Esti gondolatok.

   Eltelt három nap.
Mióta itt van, elvoltunk shoppingolni, ügyeket intézni, közértben vásárolni, és én csak figyeltem a dolgait, viselkedéseit. 
Csak annyit kértem, hogy néha ne "fentről" kezdjen el megszólalni, hanem normális hangnemben beszéljen velem, még ha vitatkozni is akar, akkor is. Beszélgetünk. És ez most nem csak engem takar, hanem a páromat is és a gyereket is. Jó látni, hogy hajlandó kommunikálni. Kértem, hogy mindig mondja el a gondolatait, még ha nem is tudja, hogy ez most helyes, vagy sem. 
   Most úgy látom... működni fog a dolog. Mert Ő is akarja. És ez jó...
Látom, hogy izgul egy kissé a suli miatt, de ez normális, én is izgulnék egy darabig az ismeretlenek miatt. Itthon teszi a dolgát, mosogat, pudingot főz, időben felkel, segít amiben kell. 
Most is csak figyelem, ahogy Trónok harcát nézik egymás hegyén hátán a takaró alatt, és közben nyomkodja a telefonján az üzeneteit a régi haveroknak. Mondjuk, ez egy kicsit zavar. Sokat van a kezében az a kurva telefon.  De idővel, majd megérti, hogy nem kell az a szar... csak telefonálásra.
(Sóhaj...) Nyugi van, csend. Pocakok tele, mindenki elégedett.
Én is. 
És ez jó.

Utóhang...

   A gyerek, meg a lányom elmentek vásárolni.
A gyerek meglepije a lányomnak, hogy három dolgot vehet és ő fizeti! Egy órája hívtam fel a gyereket, hol vannak és mikor jönnek, mert kész a kaja. De fogalmam sincs mikor jönnek meg, mert ezek nem tudnak megegyezni. Kinek mi áll jól, és én mit szeretnék és a mit vehetsz fel, nem megy... úgy látom nem tudnak dűlőre jutni! :)
   Itthon B.anyával beszélgettünk a gyerekem anyjáról. Tegnap megismerhette személyesen, beszélgethetett vele egy pár mondatot. Elég is volt neki egy életre!
Azt beszéltük, hogy ha ÉN annyira szar ember vagyok (voltam), akkor, hogy bízhatja rám a gyerekét???!!!
A konyhában, ahol leültünk beszélgetni és kávézni, egy idő után az exem nekem esett, hogy én mit tettem, hogy viselkedtem vele, mennyire nem voltam alkalmas semmire, stb, stb... aztán a kocsiban, hazafelé azt mondta a lányom, hogy; - Apa... büszke vagyok rád!
A miértre, csak annyit mondott; - Mert azt vártam, hogy nekiállsz megvédeni magad és leállsz vitatkozni anyával!
A gyerek is ezt várta, hitte... és én a volánnál csak néztem magam elé, vezettem és nem szóltam semmit. Hogy mennyire fájt az egész, azt nem tudhatták... még most sem tudok napirendre térni a dolog felett.
Gonosz az az ember... 
A lényeg... hogy a lányom jól aludt az éjjel, és most csak ez számít!
A többi meg úgyis jön magától...  :)
Béke van. 

Izgalom...

   Holnap kora reggel indulunk a lányomért.
Hmm...
Azért ilyen korán, mert az ex feleségem ebédre hivatalos. Nem érdekes, hogy lenne mit megbeszélni. Nem érdekes, hogy egy gyerek élete fog gyökeresen megváltozni és illene valamit mondani is, vagy legalább valami elfogadható magyarázatot adni a miértekre. Nem... nem... csak gyorsan végezzünk az egésszel, mintha nem is lenne ez fontos dolog! Lemegyünk, bepakolunk, talán ihatunk egy kávét, aztán mehetünk a p....ba! 
Valahogy számomra ez már természetes! Már meg sem lepődök. Tudom (!!!), hogy mi/mik a következő lépés/ek.  
Csak azon csodálkozok olykor, hogy mi az istent szerettem abban a nőben? Merthogy szerettem, az nem kétséges. De, hogy ennyire mellé nyúltam volna az emberismeretemmel, ezt nem értem. (fejet vakar...)
Na mindegy...
A lényeg, hogy Csenge lányom eljön onnan és egy olyan családban fog felnőni, ahol odafigyelnek rá és egyenlő félként tekintenek majd rá.
Biztos fogok róla írni, hogy majd visszaolvasva, észrevehessük a változásokat, és talán majd ő is olvasva a maga dolgait, meglássa a különbségeket!
   No nem baj.
Megoldjuk ezt is. Várom már a találkozást.

Ünnepek.

   A "fő"terünkön felállítottak egy hat méteres fenyőfát, feldíszítették, széppé tették, majd tegnapelőtt az esti viharban elborult.
A tűzoltóság tegnap leszerelt majdnem mindent róla, szépen elfektették, leszedték a talpvasat, majd sorsára hagyták. Engem meg elfogott a keserűség, körbesétáltam vagy ötször és háborogtam egy sort, hogy a szenteste majd a gyerekek mit fognak csodálni?! De komolyan... annyira sajnáltam azt a szegény fát. 
Ma reggelre eltűnt. Mintha nem is lett volna ott semmi. (legyint...)
Megvettem még ami kellett az ünnepi kajához, vettem még egy rakás dohányt, hogy még véletlenül se fogyjon el nekem, aztán felkészültünk nagy-I. fogadására.
   Beszélgettünk, ettünk, ittunk - egy kicsit szentimentálisra ittuk magunkat a gyerekkel... -, majd leültünk a tévé elé és megnéztünk egy filmet. Mikor kiraktuk otthon a mamát, csak annyit mondott; - Ez egy nagyszerű nap volt gyerekek, köszönöm!  :)  Szerintem is....
   Beszéltem a srácaimmal telefonon. A fiaimmal majd holnapután találkozom, mikor a húgukat hozom fel Pestre. A nagyobbik lányom közölte, hogy nem lesz otthon, mikor jövök a húgáért. Persze az ajándékát ott hagyom... köszöni szépen. Hogy ezt tudtam előre, az természetes. Hogy ez mennyire fáj, azt nem tudom elmondani! Pedig előre közöltem Csenge lányommal, hogy ez lesz... és tessék. De majd az idő.... ja.... az majd mindent megold... ja. De addig is szar. Ha tudná, hogy mennyire szeretem...
   Tegnap csináltam egy Nutellás likőrt. Megittunk vagy három decit belőle. Meg egy üveg tokaji hárslevelűt. Épp elég volt, hogy elpilledjünk. Azóta csak filmeket nézünk és röhögünk rajtuk. Egyik animációt a másik után... mint a gyerekek. :)
Hogy mit gondolok az ünnepről?
Vettünk magunknak három új okos telefont. Csenge lányom megkapja a gyerek "régi" telóját, egyébként nem vettünk semmit sem az ünnepekre magunknak. Réka lányom kap egy bélelt edző cipőt. Ilyen Convers szerűséget... csak BK modell. A fiaim kapnak valami apróságot majd, de semmi horribilis dolgot. Egyszerűen csak azt várjuk, hogy költözhessünk és végre egy kicsiként máshogy éljünk! Kevesebb gonddal... több egymásra figyeléssel. Meglássátok, jó lesz!!! 
Addig is mindenkinek Békés, és Boldog Kara-Csun ünnepeket kívánok Szeretettel! 
Béke. 

Ünnepek előtti gondolatok.

   A bank elutasította az ajánlatunkat.
Biztos kell valakinek az az ingatlan... így inkább elárverezik.  No nem baj, keresünk másikat.
Nem aggódok.
   A hangulatom, ingadozó. Hol önbizalommal telve vagyok, hol meg szeretethiányom van (mint most is...).  Ez a dal megy az írás alatt... 

Szerintem, ez most tökéletesen jellemzi a kedélyállapotomat. 
Próbálnám itthon elmagyarázni, hogy mit érzek, és miért vagyok olyan, amilyen, de aztán csak legyintek magamban, hisz nincs értelme megmagyarázni, segítséget kérni, mert itthon is mindenkinek megvan a maga "leges legnagyobb" problémája, bármennyire is nem az!
Más a gondolkodásmódunk. Máshogy tesszük magunkat oda egy problémához. És lehet... más a szeretet "mennyiségünk". Hmm... ez a nap is elmúlik hamarosan... csak le kell feküdni, aludni. Aztán holnap egy másik napot kezdünk, remélem pozitívabban. 
Tesszük a dolgunkat.
   A fiamnak 14.-én volt a születésnapja.
Betöltötte a huszonhatot. Túltette magát a párkapcsolati csalódásán (szerintem, hosszú ideig nem fogja...), talált egy fiatal lányt, akit megismerhettem (lecsekkoltam... rendben van) és nem ijedt meg tőlem! Ez már pozitív!!!
17.-én meg a legkisebb lányom töltötte a tizenötöt. 
Hat nap múlva lemegyek érte és elhozom magunkhoz. Remélem nem fogok csalódni benne. Remélem... Ő sem. A nővére nem beszél velem egy hete, hiába kérdeztem miért, nincs válasz. Tegnap megkérdeztem az anyját, aki elkezdett hárítani, majd nekiállt letámadni. És én lehalkítottam magam, aztán magamba zuhantam. Arra gondoltam, hogy fogom én ezt helyrehozni?!  És ezt most miért??? Nem értem... (illetve, dehogy nem!) 
Megint a fejemhez vágták, hogy én mennyi adósságot hagytam hátra! És mennyit nem fizettem! És egyáltalán, mit tettem bele a házasságunkba, hisz neki volt egy albérlete (?????), és mit vittem el?! Megdöbbentett... egy újabb késszúrás... mit is várhattam?! Ennyi. 
   Szóval... "- Nem szeretem a halálos véletlent..." 
Köszönöm Viszockij... köszönöm Hobo. A holnap már jobb lesz.

A lányom...

   Most épp nyugi van.
Mivel a vevő gyámság alatt van vagy húsz éve, így a gyámhatóság utalja a pénzt, és egy kicsit körülményes hozzájutnunk. Illetve időbe telik, nem úgy, mint egy szokványos adásvételinél. Ezért, most még nagyon kell gondolkodnunk, hova tesszük a pénzünket, mire költünk. 
Itthon ülve egymagam, azon kell gondolkodnom, mikor, hova kell fizetni és mit kell még megcsinálnunk, hogy egyrészt eleget tegyünk a szerződésnek, másrészt pedig mi is időben a leghamarabb tudjunk költözni, és persze előtte felújítani. Színtiszta logisztika.
   Ma a lányom adataira vártunk, hogy az iskoláját elrendezhessük, a beiratkozását elkezdhessük, mert ugye, annak is van egy bizonyos bürokratikus ideje. Hívott is telefonon.
Arról beszélgettünk, hogy most épp hol tartunk, mit kell még csinálni, aztán biztosítottam, hogy nem kell aggódnia... apa majd mindent elintéz. Aztán azt kérdezte, hogy járhat majd Pesten ketrecharcra, MMA-ra, vagy Kick-Boxra? 
A fejem tetejére ugrott a szemöldököm!!!  Nyugiban elmondtam neki, hogy jobb lenne valami lágyabb harcművészettel kezdeni, nem kellene még ennyire fiatalon szétveretni a pofikáját! Öt perc alatt sikeresen meggyőztem... 
Persze bevállaltam, hogy vele tartok, én is beiratkozom mondjuk; Aikidozni.
Az egy táncszerű lépésekből álló, finom mozdulatokkal ellátott technika. Mire az ellenfeled a földre érkezik, keze lába eltörik. Nem kell rögtön ütni, verni. Elég a saját támadó lendülete. Az majd elintézi magát. 
Egy óra múlva hívott egy régi barátom. Még a lányaim előtt ismertem meg... egy dojoba (edzőterem) jártunk. 
Kérdezte, hogy december végén elmennénk e  velük egy koncertre? Vagy akár szilveszter éjjelén is, Kovalski meg a Vegára? Nem tudtam vállalni... de jött még egy kérdés; És elmennék velük öreg, régi mesterünkhöz edzésekre? Újra kezdenénk mindent...
Ezen elkezdtem nevetni, és elmeséltem a hívása előtti beszélgetésemet a lányommal.
Megígértem, hogy elmegyek sőt, a lányomat is leviszem az edzőterembe, hogy megismerkedjen az AIKIDO rejtelmeivel, szépségeivel. Meg, hogy szokja...!!! 
Ezek után visszahívtam a lányomat és elmondtam neki a fejleményeket.
Most ő röhögött! Nem kicsit. 
Nincsenek véletlenek; mondtam.  :)
Most egy kicsit vidámabb vagyok...

Megnyugvás...?

   Aláírta. 
Most egy darabig béke van, de tudom, hogy nem sokáig. Most a elkövetkezendő dolgokra kell figyelnem és nem az ő általa kiváltott, rossz rezgésre. Arra, majd később. 
DE AKKOR NAGYON!!! 
De szar lesz neked majd...
(Most megiszom egy üveg Tokaji Hárslevelűt. Aztán nyugvás van...)

Megnyugvás...

   Jó két óra múlva megtudom, hogy "rendben" mentek a dolgok, vagy drága "barátom" nem írta alá a szerződéseket.
Ha igen; - Béke van egy darabig.
Ha nem; - Úgy elő jön az az ember, akit nagyon nem szerettem volna.
És akkor egy jó darabig nem lesz béke!   

Düh...

   A tegnapi írásomat nem posztoltam, mert abból csak baj lenne.
Nem volt kedves...
   Ma már nyugodtabb vagyok, de az érzelmek és a fenyegetettség érzése folyamatosan ott motoszkál az agyamban és késztet bizonyos dolgokra.
Önvédelemnek hívják.
Nem vagyok félős típus. Csak a szeretteimmel lehet zsarolni, de nem érdemes. 
Olyankor beindul egy folyamat és ha hagyják, sőt támogatnak benne kegyetlen dolgokra vagyok képes. Van, hogy elég egy beszélgetés, amitől a "támadó" félnek elmegy a kedve, ha nem... akkor van más megoldás is. Persze, nem ott és akkor, amikor ő akarja, hanem akkor, amikor én úgy látom jónak! Sosincs jó vége...
Majd öt éve nem csináltam semmi "rosszat". Jó ember lettem - szerintem -, de megint azt érzem, hogy húzom magam, megoldást keresek folyamatosan, és a késztetést érzem, hogy befejezzem a "rosszat"! Egyszer és mindenkorra.
   Persze az évek, meg a rutin... - hahaha... ezt a nagy fiam sosem értené - azt mondja, hogy vannak állapotok, amikor egyszerűen NEM lehet szép szóval megoldani mindent! 
Most bevillant nagyanyám - sosem szeretett engem... - hangja, szavai; - Majd az idő megoldja fiam...  persze, mint neki, nem? Az öt gyereke közül csak anyám foglalkozott vele, meg én, muszájból. Nem is kaptam meg a hiteles többgenerációs szeretett család fogalmát!
Szóval, a védekező mechanizmus pörög ezerrel, drága "barátom" megkapja amit akar, és mi végre tehetjük azt, amit kigondoltunk, elterveztünk, persze mindezt jóval kevesebb pénzből!
   Rengeteget dohányzom. Nem tudok most más módot a lenyugvásra. Nem is akarom abba hagyni. Működik. 
Nyugszom és gondolkodom. Tervezek és a logisztikát készítem elő, mert rengeteg dolog lesz, amit csakis ésszel lehet csinálni, mert minden fillér számít, nincs hibára lehetőség. Nem lehet tévedni.
   Teszem a dolgom... és ha kell, TÉNYLEG (!!!) teszem a dolgom!!!

   Kegyetlen hetem van...
(Sóhaj...) Ha minden sikerül és mindent elrendezünk, leülök nagy magányomba és megiszok egy üveg Szeremley Huba féle Olaszrizlinget. Az tuti. 
   Ha minden úgy alakul, ahogy szeretném, nincs gond. Mert a munka nem gond... de ha nem, akkor nagyon kemény idők jönnek ránk!
Nem akarok idegeskedni, félni. Már mindent megpróbáltunk. De a tettek, tetteket hoznak! Büntetést... és akkor nincs barátság, nincs szeretet. Csak tettek.
   Próbálok nyugodt lenni.
(Sóhaj...)