Öregebb lettem egy évvel. - Köszi... - Örülnöm kellene, de valahogy nem érzem igazán a nagy Happy-t.
Hogy bajok lennének...? Nem, nem hiszem. Nehéz dolgok előtt állok, illetve amit szavak nélkül hagytam, most a fejemre nőttek, és eszik a lelkemet.
A gyerekeimről van szó.
Az idősebbik lányom itt volt nálunk egy pár napra látogatóba. Mosolygott, beszélhettem vele, örülhettem. Aztán a húga elmondott olyan dolgokat, amitől a maradék hajam is égnek állt!
Persze mindezt, miután felraktuk a buszra, hogy haza menjen.
Félreértelmezve a mondatainkat, tetteinket, olyanokat írt a "pasijának", hogy azt egyszerűen nem értem. De mondjuk ki keményen; Hazudozik, sajnáltatja magát, illetve központba helyezi magát!!! MIÉRT???
És ezek után egy tizenkilenc éves ifjú titán azt mondja ránk; - Férgek vagyunk.
Most kérdem én; Álljak elé és kérdezzem meg, hogy ezt hogy gondolta? Mivel érdemeltem én ezt meg?
Nagyon elkeseredett vagyok.
A nagy testvérét isteníti, szereti. Ez rendben is van. Hozzá bármikor feljönne Pestre, de hozzánk már nem.
Elbeszélgettem a a fiammal is. Elmagyaráztam neki, az ostobán kimondott szavak erejét, hatását. Hogy gondolkozzon el Ő is, hogy mennyit árthat az ember egy-egy kimondott féligazsággal, ne adj isten hazugsággal. - Nem mondtam, hogy Ő tehet erről... - Ő sem érti a dolgot. (sóhaj...)
* * *
Nagy I-nak megszűnt a munkahelye és elhatározta, hogy hozzánk költözik.
Eladtuk a lakását villámgyorsan, és most tervezgetek, számolgatok, hogy jövünk ki, és hogyan lenne a legcélszerűbb megvalósítani az elképzeléseket. Merthogy hamar kell készen lennem, az biztos!
Viszont kimondtam otthon azt a mondatot, amit már hosszú évek óta kiakartam mondani; - Akkor én veszek egy motort!!!
Nem egy robogót, nem valami "libakergetőt", hanem egy igazán nagy vasat!
Minimum ezeregyszáz köpi, minimum háromszáz kiló, V motor.
Ami ez, vagy e felett van, abból válogatunk. :)
Most már eléggé öreg vagyok, hogy nyugisan menjek. Nem kell a nagy sebesség. Jó lesz így...
Szóval...
Nem vagyok ideges, csak elkeseredett, és izgatott is, mert van egy csomó dolgom, nem lehet depresszióba esnem.
Persze a kisebbik lányom sem egy egyszerű eset, de Ő legalább akar változni.
Dolgozik. A "gyerek" a főnöke és ossza is őt rendesen. De ez így jó... szokja csak! Van még egy hónapja, aztán a sulira kell neki koncentrálni, mert ha nem javít, akkor kis sámlit csinálok belőle!
A "gyereket" is felvették az egyetemre, örül is neki. Lehet, még valami fontos ember lesz belőle... :)
Na...
Szinte minden rendben... vannak feladatok, tervek, eltökélt szándékok, szerető pár és megértés. Sóhajok és mosolyok. De ami a lényeg, itt vagyunk egymásnak és TUDOM, hogy mindent megoldunk!!!
Szóval, semmi gáz! ;)
Béke van...
