Esti balhé...

   Úgy kezdődött, hogy drága kislányom vacsora alatt beszólt egy olyat, hogy muszáj volt rászólnom.
Majd még kétszer szóltam neki, hogy üljön le és ne hagyjon minket faképnél. Persze nem fogadott szót... így hát, repült a margarin és a majonézes flakon! 
Innentől kezdve nem voltam úriember.
Lekiabáltam a haját, majd egy két órás beszélgetés kezdődött hármunk között. 
   Remélem eljutott hozzá valami, és elkezdi a változást, mert nem leszek tovább engedékeny.
Egyébként Békével feküdtünk le. 

Gondolatok...

   Ezen a Pici dolgon gondolkodom egy ideje. (lásd előbbi bejegyzésem...) 
Milyen hírt kaphat az ember egy diabetikán? Milyen gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak nála? Nem tudom... annyit viszont igen, hogy az ismerősökkel sokáig fogunk erről még beszélgetni. 
Ez van... ennyi. 
   Hétvégén eljött a lányom udvarlója és B.anyával anyával beszélgettünk a kerti hintaágyon róla (is). Az előzményekhez annyit had tegyek hozzá, hogy bizony a lányomon érezni azt a tíz év apanélküliséget, a kommunikáció hiányát, a türelmetlenséget, és valami kusza nevelési fontossági sorrendet. Nagyon nehéz megértetni magunkat vele. Minden apróságra felkapja a hangját és elkezd védekezni! Na, ilyenkor nagyon nehéz JÓ apának lenni. Volt olyan, hogy B.anya kezdett el vele kiabálni, hogy hagyja abba ezt a viselkedési formulát! És ez olykor hatásos... de csakis tőle, tőlem nem!
Szóval... beszélgetni próbáltam a sráccal, de nem sok mindent tudtam kezdeni egy olyannal, aki csak a tőmondatokat ismeri.  (fejet csóvál...) Persze elgondolkodtam ezen és rögtön adja magát a; Hasonló a hasonlóval elv. A vonzás törvénye.
Ez azért elszomorít minket. 
De nem akarom megbántani a lányom, mert hát ugye én egy jó apa vagyok, így ki kell várnom azt az alkalmat, amikor a lányomnak majd irtó szar lesz és minden fájni fog. Talán, akkor majd elérhetek nála bármiféle változást, de addig nem nagyon. Igazából csak azt akarom mondani, hogy tanácstalan vagyok, mert csak bántani tudnám a lányom, és az nekem sem jó. (sóhaj...)
Mi meg levertünk B.anyával egy jó félórás beszélgetést a hintán, de olyat, amit már nagyon régen nem. Felhozakodva a múltjainkkal, a tapasztalatainkkal, érzéseinkkel. És most mondjam azt, hogy ezt hiányolom a fiatalokból??? 
A büdös életben nem értik meg!
Én meg azt nem értem, hogy mi a francról tudnak beszélgetni egymással, ha mi nem vagyunk mellettük, és/vagy nem kérdezzük őket? Döbbenet...
Ez azért elkeserítő, nem...? 
Nem vagyok tanácstalan, mert tudom, hogy mit kellene tennem, csak türelmetlen vagyok, mert nem hiszem, hogy éveket kellene várnom ahhoz, hogy felnyissam a gyermekem szemét!
   Adtam neki egy Rejtő J. könyvet, hogy olvassa ki.
Piszkos Fred a kapitányt. Magam, két óra alatt végzek vele. És tudom azt, hogy három nap alatt, csak negyven oldalt olvasott el belőle és azt is, hogy reggel nem rakta be a táskájába, hogy a vonaton olvashassa! Így, hogy lesz jobb a szövegértése?
A gyereknek szólt az anyja, hogy az érettségin kért Magyar nyelv szövegértési feladatait nyomtassa már ki, és ha legközelebb ha hazajön, hozza el magával, hogy odaadhassuk a lányomnak, mert kíváncsiak vagyunk, mit produkál majd a teszt kitöltésével. 
Nem kívánjuk neki, de tudjuk B.anyával, hogy kínlódni fog vele!
   Nagyon sokat gondolkodom rajta, hogy tudnám felgyorsítani a javulási folyamatot.
Mert alapjában véve tehetséges, értelmes a lányom, de nagyon látszik rajta UNszocializálódása!!!
   Minden ötletet szívesen veszek.
Lehet segíteni.

Egy cikk a neten...

   Még csütörtök éjjel futottam át rajta.
Egy kórházban öngyilkos lett egy férfi, fejbe lőtte magát. 
( A linket nem másolom be... mindenki járjon utána. ) De mivel éjszaka volt és már álmos is voltam, szartam rá. Másnap kora reggel újra elém került a cikk. 
Valami furcsa oknál fogva, átnyálaztam Á-tól Z-ig! Pedig, nem szoktam sokat időzni ezeken a "híreken"...
Aztán szombaton is, meg vasárnap is látom a cikket. Valamiért rezget ez az írás.  Nem tudom eldönteni, hogy mi van... mi ez? De még mindig nem foglalkozom vele. 
Délután csörög a telefonom; 
- Láttad, vagy hallottad azt a hírt, ahol öngyilok lett egy faszi a kórházban- mondja egy régi barátnőm. 
- Láttam a neten. - és sorolom az infókat. 
- A Pici volt az...  
- Na bammeg... - és hirtelen minden világossá vált! Miért is rezgetett, miért is érdekelt ez a cikk?! 
Nagy levegő... ön nyugvás... és kedveskedő hang, hogy a telefon túlvégén lévő személy ne sírjon jobban, és talán meg tud nyugodni egy kissé. 
   Aztán míg palacsintát sütöttem a konyhában, az ablakon át kinézve filóztam Pici barátomon, hogy mit, miért tett és arra jöttem rá, hogy bátor volt, és megmerte tenni azt, amit én persze erősen vitatok, de Ő hamar megoldotta. 
Ő választotta, az Ő útja ez volt... 
Most véget ért e dimenzióban a látogatása...
   Bazd meg tesó... és most jobb??? 
Van min gondolkodni. 

A dolgok itthon...

   Stagnálnak.
Ha röviden kellene fogalmaznom, csak ennyi; Stagnálnak.
Van két szoba, amit még ki kell festenem, illetve a nappali, de ott még javítanom kell, mert a glettanyag, amit használtam "döglött" volt, tehát adtam a szarnak egy pofont. No meg, a lányom szobájában van betonvésésem, de nincs még hozzá gépem, illetve nincs nálam. Még. 
A főnököm pihenteti az embereket, aminek gondolom senki sem örül, de jelenleg várakozunk az egyik bankra, hogy utaljanak, aztán nekikezdhetünk a munkának. Szóval... semmi. Addig esszük a küszöböt. 
Ezzel csak annyit akartam mondani, hogy nem dolgozunk, és - gondolom... - mindegyikünk szív, mint a torkos borz!
Sajnos, ez itthon is érződik.
A lányom lemondott a hajfestékéről, egyenlőre nem kell festenem. Pedig, milyen rendes... spórol azzal, hogy az apja festi a haját! Hát nem? De.
   A gyerek túl van egy tíznapos ágybanfekvős betegségen, szerencsére már túl van rajta, dolgozik. Nem említettem, de felköltözött Pestre egy albérletbe, mert nem tud hazajárni, olyan későn végez. Hogy meddig bírja...? Nem tudom. De azt hiszem, tanulópénznek jó. Hadd tapasztaljon. 
   Itthon vagyunk hármasban, unjuk már a hideget. Élvezzük az új lakást, a lehetőségeket, amit a kert ad. A hintaágyat, a zöldet, a felkelő és lenyugvó napot kávézás közben, a kutyáinkat, ahogy örülnek a térnek, és a szabadságnak. Lassan minden zöld és színesedik a kert is. B.anya megvette a vetőmagokat, tegnap már elkezdett ültetni, palántázni. Azt hiszem a héten más áshatok is, asszony utasítása szerint, habár a lányom mondta, eljönne a barátja hozzánk a hétvégén, szóval lehet, hogy inkább a fiúcska fog ásni, bizonyítva mennyire szereti a lányom! Hehe... 
   No, de jön a meleg, a jó idő, lehet kint dolgozni, élvezkedni. Most már gondolkozhatunk, milyen kaját főzzünk a bográcsban. 
Addig is nyugalom van, és szeretet. 
   Béke van.

Villon mester...

   Mesteremnek hívlak.
Majd hatszáz év van köztünk, és mégis, naponta eszembe jutnak szavaid, soraid. Mintha nekem írtad volna. Akár... miért ne? 
Ha minden igaz, ma születtél. Éltél. ÉLTÉL!!! Nem is akárhogy. Nem... nem követném. De remélem, ott fent együtt vagy azokkal, akik szerettek. 
Örök Békességet mester. 
1431.04.08.

Életéről keveset tudunk. Egyetemi, rendőrségi, bírósági anyagokból, s műveinek utalásaiból ismerünk részleteket. A Szent Pálról elnevezett párizsi királyi kastélyban születhetett, törvénytelen származása miatt fiktív ősöket és előkelő családneveket kapott: Des Loges és De Montcorbier. Apja Guillaume Villon, a Szent Benedek templom káplánja, jogásztanár és közjegyző lehetett. Villon gyermekéveit anyjával töltötte, akit rajongva szeretett. Megismerte a várost, a kézművesek, kereskedők, munkások, koldusok életét. Később apja magához vette, s a Sorbonne melletti házában tanítgatta őt. Tizenkét évesen került az egyetemre. Itt hét évig tanulta a hét szabad művészetet: grammatikát, dialektikát és retorikát, majd aritmetikát, geometriát, asztronómiát és muzsikát. 16 éves korától elismert egyetemi polgár, s részt vett az évekig tartó zavargásokban. A Sorbonne nem tűrte, hogy a rendőrség megsértse autonómiáját, a diákok élete csínyekkel, kocsmázással és rendőrveréssel telt. 1452-ben megszerezte magiszteri oklevelét, ám tanulmányait nem folytatta, hanem tivornyákba merült. 1455-ben kirabolta a Sorbonne régensét, majd halálra szúrta vetélytársát. Elmenekült Párizsból, majd 1456-ban kegyelmet kapott. Párizsban beleszeretett egy Márta nevű perditába, akinek anyagi igényei miatt rablásba keveredett. Valaki feljelentéssel fenyegette, ezért ismét el kellett hagynia a fővárost. Megírta Kis Testamentumát, majd öt évre nyoma veszett. Lehetséges, hogy Charles d'Orleans, a hercegi poéta fogadta udvarába, 1458-ban részt vett a herceg blois-i költői versenyén. Valószínűleg egy zsiványbandához csatlakozott, 1461-ben börtönben ült, de a királytól kegyelmet kapott. János herceg moulins-i várába ment, ahol megírta Nagy Testamentumát. Ekkor már beteg volt és keserű, s a nagy verssel apját akarta meglágyítani. Az meg is bocsátott neki, s visszatérítette az elrabolt összeg fiára eső részét. Ám az alvilág ismét magához rántotta, lopás és verekedés miatt, mint visszaesőt halálra ítélték. Ekkor írta az Akasztottak balladáját. Fellebbezése után 10 évre száműzték, 1463-ban végképp eltűnt. Apja 1468. évi végrendelete már nem említi. Villon a középkor utolsó nagy költője, balladáiban, kisebb verseiben és Testamentumaiban a feudalizmus alkonyát örökítette meg. Két Testamentuma tipikus középkori mű, felvonultatja barátait és haragosait. Pápák, királyok, urak, papok, polgárok, kisemberek, bűnözők jelennek meg, általuk vall a korról, a városról, életről és halálról. Számos jelentős költőnk fordította Villont magyarra, Vas István munkáját tartják a leghitelesebbnek, de a magyar olvasók elsősorban Faludy György átköltései révén ismerték meg.