A lányaim... utóhang.

   Elmentek...
Hétfőn reggel hétkor indult a buszuk, ezért hajnali ötkor keltettem őket. Ötkor!!!
Eddig, dél előtt nem igazán jelentek meg a szobámban! Egy kicsit sajnáltam őket... Úgy is néztek ki! (hehe...) 
Egy negyed órával előbb keltem, lefőztem két adag kávét és reménykedtem, hogy nem lesznek nyűgösek, mert akkor jön a hiszti is! De nem... volt bennük felelősség. 
Reggeli készítés, ücsi és a cuccok ellenőrzése után, elindultunk és az úton még beszélgettünk egy jót!
A logisztikai készségem, megint nem hagyott cserben. ötven perc alatt a Népligeti pályaudvaron voltunk, a busz indulásáig volt még tíz perc. Pontosak voltunk...
Egy utolsó cigi, ölelkezés, sírás és a biztosításuk, hogy otthon minden rendben lesz ezután!
Aztán nálam is elmosódott minden, mert könnyeztem én is. 
   Hazaérve iszonyatos fáradtság fogott el.
Nem a lányok fárasztottak le. 
Hanem a mindennapi megerőltetett gondolkodás, hogy ne bántsam meg a lelküket, hogy ne mondjak semmi rosszat az anyjukra, és még ha a hibáikról is beszéltem, azt is úgy kellett, hogy megértsék a miérteket! Nem volt egyszerű!
A szeretet ilyesforma kinyilvánítása nagyon fárasztó...
Látni minden nap az én tetteim (a mi tetteink...!!!) eredményét felemelő dolog. De ami nekem egyszerű és mindennapos, az nekik iszonyatos feladat!!!
   Az utolsó napokban tudtam már megfigyelőként, csak őket figyelni. 
Már nem kellett, hogy együtt legyünk. Most már fogták magukat és különvonultak. Beszélgettek... hogy miként fognak otthon a többiekhez állni, hogy nekik, egymás felé mik a feladatuk! Aztán, ha megjegyeztem valamit, ami nekem fontosnak tűnt, csak annyit válaszoltak; - Apa... MI ezt már megbeszéltük!!!   
A buszpályaudvarig azon filóztam, mit nem mondtam még el nekik??? 
Aztán azt mondtam magamnak;  Már biztos ezt is megbeszélték!

   Természetesen az is segített, hogy láttak ebben a két hétben olyan mozzanataimat, amit még soha. Vagy csak nagyon kicsik voltak és nem emlékezhetnek rá. Ilyenkor nagyon figyeltek!
Amikor  megcsörren a telefonom és valami baj van, lenémítok mindenkit, aki a közelemben van! Erre ők felfigyelnek. Aztán végig nézik és hallgatják, hogy intézkedek, esetleg nyugtatok, vagy épp utasítást adok valakinek. Ilyenkor már nem foglalkoznak mással! 
Szombat éjjel az egyik barátom lányát bántalmazták és kirabolták!
Vasárnap reggel kaptam egy külföldi hívást; - Segíts papa! Ez és ez történt... hívd fel a lányomat!
És ilyenkor azonnal intézkedni kell, hisz minden perc számít! 
A lányaim ezt végig nézték...
Nem szóltak, nem kérdeztek semmit, csak figyeltek! 
Szóval... biztos, hogy láthattak olyat, amit otthon nem. 

   Azóta...?

Többször is beszélgettünk. Közölték, hogy van otthon elég probléma, de most már megoldják, ne aggódjak!  :)  

És valóban... úgy látszik tényleg megoldották!  
Most Béke van és még egy kis fáradtság.  

Az elmúlt két hét képekben... :)

   Tudtam, hogy nem lesz egyszerű... 
Már a várakozás is izgalmakkal teli volt, hisz azt sem tudtam, hova érkezik a busz! Rohangáltam fel és alá, ha láttam egy beérkező volán buszt! 
Aztán már az ablakból integetett felém, két vigyorgó pofa! 
Itt vannak!!!  :)

Kiderült, hogy a bratyó is itt van valahol... csak minket keres!

Aztán ismerkedni kellett a "jószágokkal", hogy barátok lehessenek. Mindenkinek meglett a kedvence, majd - egy hét múlva gyarapodtunk egy kismacskával is... - szuszmákoltak egy kicsit, hisz hosszú volt az út.

Aztán eljött az idő, mikor mindennapos volt a másik zenei ízlését bemutatni, meghallgatni a kedvenc dalokat, esetleg énekelni is... de legfőbbként szidni az öregük kedvenceit!!!
(...- Jaj apa!!! Ez egy szar zene!!!!  - Igen...??? A tiéd meg csak egy elektronikus zörej, ritmikával!!!)

Este felé... mikor már nem volt gatyarohasztó hőség, elindultunk várost nézni. 
Olykor a gyereket kerestük meg a munkahelyén, és ittunk egy pohár bambit nála, de volt, hogy ingyenes kertmozit látogattunk meg, Voltunk a budai várban, sétáltunk a felső rakparton, néztünk koncerteket, esküvői ruhákat, fákat ölelgettünk, vagy épp köztéri szobrokat. Süteményeket faltunk, beszlapáltunk napi négy-hat liter ücsit, és én mindig csinálhattam a következőt, hogy a mélyhűtőben lehűlhessen, hisz olyan rohadt meleg volt! 

Persze, ha végre hajnalok hajnalán haza indultunk, az sosem volt egyszerű! Mert vagy vigyázhattam a lányokra felfigyelő tekintetekre (- Óóóóóóó... de helyes pasi!!!), vagy készíthettem még egy (szelfi...) képet róluk!!!
Bizony... volt, hogy fél ötkor feküdtek le aludni! És reggel, valamelyik haver biztos ébresztett egy hívással!  :P

Néha barátok jöttek, néha mi mentünk rég nem látott ismerősökhöz. Beszélgettünk egy keveset, felemlegettük a múltat, vigyorogtunk egy sort, esetleg ittunk valamit, aztán go haza. 

Jó volt, szép volt és (most..) ennyi! Lesz még legközelebb, lesz még ereszd el a hajam, buli és "tombolás"... de most hagyjuk a várost regenerálódni, hogy ezeket a csajokat kiheverje egy kicsit!  Ha minden igaz augusztus huszadikán újra támadunk!!!   :)

u.i.

Ja...!!!  Szofi üzeni nektek lányok, hogy; - Aggyá enni, aggyá enni, aggyá enni!!!!!!!!!!!

Az elmúlt két hét összegzése...

   Hétfőn reggel hazamennek a lányok.
Most, hogy túl vagyok a szülinapomon, érdemes elgondolkodnom, hogy mit is értem el náluk.
Nyolc nap... nyolc nap telt el mire nem veszekedtek már egymással!!! 
Nyolc napig, minden nap volt sírás! 
A kisebbik a dominánsabb. A nagyobbik a lélek. 
A "szépség és a szörnyeteg"... 
Kijelenthetem, hogy segítség nélkül nem értem volna el semmit!
Kellett még egy és még egy pozitív visszajelzés nekik, hogy apának igaza van!
Nyolc napig egyik cigit a másik után szívtam el.
Ideges voltam... és azon gondolkodtam, mit is mondjak nekik és azt is, hogyan?!
Hogy meg ne bántsam az anyjukat, és azokat az embereket. akik körbeveszik őket. Hogy ne érezzék az unalmat, apa folytonos mondanivalójában. Hogy magukénak érezzék...
Nagyon nehéz két hét volt... és ezt most komolyan mondtam. 
   Egy kicsit még aggódok, hogy ha hazamennek, ne essenek vissza abba az állapotba, amiben eddig léteztek! Mert az "gyilkos" egy állapot. 
Értelmesek... és tudom itt legbelül, hogy nem lesz baj!!! 
Ott lesznek egymásnak, segítségnek, érzésnek... hogy van ki megért, aki már tudja(!!!), hogy mit kell tenni, ha krízis helyzet van!!! 
   És ha majd kinyitom a szemem most... látni fogom még, hogy ŐK boldogok egymással, és lassanként az anyjuk is változni fog feléjük, mert rádöbben, hogy az eddig alkalmazott módszerek nem használnak! Talán, könnyebb lesz majd neki is egy kicsit... de most még csak elképzelem ezt! Olyan jó lenne... 
Olyan érzés van bennem, mikor először  engedem el éjszakára egy buliba a lányom, a pasijával, és tudom, hogy nem jönnek haza este, csak valamikor másnap. Érted, nem...??? 

   Online moziztunk...
A nagyobbik már alszik. A kisebbikkel együtt megittunk hármasban egy üveg száraz vörösbort, a szülinapomra. Most már ő is lefeküdt aludni. Én még kinyitottam egy száraz fehéret, amit anyukától kaptam ma. Itt volt látogatóba. Visszaraktam a derekát a helyére, kajált egy jót, megismerte a lányaim, beszélgettünk egy jót, aztán hazament. 
Vitatkoztunk egyet, és elmagyaráztam a csajoknak, hogy ez nem baj... hisz csak a véleményünk különbözik, a szeretet megmarad! 
   Köszönetet kell majd mondanom a gyereknek, aki most épp Ladánybene táborban van, az asszonynak, az exemnek, Matykónak (a kisebbik fiamnak) és azoknak a barátoknak, akikkel találkoztak a csajok, mert mindegyik csak dicsért engem, és pozitív visszajelzést küldött nekik! Kiemelném a párom...
Nélküle - az elmúlt két hétben, csak félkarú óriás lehettem volna!!! 
Hálás vagyok neki, hogy végtelen türelmet tanúsított feléjük, és engem is felemelt, mikor arra volt szükségem!!! Köszönöm B.anya... :)

   A pénteki szülinap...
Nem az ajándék a lényeg. Az sosem számított, hiszen - "...filléres emlékeim, oly drágák nekem..."- mindig csak az számít, kitől kapom, de ez a mostani, remekbe szabott volt.
Az odaadás, a segítség, a lelki támasz, egy-két üveg bor, néhány gyönyörű fénykép, a puszi, egy ölelés... mind könnyeket csalt elő belőlem! Kaptam egy könyvbe foglalt fénykép válogatást.
Tökéletes ajándék.... a lányok nézték a nagyszüleiket - akiket már nem ismerhettek meg... -, saját ismeretlen fiatalkori fényképeiket, az apjukat ifjún és még hajjal(!!!), a barátokat és a testvéreket. Mind mind... akik fontosak nekem az életemben!!!

   Most... hogy kiírhattam magam, és ittam már eleget - nem vagyok még spicces sem... -, azt hiszem megnyugodhatok egy kicsikét. 
Amit megtehettem, mint apa és mint gondolkodó ember, azt megtettem! 
A többi, ezen a két csajon áll, vagy bukik. De tudják... hogy én mindig ott vagyok a telefon túlvégén és csak egy hívásukba kerül a segítségem!!!
Szeretem őket. 
   Béke van bennem... azt hiszem elvégeztem a munkám!    :)   

Apám és a lányaim... (Hurt...)

   A lányok még alszanak.
Mostanában hajnalok hajnalán fekszünk le. A meleg miatt van, mert nappal a fenének sincs kedve bármit is csinálni, csak ha már lehűlt a levegő egy kicsit. No meg az internet miatt, mert órákig tudnának a gép előtt ülni, ha hagynám, de szerencsére online filmeket nézünk éjszakánként és néha ők is leragadnak, tátott szájjal bámulva a történetet. 
De persze a skyp és a chat az igazi vezérfonál náluk, amitől meg nekem áll s hátamon a szőr!
   Ez a nap egy kicsit más, mint a többi.
Az öregem huszonkilencben e napon született, így érthető, hogy most rá gondolok. 
Meg a lányaimra, akik nagyon nehéz problémák elé állítanak nap, mint nap! 
Egyrészt hallom apám hozzám intézet szavait, másrészt ezeket úgy kell visszaadnom a csajoknak - és hidd el... ez a világon a legnehezebb dolog!!! -, hogy nehogy véletlen félreértsék, vagy megsértődjenek rajta!!! Hisz, ki vagyok én, hogy kioktassam őket... :P
   Minden nap kiharcol valamelyikük egy vitát, egy krízis helyzetet, vagy csak egy szimpla szájhúzásos jelenetet.
És ilyenkor arra gondolok; - TE JÓ ÉG!!! MI FOLYIK OTT NÁLUK MINDEN NAP???!!! EZ NORMÁLIS???
Persze el kellene venni tőlük a telefonjukat, vagy lekapcsolni a netet, ne adj Isten megszüntetni az áramot, hogy észre vegyék mit tesznek egymással, a szeretteikkel, a barátokkal!!!  De ez hosszú folyamat... és nem is igazán tudom, hogy kellene ezt megoldani. 
   Azt hiszem, ma elbeszélgetek velük a nagyapjukról egy kicsit.
Elmesélem, mik azok a tulajdonságok, amit tőle örököltek és elmagyarázom nekik, hogy lehet ezzel megfelelően együtt élni, használni, profitálni.
Mert ismerniük kell az Ő életét is, hogy meglegyen az összehasonlítás, hogy ne kövessenek el olyan hibát, amit a nagyapjuk elkövetett valamikor, és esetleg lássanak egy kicsit tovább, mint az orruk!
   Néha tátott szájjal figyelnek engem, aztán hatalmasat kacagnak; hogy apa te milyen vagy... hisz ők ezt nem látják minden nap, sőt... még csak hasonlót sem!!!
De mondok egy példát...;
Elvoltunk a piacon. A szokott hétköznapi vásárlásaim egyikén, csak most velem voltak a csajok is és az asszony. No meg a kutyám... (mint mondtam... ez a megszokott!)  Hazafelé, a buszon én megvártam, míg mindenki felszáll és csak ezek után szálltam fel a kutyával. Az ajtónak akartam háttal lenni, hogy meglegyen a biztonsági érzetem. Kutya egyik kézben, tíz kilónyi hús a másikban... egy tizen-húsz éves fickó támaszkodott az ajtónak, így se helyem, se biztonság. Rá szóltam, hogy nem akarsz odébb menni? Persze, olyan szemekkel, hogy azt nem lehetett félreérteni és rögtön beljebb ment a busz csuklójába. 
A kisebbik lányom pedig elkezdett alig láthatóan magában röhögni, mert az általa "férfinak" tartott - csuda szép álom pasi... -, rögtön kisfiúvá töpörödött vissza!!! 
Egy egyszerű, számomra hétköznapi dolog volt... de a lányomnak egy szituációs helyzet, illetve gyakorlat, hogy apa milyen (már bocs...) geci tud lenni másokkal!!!
Aztán leszállva a buszról vigyorogtunk még egy sort... 
   Ez neki új! 
Nekem mindennapi csipp-csupp dolog, de neki...??? Nem is tudom... talán örökre megmarad ez a kép!
   Nagyon sokat beszélgetünk. Illetve, nekem nem eleget!
De tegnap éjjel, egy padon annyit mondtam nekik; - Lehet, hogy a leges leg utolsó pillanatban találkoztunk végre, hogy TI ne ferdüljetek el egy életre, hogy ne b@sszátok el az életeteket, mert hiszen nem lehet ott minden nap és nem tudok tíz perc alatt megjelenni, ha baj van!!!
Szerintem megértették... 
(Sóhaj...) Nagyon nehéz.  Apám emléke, szavai itt visszhangzanak bennem, nézem a lányokat, hogy érnek felnőtté és látom az alternatív jövőjüket, amin akár egy egy mondattal is változtatni tudnak majd és bizony, egy kicsit félek... félek, hogy már késő... hogy nem tudok segíteni. 

A lányok...

   Péntek reggel óta itt vannak.  :)
Az elmúlt öt évben - akkor voltak nálam huzamosabban... - rengeteg dolog változott.
Egyrészt felnőttek, testileg megértek minden apa rémálmához és erősen gyúrnak a szájukra! 
Szerencsére, nem egy visszapofázós fajta egyik sem. Még... de tudom, hogy ez csak a személyemnek szól. Bárki mással megteszik. 
Hogy mégis írok erről, az azért van, mert a két lány szöges ellentéte a másiknak!
Most már kiderült - mert történtek ilyen megnyilvánulások... -, hogy miért viselkednek így, miért marják egymást otthon állandóan és, hogy velem, nálunk miért viselkednek úgy, ahogy!
Na... úgy látom, életem legnehezebb feladata előtt állok!!!
Az idősebbik lányomnak mondtam valamelyik este, mikor magában duzzogva firkálgatott egy szavakkal telerajzolt papírt, és én elolvastam azokat a bizonyos szavakat, amitől ledöbbentem, és rögtön leültem mellé, hogy ez az állapota, már bizony pszichiátriai eset!!! 
Ezt egy "orvos", azonnal gyógyszerrel fogja kezelni! És lassan, sok energiát igénylő, óvatos beszélgetések után azért előkerült az igazság!
   Az agyam úgy pörög, és keresi a megoldásokat a következő beszélgetésekre, hogy én néha rettegek, mit fognak még nekem, rólam mondani!
Napok óta döbbenet van a lelkemben - azért nem az arcomon, mert nekik nem kell látni az én fájdalmaimat... félreértenék -, hogy olyan emberek, akik a saját lelkiismereti félelmeik miatt, mondanak rám olyanokat, amik nem igazak és nem látják, vagy lehet, hogy nem is akarják látni mit okoznak a gyerekek lelkében, egyszerűen nem értem...!!!!!
Ostoba, hazug férgek... nincs jobb szó rájuk. 
Érzem, hogy a bensőmben a nagy üres semmi falja a még megmaradt emberi érzelmeimet ezek iránt az emberek felé, és nem marad más, mint a csend és mély megvetés... már sírni sem tudok értük. 
Azt hiszem, hogy ha nem lenne mellettem egy asszony, aki megadja a lányaimnak a visszaigazolásokat, akkor visszafordíthatatlanul összeomlott volna az ő itt létük, "nyaralásuk"!!!
Most Ő adja meg a lányoknak a hiányzó választ, és ad nekem is új erőt, hitet.
Abszolút hiteles a lányaimnak, mert ott van példának a lánya - azóta a barátnőjük, szobatársuk, titoktartójuk... -, és konkrét példákat, helyzeteket tud igazolásként visszaadni a lányoknak. No meg... évtizedek óta ismer, így tudja milyen voltam, és most milyen vagyok. Asszem, szerencsés vagyok... :)
Nos...
Imádom látni, ahogy kacagnak a lányok itthon, velük vigyorgok, ha haza felé őrült dolgokat tesznek és fényképeket készítek róla. Nézem őket és látom a pár évvel későbbi énüket, ahogy hozzák majd a fiút - remélem a "férfit"... -, és véleményeznem kell majd. 
(Sóhaj...) Szóval van dolgom, nem kevés és nagyon kell vigyáznom, nehogy félreérthető legyek, de néha már ez sem zavar, csak őszinte akarok maradni és őszinteséget várok tőlük!
   Ha Szeretet van, Béke is lesz... remélem.  :)

Egy szokványos vásárlásom...

   Tegnap délben fogtam a kutyámat és levittem sétálni.
Persze mindenféle hátsó szándékkal, mert zsebre raktam két nagy szatyrot is, hogy ne kelljen vissza mennem a lakásba. Miután elvégezte a dolgát, megkérdeztem a jószágot, hogy van-e kedve kimenni a piacra?  Még szép!!!  :)
Azért előtte még elrángatott a téren lévő szökőkúthoz, ahol frissítő fürdőt vett, és beszlapált egy pár liter vizet - mindezt nagy nyomáson...(!!!) -, majd zihálva, közlekedésre teljesen alkalmatlan módon felszálltunk a HÉV-re, két megállóra. 
Árpád hídi megállónál van egy látványpékség, ahová felkönyökölve kért hat szem baconös pogácsát - tolmácsoltam a pultos lánynak, aki egy kicsit megijedt... :) -, és barátságosan kirakta széles lapát nyelvét. Mindezt mosolyogva...  (egy egész grillcsirke beférne a pofájába ilyenkor!)    
Persze, első blikkre a kis csaj húsz centivel hátra rántotta az egész pultot, majd megnyugodva átadta a kötelező lekenyerező falatokat.
Na ekkor leszakadt az ég és húsz perc heves esőzés vette kezdetét!
Szerencsémre találkoztam egy ismerőssel, aki kapásból meghívott egy sörre, így beszélgetve megvártuk az eső végét és a kutyám is pihizett egy kicsit a földön fekve. A vizes földön fekve!
Aztán irány a piac.
Nem esik nehezemre a maga harminc-negyven kilóját visszafogni, csak azt próbálom vele megértetni, hogy a fojtó lánc azért van kitalálva, hogy a kutya megtanulja rángatás, húzás nélkül a gazdi melletti sétát. Na... ez még odébb van egy kicsit nálunk, mert az én jószágomat nem érdekli, ha elájul egy pillanatra és felborul - asszonynál már előfordult... (!!!) -, felpattan és menne tovább! Akkor most ellehet képzelni, hogy "sétál" a kutyám!
A piacon - mivel nem vihetem be... - kikötöttem egy kinti üres pulthoz, a szomszéd virágárus nénit megkértem, hogy vigyázzon rá egy kicsit, míg bevásárlok, aztán a hentesemtől megvettem a két kilónként becsomagolt csirkefarhátat. (több, mint nyolc kiló, majdnem kilenc...) No, meg két kiló pulyka combot. (ez már tíz/tizenegy kiló...) 
Aztán még egy húsos croissant-t, jutalomként és egy kis zserbót magamnak. 
Hazafelé megálltunk a kedvenc Bió boltunknál - azért a többesszám, mert a néni, aki vezeti, szintén boxeres (kutyás...) és imád minket -, mosószódát venni. 
A jobb kezemben tizenkét/három kilós szatyor, a balba a kutya és megint elkezdett ömleni az eső! 
A buszon hazafelé azt vettem észre, hogy mindenki ott áll, ahol mi, legnagyobb bánatomra és nem mennének át másik ajtóhoz. Így elég nehéz utazni. Az ideg is csúszott felfelé az agyamban. (grrrrrrrr...) A buszvezető sem állt a helyzet magaslatán... padló gáz-padló fék! Az ideg egyre jobban jött! (GRRRRRRR...)
Végre leszállhattunk!!!  És én élveztem a szakadó esőt... az sem zavart, hogy szarrá áztam, az sem, hogy minden rohadt nehéznek tűnt, a szatyor, a kutya, a ruhám, a tocsogó cipőm. 
A lakásba lépve, ledobtam a szatyrot az asztalra, levettem az ingem és a kutyát a kádba parancsoltam. Fürdés!!!
Az ázott, mocskos kutyámból, egy vizes, de tiszta jószág lett, aki azonnal lefeküdt a helyére és órákat aludt egyhuzamban.  ;)
Levetkőztem gatyára és élvezettel szívtam a cigimet, kortyolva a forró feketét, elégedetten figyelve ezt az alvó szuszmákot, aki megszínesíti az életemet!!!  Na most már elrakhatom a cuccokat és végre ehetek egy falatot...
Béke van.  :-)

Nöstény ördögök...

   Napok óta azon jár az agyam, hogy péntektől HÉT(!!!) nőneművel fogok két hétig együtt élni!
Ebből négy emberi teremtmény - abból is a csinosabb fajta... -, három pedig négylábú ugató és nyervákoló jószág. De a maguk módján ők is gyönyörűek.   :)
Három csitri és egy majdnem középkorú... hogy ezek kifognak tárgyalni, az már biztos! Te jó ég!!! Mi lesz itt???   O_O
   A három jószág már önmagában is kihívás. Hisz állandó odafigyelést igényelnek, illetve szeretetre éhesek a nap huszon órájában!
Aztán a csajok közül kettő állandóan csipogni fog, mert ugye alig látjuk egymást és mindent elakarnak majd mondani nekem! Ráadásul nekem lenne majd fontos mondanivalóm feléjük, és szeretném ha figyelnének is! És az is érdekelne, hogy fognak e veszekedni, hogy ki mosogasson!!!   (na erre vegyek mérget...mi? hehe...) 
   Rég izgultam ennyire...
Akár tetszik, akár nem tartok attól, hogy gyermekeim anyja jogosan panaszkodott nekem, és csak azt várja, hogy csődöt mondjon az én gyerek nevelésem! Hmm... arra várhat. 
   Vizi pipa dohányt kell vennem, mert nagy beszélgetések lesznek és szeretek közben füstölni. Majd egy órán át tart a parázs és a füst! Isteni lesz........................................ khmm, khmm.....  (hogy ez most, hogy jött elő????  O_O ... passz.) 
Na... szóval izgulok.
   Persze tudom, hogy nem lesz semmi baj és villámgyorsan elröppen ez a két hét, aztán majd üresnek fogom vélni a lakást! De egy főpróbának kitűnő lesz ez a pár nap.
Erről majd később beszélek... majd. 
   Hogy a kutyám és a macskám nem fogja békén hagyni a lányaimat, az tuti! Hogy többet kell majd főzni, az is ziher. Hogy nem fogok senki után takarítani, no az meg hótbiztos! 
Aztán a vizesblokkok használata lesz majd érdekes. Ki, mikor, mennyi ideig?! Meg az a sok női izé, meg a fésűk, meg a hajgumik, meg a tusfürdők, samponok, szappanok és a betétek, meg a tamponok, a körömlakkok, parfümök,  kisollók, és a rengeteg női cipők, papucsok, amikben biztos elbotlok majd... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 
És a szennyes ruhák.......???  Na jó... erre most nem gondolok. Nem akarok!
   Te jó ég!!! Mi lesz itt???    O_O    Szegény én......
Alig várom...  :D 

Az Apa...

   Még szombaton történt...
Az ex kocsijában ülök és hazafelé szállít. A kocsiból ez a nóta szól. Mostanában sokszor jön elő az öregem... csak nem tudom, hogy mondani akar valamit, vagy csak rohadtul hiányzik. 
Feltekerem a hangerőt... mondja csak ki, mit érzek. A célállomásig ezt az egy számot hallgatom, újra és újra. A szívem meg majd szét szakad. 
Óbudán a Fő téren van dolgunk. Ex elment koncertre a barátnőjével a Kobuciba, mi már elrendeztük a magunk dolgát. Én bemegyek a gyerekhez megnézni, mi van vele? Dolgozik... barátjai egy asztalnál, várják a foci vb-t. Meghív egy pohár sörre - én kértem... -, beszélgetek velük egy kicsit, aztán átmegyek egy másik becsületsüllyesztőbe, ahol Matyi barátom üldögél Dzsegger zenésztárssal. Itt is beszélgetek, mert nincs kedvem hazamenni, nem akarom, hogy lássa rajtam a nőm, hogy mennyire "megzuhantam"!
   Matyi rendes srác... foglalkozik velem. Szóval tart... beszél velem, itat. Ez a kocsma is bezár, elzavarnak. Kobuciba már vége a koncertnek, így átmegyünk inni még egyet. Egy utolsót... leültünk egy foglalt asztalhoz, ahol egy fiatal pár volt. Egy perc múlva megkérdeztem; - Ti egy pár vagytok?
Néznek egymásra, rám, össze vissza... - Basszus te csaj, az a srác nagyon kíván téged!
Nem veszed észre? Legalább, fogd meg a kezét! Ez az... na jó szevasztok... hajrá fiatalok!
   A héven hazafelé már az utasokat figyeltem... vártam, hogy valaki belém kössön!
De nem... haza érek. 
   A dal beleégett az agyamba aznap éjjel... 
Nekem nem kellett megszólalnom... értettük egymást félszavakból is... eszméletlen apa-fia kapcsolatunk volt! Na ezt hiányolom manapság a gyerekekből!  (Sóhaj...)

A Blues Magyar Királya...

   Aludni kéne...
De húz a zene magával és nem mehetek még. Hallanom kell a következő dalt is!
Deák "Bill" Gyula. 
A hang... a kőbányai ember... Bill kapitány... a király (azért kisbetű, mert Jimmy bitorolja a nagybetűs ténymegállapítást...), az Öreg. 
Félek, már nem sokáig van köztünk.
Nagyon féltem... akkor is, mikor kórházba vitték, megijedtem és imádkoztam érte. De szerencsére újra velünk, mellettünk és aktív! 
A gyerekeim nem az én zenémet hallgatják. Persze nem is követelem... talán a nagyobbik lányom hallgat csak "öreg" zenéket! A húga ma meg is jegyezte nekem, hogy; - Olyan szar zenéket hallgat apa, mint te. (még szerencse, hogy telefonon közölte, mert én ...ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!! (sóhajt és legyint...)) 
Közölte, hogy Ő csak Hipp-Hopp-ot, meg Rap-et hallgat!  (sikítófrász nálam, arcvakarással!!!...) 
Kérdésemre, hogy tudod egyáltalán, hogy miről énekelnek, nemmel felelt!
Asszem... ha megjönnek, a kisebbik zenei ízlésén csiszolnom kell!!! 
El kell magyaráznom neki, hogy Ő egy áldozat a populáris világ, ócska (pop)színpadán!!!
Ha esetleg nem tetszik neki amit mondtam, fogja magát és menjen Dél Bronx-ba a fekák közé a zenéikkel és Ott legyen vagány fehér csajszi, vörös hajjal! Kábé öt percig él...!!!
   Na jól van gyerek... ha esetleg olvasol, hallgasd egy kicsit Apád Zenéjét, és ha most sem tetszik, akkor énekelj el nekem három RAP nótát, esküszöm... mosolyogva hallgatom meg. Ha meg nem tudsz, akkor meg így jártál!!!   :D

Bakker...

   Szabadságoltak már egy hete...
Nincs munka. Majd a jövőhét elejétől. Azóta itthon ülök a gép előtt és olvasok, tájékozódok a világ híreiből, összeesküvés elméletekre bólogatok és baromi biztosra veszem, hogy mind igazak, előadásokat nézek a számomra fontos dolgokról, régészeti tárgyakról és ásatásokról, követem a zenészeket és alkotásaikat. 
Nézem a VB meccseit és az esélytelenebbeknek szurkolok, és fogalmam sincs, ki lesz a világbajnok! Nem fogadtam egyetlen meccsre sem, habár irigylem - de azt is vigyorogva... - a haverjaimat, ha nyernek valamennyi aprópénzt. Néha megiszom egy-két dobozos sört a meccsek alatt, de semmit sem viszek túlzásba. Rendes férfiként hajnali kettőkor már alszom is! 

   Megint állíthatok magamról valamit...
Lenyugodtam. 
Ezt a ténymegállapítást már évekkel ezelőtt elmondhattam magamról, de most újra aktuális. 
Óóóóó... most visszhangzik egyes barátaim hangja, hogy ; - Öregszel baszod!!! 
Na jó... valahol igazuk van... de akkor is! Nyugszom!!!
Illetve... világosabbá válnak a velünk adódó dolgok és problémák, előre látom ezek végét és nem esik nehezemre megoldani, ha baj van! Persze hiányoznak emberek az életemből, olykor szeretethiányom van, de alapjában véve egyszerűnek tűnik minden! Látok...!!!
Olyan egyszerűen hangzik ez, nem? 

   Várom a lányaimat, akik tizennegyedikén érkeznek meg és maradnak nálam két hetet.
Tudom a problémájukat, hibájukat és előnyeiket. Mindezeket együttvéve azt is látom, hogyan kell megoldani azokat az "eget verő" nagy hibákat is, amit elkövettek! Csak ez telefonon keresztül igen nehéz... :p
Öt éve még azon aggódtam - igen csúnyán mondom... bocs... -, hogy meg kell vennem őket az anyjuktól (sic) , hogy velem lehessenek életvitelszerűen! Akkoriban nem is vágytam másra - na jó.... meg egy "normális" nőt is akartam magamnak! -, csak a csajokra! 
Most meg??? 
Öt év múlva velem lesznek maguktól is!!!  
Kijárják a gimit, és a főiskolát már Pesten fogják kijárni, mellettem-velem. 
Ezért aztán, már most olyan dolgok foglalkoztatnak, ami még elég távolinak tűnik, de egyszer csak, hipp-hopp itt van!!! 

   A gyerek itthon szárnyakat kapott.
Éli tovább a mindennapjait, beszélget(!!!) velünk, dolgozik és egyre kevesebb dolog zavar vele szemben már! (Habár a szobáját már kitakaríthatná már!!!) Elindult egy járható úton... 
Az asztalnál ülve beszélgettünk a havi rezsikről, a lehetőségeiről, a pénzről és a muszájokról! Megértett mindent... én legalább is úgy láttam. Nincs miért most panaszkodnom...
Alapjába véve ez egy panaszmentes bejegyzés most... minden megy a maga útján... rend van. Kisebb koccanások vannak, de ez a pre menstruációs időszaknak köszönhető, és nem szabad komolyan venni, holnapra elmúlik.   :)
Béke van...   :)