!!!

                                 - Akkor most nem kapok jogosítványt???

                                 - Nem.

                                 - ..........Hmm...........feljelentek mindenkit a gecibe! Csókolom.

Ezek után,  a párom megkérte az exemet (szintén jogász...), hogy kísérjen már el a Központiba, mert ezt a dolgot ezek szerint csak OTT intézhetjük el, hiszen onnan jött a határozat a jogsiaimról!

Felmentem Pestre. A Kökin felvett és elvitt egy kispesti kormányablakba, csak úgy kíváncsiságból... hátha.

Ott sem.

Így elmentünk a Központiba, ahonnan előbb elküldtek, mondván csak bejelentkezésileg lehet, de az exem a határozatot kiállító hölgyet kereste. Kaptunk valakit, aki meghallgatott. 

És ez a drága asszony felvezette a hivatali adatbázisba a legutóbbi jogosítványom számát, és közölte, hogy január negyedikén jöjjek vissza és akkor kiállítják, odaadják, őrizhetem!!!  :D :D :D

Az ügyintézés közben vagy nyolcszor hívtak egy 29-es  körzetszámról!

Már leszálltam a vonatról itthon és a kocsimba ültem, amikor felvettem végre a következő hívást.

A monori ügyintézőm volt, aki soha és semmit sem segített;

- Jó napot... - mondta mosolyogva, szinte vidáman - én vagyok és úgy döntöttek itt közösen, hogy nem foglalkoznak a múltammal és felviszik az adataimat a rendszerbe és kiadják majd a jogsimat, ha kell még!!!

- Mondja ezt nekem azután, hogy ÉN elintéztem az ügyem a központiban???   O_O

- De csak azért tudta, mert MI telefonáltunk nekik!!! 

- Holnap reggel önöknél kezdek hölgyem.

- Én nem leszek már, de a kolléganőim majd mindent elintéznek...

- .... (telefon kinyom...)

   December 29.-én az utolsó munkanapon ebben az évben, elmentem hát újra (30 km.) a monori hivatalba, ahol végre kaptam egy papírt, amivel az országban vezethetek január 29.-éig. 

   Hogy mi a következő lépés?

Miután átveszem majd a postán a jogsimat és elintézem a bírságaimat, felkeresek egy ügyvédet és olyan húsz milliós pert akasztok a nyakukba, hogy az csak na!!!

Aztán megítél a bíró annyit amennyit akar.  Azt már leszarom!

Éjjeli filozofálás...

   Előttem egy üveg gin, pár doboz cigi és egy üveg hideg cappy eperlé, ha esetleg túlzásba vinném a ginezést.
B.anya már alszik... nincs szívem felébreszteni egy kis felnőtt játékra. A boxerem a lábánál terpeszkedik, fogalmam sincs hogyan mászok már megint a helyemre. Szerintem direkt csinálja. Ablak nyitva, kellemes hűs jön be odakintről.  
   Itt ülök a gép előtt, a fejem tele dolgokkal és fogalmam sincs hogy kezdjek hozzá? 

...............................................................

Van halál, születés, jó és rossz dolgok. Utazás, munka, lehetőségek, vicces és kevésbé humoros történések. Még is.... abszolút nem tudom, hol kezdjem el. 
Talán, ezért is nem írtam annyi ideje. 

   Azt hiszem iszom még egy-két pohárral, elolvasok pár blogot és lefekszem pihenni.
Nyugodt és békés vagyok... minden okés itthon. B.anya hízott hat-hét kilót, meglepően csinos lett!!! Szeretem nézni...   :)
Jó éjt. 

Napi betevő zene... Nr. 1.

   Eldöntöttem.

   Zenei világomat is "kirakom" az asztalra. 
Talán, hogy segítsek elviselni az elviselhetetlent. Vagy csak, hogy ellazulj, 
hogy gyógyulj, tanulj, élvezd, gyűlöld... mindegy. 
Ha elér hozzád... már megérte.   :)
   Hozzá kell tennem valamit.
Nem vagyok alkoholista.
Bizton állítom! 
Igaz voltak megkísértések és "elhajlások", de nem vagyok alkesz.

   Igaz... most épp pálinkát kortyolgatok és lassan - hogy is mondják?... - Szentimentális leszek, de kérlek nézd el nékem e gyengeséget. Mondjuk azt, hogy gyógykezelem magam!  :D

   Viszont ez a nóta...???
Erre mondják, hogy telitalálat.
A szó minden értelmében.
Sosem tudtam, miről énekel Art Gartfunkel és Paul Simon. De hála ennek a portálnak, most már értem azt, mitől rázott ki a hideg minden egyes alkalommal, ha meghallgattam. 
És ez a fickó?!
Nem kezdő...  Huhh. 
   Mindig azon gondolkodtam írás közben, hogy aki épp olvas, az ott és akkor, hogy teszi ezt???
Épp étkezik és olvas közben? Reggelizik vagy épp vacsorázik? Nyíltan, vagy titokban teszi? Erősíti, vagy titkolja a vágyait, hogy mindig visszatér "kedvenceihez"? 
Ismerek olyat, aki csak éjszakánként... lopva olvassa, míg embere alszik mellette. 
Ezek az emberek menekülnek...
Hát segítsünk nekik.
                                    ...Sosem vagy egyedül... SOHA!...
A remény hal meg utoljára. 
És minden elmúlik... minden.

De sírni jó... és kell is néha.
Add meg az idejét a "gyásznak" is, ha kell. 
Vagy, ha dühös vagy és tanácstalan, akkor hallgasd meg ezt, hátha átértékeled a dolgaidat még időben. 

De ha üvölteni akarsz...

Akkor itt van a Linkin Park és add ki magadból a feszültséget!!! 

   

Most könnyebb...???

Na ugye.

   Segít valami?

Észre vetted, hogy a zenék bő nyolcvan százaléka a Szerelemről szól?

Szörnyű....   :)

   Tedd félre a bajaidat. Lazulj egy kicsit...

Vedd észre, hogy van még más is "oda kint"!

Naaa...??? 

Most jobb egy kicsit?

   Nesze. Csak, hogy szokd!!! 

   És ha úgy érzed, hogy kisüt a Nap és nincs vesztenivalód, akkor öregem dalolj, zenélj, vagy csinálj bármit, csak vidáman. Hisz az Élet szép!!!

    

   Na ugye, hogy minden rendben...  :D

Béke van!!!

Jó éjt... :)

Fényt kaptam...

   Tudom már, hogy hol rontottuk el annyi éven keresztül?!
   A LENCSE!!!
Ha belegondolok, minden évben ettük az Óév uccsó napján azt a kurva lencsét. Virslivel, tojással, kenyérrel, vagy tök mindegy mivel és soha, de SOHA nem lettem gazdag (anyagilag...), ergo?; .... a LENCSE a hiba!!!
Na... ebben az évben nem vettem lencsét, nem is fogok enni máshol és mástól sem!
Tehát...???
Na ugye.  Tessék.  :)
   Mivel a társaságom nem rendezett és nem is hívott el bulizni, így B.anyával és a mamával itthon töltjük az idei utolsó napot. 
A hangulat nem rossz, ettünk (én még mindjárt fogok is...), ittunk, dínom meg dánom. Olyan öregesen... nyugiban, pihegve, tévézve. 
Nem lesznek nagy ígéreteink, de lehet, hogy a cigit mellőzni fogjuk, viszont azt beszéltük meg, hogy a dohány árát eltesszük a malacperselybe! Hogy a hó végén, legyen mihez nyúlni. 
   Ha belegondolok... gazdag és boldog vagyok.
Mindenem megvan, ami kell és szeretve vagyok, illetve szerethetek!
A gyerekek felnőttek, vagy legalább is azt hiszik magukról. De elvannak magukban, viszonylag boldogok most. 
Háát kell ennél több???
   
   Boldog Új Évet Kívánok magunknak, neked, nektek, a Magyaroknak, az elesetteknek, a magányosoknak, az éjjel is dolgozóknak. Azoknak akik sírnak, betegek és ápolnak, akiknek babájuk van, mamájuk van, akik szerelmesek, és aki most éppen nem. 
   Legyen Béke nektek is!
Isten Áldjon barátom.  :)