Fényt kaptam...

   Tudom már, hogy hol rontottuk el annyi éven keresztül?!
   A LENCSE!!!
Ha belegondolok, minden évben ettük az Óév uccsó napján azt a kurva lencsét. Virslivel, tojással, kenyérrel, vagy tök mindegy mivel és soha, de SOHA nem lettem gazdag (anyagilag...), ergo?; .... a LENCSE a hiba!!!
Na... ebben az évben nem vettem lencsét, nem is fogok enni máshol és mástól sem!
Tehát...???
Na ugye.  Tessék.  :)
   Mivel a társaságom nem rendezett és nem is hívott el bulizni, így B.anyával és a mamával itthon töltjük az idei utolsó napot. 
A hangulat nem rossz, ettünk (én még mindjárt fogok is...), ittunk, dínom meg dánom. Olyan öregesen... nyugiban, pihegve, tévézve. 
Nem lesznek nagy ígéreteink, de lehet, hogy a cigit mellőzni fogjuk, viszont azt beszéltük meg, hogy a dohány árát eltesszük a malacperselybe! Hogy a hó végén, legyen mihez nyúlni. 
   Ha belegondolok... gazdag és boldog vagyok.
Mindenem megvan, ami kell és szeretve vagyok, illetve szerethetek!
A gyerekek felnőttek, vagy legalább is azt hiszik magukról. De elvannak magukban, viszonylag boldogok most. 
Háát kell ennél több???
   
   Boldog Új Évet Kívánok magunknak, neked, nektek, a Magyaroknak, az elesetteknek, a magányosoknak, az éjjel is dolgozóknak. Azoknak akik sírnak, betegek és ápolnak, akiknek babájuk van, mamájuk van, akik szerelmesek, és aki most éppen nem. 
   Legyen Béke nektek is!
Isten Áldjon barátom.  :)

Mindjárt vége...

   Még egy hét, aztán vége ennek az évnek is.
Ha visszanézek egy év ugyanezen időszakára, hogy akkor mit gondoltam, mit terveztem és mit ígértem meg magamnak, hááát... nem sikerült.
De most őszintén... sikerült is valakinek???
Önálló rabszolgák vagyunk, magunk börtönében, ahol öt forintért is megölnénk anyánkat is! 
Persze, ezt most képletesen mondtam. Ne értsd félre.
   Egy olyan világban, ahol a hozzád legközelebb álló szeretet ember is elvan tévedve agyilag, ahol a sajátjaiddal kell nap mint nap harcolnod, ahol nem értenek meg és néha még az önzetlenség is eltűnik, ott elég nehéz NORMÁLISNAK(???) maradni!!!
Ismervén magamat, nem akarok az emlékeimből visszaidézett öregekhez hasonlítani, akik megalkudtak az ördöggel és tűrvén ezeket a nehézségeket, inkább kussoltak és nem tettek semmit sem. Létrehozva egy olyan generációt, akik az egészhez hozzá sem konyítanak, és zsigerből rúgnak fel minden szabályt, eszmét, értéket! 
Talán Én is ilyen vagyok... talán.
   Az év utolsó hete nekem szent dolog. Ilyenkor az ember kitisztítja a tudatát, befele fordul és megpróbál elgondolkodni az időn. 
Múlt, Jövő és a Jelen. Hol tartok most? Jó, avagy rossz irányban haladok? Haladok???
Sajnos azt látom, hogy sokan lemaradnak mögöttem... olyanok is, akiknek kutya kötelessége lenne mellettem haladni! Persze így magam is lelassulok.
Ha belegondolok, talán a nővérem volt ilyen. Csalódott a gyerekei apjában, majd összeállt egy régi kollégájával és innen fordult az élete száznyolcvan fokkal! Azt hitte biztonságban van, de beválasztotta a lehető legrosszabbat. Elindult visszafelé.
Megromlott az addigi szentségnek hitt kapcsolata a lányaival is, velem is és mindenkivel, aki szerette őt!
Megmaradtak maguknak, elutasítva mindenkit aki nővéremhez tartozott és haragudhattak a világra, hogy történhetett meg az ilyen, hogy változhatott meg minden ennyire?!
És nem érti! 
Vagy csak nem akarja érteni. 
Most ketten savanyodnak és utálnak mindenkit maguk körül.
   Szóval... ülök és filózok.
Nem hagyom magam kibillenteni. Ígérem nem fogok megbolondulni és besavanyodni.
Nem leszek élő halott, zombi.
Ezt legalább betudom tartani a jövő évre!
   Addig is Béke veled.

Egy új nap. amit Karácsonynak hívnak...

   Ha nem süt ki a nap, megmarad a hó és fehér karácsonyunk lehet, amire már évek óta nem volt példa.
   Persze ez csak a szentimentális énemnek és az angyali lelkemnek szép és jó, egyéb iránt nem igazán érdekel. Szerencsére nem kell utcaszakaszokat lapátolnom, utakat sem kell törnöm a magas hóban. Max a kocsit kell lepucolnom, de az két perc és nem is fagyok át addig. Tél van, nem? Az a dolga, hogy essen a hó. Ennyi.
Hogy itthon mi van?
A felszín békés. Az alatt mindenkinél más.
B.anya fonja magát a pénz miatt - igaza van, mint mindig - és valami hihetetlen szeretethiánya van. Mama elégedetlen mindennel és mindenkivel, rabszolgának érzi magát, egy hősnek, aki mindent megtesz a többiekért, és még sorolhatnám. 
Nekem hiányom van.
Minden értelemben. Most nem az anyagi, materialista világnézeti dolgokról beszélek, hisz olyan világban élünk, ahol ha fizetésért dolgozol, akkor nem élsz meg - szerintem - 200 - 250.000 .- forintból. A minimum, hogy ennyit keress, különben hiány betegséged lesz. 
Én ebben a hónapban nem kaptam ennyi pénzt, így...! 
Mint mondtam, igaza van B.anyának.
Hiányoznak dolgok...
A gyerekeim és a tudat, hogy esetleg szeretnek (cinikus félmosoly...). A szüleim, testvéreim és azok a barátok, akiket már a büdös életben nem láthatok, mert elmentek egy másvilágba. A régmúlt hagyományai. Az a Szeretet, ami összetartotta családokat a legnehezebb helyzetben is! És Érzések...
   Kegyetlen világban élünk!
Megpróbálnak minket elpusztítani. Apránként... mindent kiölve belőled, ami fontos az Élethez. A princípiumokat! 
És látom, hogy lassan megtörténik.
Fáj... és ez nem könnyű. 
A saját harcom "E" világ ellen, hogy NE sikerüljön eltipornia mindent, hogy az Élethez való Érzések megmaradjanak és tovább éljenek bennünk!!!
Végtelen Türelem kell hozzá és megértés.
   Valamikor szerettem ezt a napot.
Vártam a szeretteimet, az ő szeretet kifejezésüket. A mosolyukat, az ölelésüket és a közös kajálásokat, amiket a lányok kiviteleztek valami  hihetetlen összefogással és gyorsasággal! 
Azt a boldogságot már régóta nem éreztem. Mégis...
Ha ránézek a nőmre, nem tudok rá haragudni. 
Valószínűleg Ő sem érezte sosem azt a boldogságot. 
   Azt hiszem, most megyek és átölelem a derekát és adok neki egy puszit, hogy ne érezze magát szarul.
Lehet estére elkapja őt is a szentimentalizmus és hozzám bújik...

   Áldott és Békés Ünnepeket neked olvasó. 
Béke nekünk...   

   Elhanyagoltalak...
No mindegy.

   Egy év nagy idő. Persze ez szubjektív... kinek, mennyi.
Hogy mi történt? 
Megannyi jó és kevésbé jó dolog. Rengeteg mosoly, viták, nehézségek. Fáradságos, s egyre kíméletlenebb munkák, amit egyre nehezebben hajtok végre. A testem öregszik és nem mindent tudok már úgy megcsinálni, mint húsz éve. 
Jó... persze leszervezem, megoldom, kész van és még jó is, de már nem vagyok a toppon!
B.anyának is most volt a negyvenedik (!!!) szülinapja. Az elmúlt év alatt felszedett vagy négy kilót, ami baromira jól áll neki, illetve nekem tetszik, de ez őt nem lelkesíti. 
   Ötleteim vannak. hogy több betevőt tudjunk szerezni. 
Nem, nem gazdag akarok lenni - mindenem megvan, már az vagyok... -, hanem csak biztosítani akarok magamnak, magunknak egy kis nyugdíjra valót.  (Basszus, öregszem!)
Persze társ is kell hozzá.
És eszembe sem jutott volna, hogy ez a "Zé" kollégám, barátom lesz az aki segít ebben, aki állandóan "Ámbrás cetezik" itt nekem!!! 
Megértette, átgondolta, megbeszéltük a dolgokat és lát benne jövőt, lehetőséget. 
Partner lett.
Néha nálunk lakik egy pár hetet, hogy olcsóbban kijöjjünk üzemanyag felhasználásban, míg kész nincs a munka. Szívja a vérem, hallgatja a tanításaimat a nőügyei miatt - nincs is senkije most.... - és segít nekünk. Minden értelemben. Jó gyerek...
   A fiaim anyját is beszerveztem egy közös vállalkozásba. Csak fel kell túráznom magunkat anyagilag egy kicsit. Azt hiszem, ez a jövő zenéje. Majd írok róla.
Viszont ami jobban foglalkoztat, az a mostani "bizniszünk", amiben folyamatosan bejövő pénzünk van, ha ügyesen kezeljük a dolgokat. Persze, erre is kell időt szakítanunk, ami bizony a nappali munkákra van kihatással. 
Eddig buktunk egy kilót, ami mégsem kedvtelenített el.
Átértékeltük, újragondoltuk és megegyezésre jutottunk. Így nem folytatjuk. 
De az ötlet jó. Ha a megfelelő emberrel kezdünk, még meg is fogja érni. 
Rajta leszek.

   Nem sokára év vége.
Eltelt B.anyával hét év és nem érzem, hogy bármi problémánk lenne egymással.
Ez tök jó!!!
Mama (anyósom) is kiveszi a részét a házimunkában, főz, mos, takarít, néha korán reggel teszi, mikor még aludnánk egy kicsit, de engem nem izgat, nem neheztelek rá. 
Sokat beszélgetünk.
Hatvanöt éves, tapasztalt, sokat látott. A maga hibáival, ismétléseivel, félreértéseivel is szeretek vele beszélgetni. Nem idegesít. A lánya már nem érez így.
Mondtam már mindkét lánynak. hogy ideje lenne leülniük a régi sérelmeket megbeszélni, ne maradjon bennük tüske. De amint látom, addig sok víz fog lefolyni a Dunán! 
   Hogy mi lesz, hogy lesz karácsonykor, azt nem tudom.
Megpróbáljuk a lehető legtöbbet letenni az asztalra. Még nincs is itt az ünnep és mi már kiadtunk egy rakás pénzt a kocsira. A szerelő levizsgáztatta, de szereznem kell még egy pár téli. nyári gumit. Jogsit is kell csináltatnom. Most soroljam...???  Na ugye.
   "Zé" barátom mondta valamelyik nap, hogy mi soha nem csinálunk semmit!
Ültök a gép előtt, nyomkodjátok a telefont és nem mentek el sehova sem. Még sétálni sem!
Való igaz... lehet jól látja.
B.anya itthon volt tíz napra szabin. Néha főzött, mosott és még mit tudom én mit csinált. Én ha nem dolgozom hétvégén, örülök, ha a gép előtt eltudok olvasni pár érdekes cikket, blogot, egyéb írást. Fogtam egy nagy műanyag tároló dobozt, megtöltöttem majdnem forró vízzel és lábat áztattam! Közben történelmi írásokat olvastam és persze a facen lejátszottam a kötelező játékaimat. 
Aztán mondtam Zé-nek, hogy rájöttem; nincs már itthon gyerekünk így nem azt látja, hogy zsizsegnénk, hanem azt, hogy nyugi van! (most is blogot írok baszki... hö!)
Fiatalság, bolondság...  
   Szóval.
Nyugi van, meg béke. 
Kell is ennél több???