Hogy változhat-e valaki, nos... erre a kérdésre általában az a válasz, hogy Nem. Most mégis azt látom, hogy a gyerek igenis AKAR változni, mert rájött, hogy csak árt... de mindenkinek. Legfőbbként magának! Több mint egy hete nem írtam le a gondolataimat, pedig sok minden történt. Kezdjük talán a legfontosabbal, hogy a gyerek leült velünk az egyik vacsora után beszélgetni, és ha nem veszem a kezdeti védekező, elutasító testtartását, nyitottan válaszolgatott a kérdéseinkre. Aztán idővel, megnyílt (kinyílt a tartása is...), és érdeklődve figyelte, hogy a mondatai közben elmosolyodok és be sem kell fejeznie a mondatait, mert tudtam, mit akar közölni. Érzelmileg, közel másfél óra múlva borult fel. Akkor törtek elő a lelkiismeret könnyei. Nem bántottuk... se szóval, se érzésekkel. Éjjel tizenegy után fejeztük be. Továbbra sem engedtem. Következetesen elmagyaráztam, hogy megbántott mindannyiunkat, többször is és ezt - már ne haragudj... - nem tudjuk szó nélkül hagyni! És nem is tűrjük. Éjszaka B.anyával még beszélgettünk arról, hogy szerintünk, hogyan is lesz majd ezután?! Aztán másnap, mikor hazaértem a melóból, megfogta a kezem és bevezetett a gyerek szobájába, ahol meglepő (???) rend fogadott! Vigyorogva közölte a meglátásait. Ezek szerint; Nem elveszett gyerek ez!!! Azóta - lekopogom... - nincs baj a gyerekkel!!! Minden nap beszél az érzelmeiről, a gondolatairól, mit, hogyan lát és ezeket megosztja velünk. Sőt... tanácsokat kér, mert nem akarja elrontani többet! A sok rossz pont mellé, most beszedett két jó pontot is! Még a volt pasijával kell beszélnem holnap, mert meg kell hallgatnom őt is, hisz nem igazán fogadom el még a gyerek szavait. No és... a gyerek fülig szerelmes - életében először... - ebbe a kölyökbe! Most miért hagyjam, hogy ezt is elbaltázza, mert nem tudott normálisan kommunikálni. ;) Azt hiszem elkezdődött valami, aminek örülhetünk. Ezért is nem írtam, mert látni akartam, nem egy mindennapi csodával állunk szemben, ami - mint tudjuk... - három napig tart! A munkatársaim közt, van egy tíz évvel idősebb kollégám, akit nem igazán szeretünk. Elviseljük, valahol tiszteljük is, de nem szeretjük. Ő, Józsi bácsi. Borzalmas modora van. Demoralizáló a stílusa, a viselkedése, de ő a megbízott főnökünk, ha együtt vagyunk mindannyian, és ezt el kell fogadnunk. Mostanában viszont hibázik! Olyannyira, hogy Főni bá is elkezdett vele kiabálni! Nem érzek kárörömöt, mert nem viszem haza a problémákat, de figyelemmel várom, hogy mi lesz a sorsa!!! Jelenleg Pomázon csinálunk egy házat, annak is a külső szigetelését, amely háznak nincs egy vízszintes és egy függőleges oldala sem. Mégis valami szépséges módon megcsináltuk a színezést is. Illetve... nekünk tetszik, amit kitudtunk hozni ebből a házból! Persze látjuk a hibáinkat - ami nem feltétlenül az... -, de speciel nekem, így is tetszik. És látjuk Józsi bácsi munkáját. ami viszont nekünk nem tetszik. Azt hiszem, ez az összeférhetetlenség még nagyon sok gondot fog okozni. Az egyik nap, meló után hazafelé, Békáson az aluljáróban láttam egy nőt, aki kötögetett és a portékáit kínálta becsület kassza jellegűen. Mindenki annyit ad, amennyit akar. Kötött és horgolt sapkákat kínált. Ami furcsa volt, hogy gumicsizmában volt majd harminc fokban. Első blikkre, hajléktalannak tituláltam. Megnéztem a horgolt sapkáit, egyet kettőt fel is próbáltam, és megkérdeztem, hogy hajlandó lenne nekem egy barnát csinálni? Mivel évek óta keresek egy ilyet! Igent mondott. Megadtam neki a számomat és kértem, ha kész van vele, hívjon. Egy körül hívott ma. Csillaghegyen vár a HÉV állomáson. Fogtam a kutyámat, összeszedtem magam és elvonatoztunk a lányhoz. A kutyám igazán elemében volt... két lábon állva nézelődött kifelé és az egyik utastól elfogadott egy pogácsát, amit a levegőben elkapva befalt egy pillanat alatt. A legnagyobb bánatára, az utolsót kapta. A megállóban már vártak minket. Leültünk a padokra és megmutatta a majdnem kész terméket. Én azt hittem kész van... de még három guriga lógott a sapkámból. Felpróbáltatta velem, és én nagynak találtam. Semmi baj; mondta, majd lefejtett vagy öt sort belőle! Újra próba, majd miután látta, hogy tetszik, elkötötte a végeket és megkaptam a régóta keresett sapkámat! Gyöngypamutból készült, sötét barna és nagyon tetszik!!! :) Végre van nyári sapkám, amit a nagy melegben is tudok hordani, és nem ég le hólyagosra a fejem! Adtam érte két pénzt és kértem tőle még egy ilyet, csak feketéből. Még beszélgettem vele egy kicsikét... megtudtam, hogy nem hajléktalan, barátja is van - igaz... most talonban van... - szüneteltetik a kapcsolatukat, az anyukájától tanult kötni-horgolni, és fiatalabb nálam két évvel. Ami meglepett, az a végtelen alázata az emberek felé... asszem erről még többet kell tudnom! Érdekes egy ember, na! Szóval... minden rendben velem. Jól vagyok. Várom a júliust, a lányaimat és végtelen Béke van bennem. Még Bádog bával is találkoztam a Bambiban. Ahová elhozta a nagy lányát, akivel hosszasan tudtam beszélgetni. Ott volt a pasija is, és rögtön láttam, hogy csak használja a fiúcskát! Ezt el is mondtam neki négyszemközt. Innen egyenes út volt a mélyről jövő beszélgetés!!! Csak egy mondatát akarom vissza adni... - Most már tudom, miért te vagy apa barátja! Béke van... és csak ez számat! Hoztam egy nótát, a Leggonoszabb Blues-t. Jó hallgatni... elgondolkodni Józsi Bácsikon... volt asszonyokon... bármin, ami bosszant.
2014. május 22., csütörtök
Fáj a fejem. Nem értem a gyereket. Ma sem jött haza, az apja lakásában alszik újra. Egyedül van, apja vidéken dolgozik. Mi itthon nem értjük az egészet. Dühít mindkettőnket és én már nem tudok hinni sem a gyereknek. Mondhat akármit... hiteltelen lett számomra! És még leáll vitatkozni az anyjával!!! És nem érti... Mondtam már, hogy fáj a fejem...? Idősebbik lányom Baján van a kórházban. Elment a falu orvosához, aki elküldte a szomszéd városba, ahol koponya CT után, mentővel elszállították a kórházba! Hátúszás szintfelmérőjén, lefejelte a medence szélét! Azóta szédül, rosszul van, fáj a feje. Megfigyelésre benn tartják! Én meg tehetetlen vagyok... Kétszáztíz kilométer távolság, hosszú órás vonatozások, iszonyat jegyárak. Nem tudom most kifizetni. Ha minden rendben, szombaton kiengedik. Áááááá...... fáj a fejem. Megyek aludni.
Két hete nem írtam semmit. Hmm... pedig megannyi történet esett meg velem, de mindegyik írásomba belevettem volna a gyereket és akkor csak elrontottam volna a hangulatom. :P Ma megvolt a francia írásbelije és alig görbült a drágának. (ha minden igaz...) Hogy miért..., azt hagyjuk. Való igaz... nem jól tanították, nem igazán tanult. No de, ahogy Nagy Feró énekli a Beatricében... "Nem nekem tanulsz, magadnak tanulsz..."! Ma korán hazaértem a munkámból, de a gyerek nem volt sehol! Mire haza ért az asszony, elmondta, hogy a gyerek nem akart haza jönni, mert egyedül akar maradni, így elment az apja lakásába, amihez van kulcsa! Kérdeztem, miért??? O_o Nem igazán tudjuk... De, hogy ez a hozzáállás nem vezet semmire, az biztos! Lesz itt még baj... Egy kicsit sajnálom... azt hiszem. Mert tudom, hogy mi vár rá és az kurvára nem fog neki tetszeni! És ugye, nem lehet mindent elintézni egy mosollyal... :P Egyre jobban irritál... Pedig Béke van nálam...
Rizses lecsó, sült hússal volt a vacsi, aminek külön örültem, mert rég kajáltam ilyet. Mármint a lecsót... Ma egész nyugis a helyzet itthon, a gyerek is megcsinálta a Magyar érettségit, habár az anyja kérésére sem vitte le a kutyát sétálni, aminek meg nem örültem. Két napja áll a bál itthon! Nem is tudom, hogy fejezzem ki magam, hogy megértse mindenki és nehogy félreértse bárki is a szitut... egyszerűen csak Bunkó a kis csaj!!! Olyan dolgai vannak, hogy nekem égnek áll az összes nem létező hajam! Az, hogy a szobája úgy néz ki, mint egy bombatámadás utáni állapot, az még elmegy. Ráfoghatja a vizsgáira. De, hogy egy rakás mosogatni való van az ágyánál, hogy nincs egy rohadt bögrém hajnalban, amiben kávét ihatnék, hogy semmit sem tesz, hogy a "családnak" egy kicsit könnyebb legyen, hogy kéréseink ellenére sem tesz meg semmit, hogy egy kiló kenyeret sem vett az ajándékba/ballagására kapott negyven-ötvenezer forintjából (???!!!), no... ez már bassza a csőröm!!!!!!!!!!!!! Végtelen önző és lusta teremtés. És, ahogy az anyjával beszél, azt nem kultiválom! A vizsgáit megvárjuk, és szankciókat vezetünk be nála. Nem hagyjuk, hogy ennyire elcseszett legyen. Hogy fájni fog neki, az biztos!!! Kíváncsian várom, a lépéseit... Most komolyan mondom... és nehogy azt higgyétek, hogy a düh és az indulat beszél belőlem, de le kell törni a szarvait, mert nem tudom, hova fog 'Így" fejlődni!!! Hogy rossz úton jár, az biztos! No, de ma nyugi van... Holnap matek érettségi. Megint felveheti az ünneplőruháját, végigcsinálhatja a kötelezettségeit, aztán haza jön majd és az isten tudja csak, mit csinál?! Hogy rendet nem, az biztos! Hogy a vizsgák után, hány éjszakát nem jön haza, azt sem tudom még. De abban biztos vagyok, hogy egyszer sem fogja megkérdezni; - Mit segítsek? Ez van... Lehet, hogy nekem (sem...) nem tetszik, de nem fogok tudni egyedül tenni érte semmit sem. Egyébként ma Béke van...
Júliusban jönnek a lányaim! (Wow!!!) :) Nap mint nap beszélünk telefonon és az idősebbik ma azt mondta, hogy az anyjával beszélgettek, hogy a hugi - ha elbassza a renoméját a gimiben... - azonnal költözködhet és jöhet hozzám! Ő nem fog vele többet kínlódni. Na... erre most mit lehet mondani? Nem is tudom, mióta akarom, hogy velem legyenek!!! Arra kíváncsi, hogy mennyi idő alatt fogok kikészülni tőle?! A kis butus.... Nem ismer még eléggé. Nem tudja, hogy a lánya/lányunk nem fog itt velem rosszat tenni? Hisz tudja, hogy az apjával mit tehet és mit nem. Itt vannak szabályok! :) Május elseje. Hol máshol, mint a Tabánban. A szokott helyen nem találtam senkit sem, és egy kicsit paráztam, hogy nincs kint egyetlen egy öreg cimbim sem, de végül mindenkit megleltem. A koncertek jók voltak, mindenki hozta a kötelezőt. Feró, Török Ádi, Taki Tomi Frenreisz Karcsi még mindig ütős erőt képvisel a a rock zenében!!! A sör még mindig rohadt drága volt, szerencsére hetet vettem száznyolcvan forint per darab áron még itthon. Persze egy idő után, muszáj volt megkeresnem egy hordár fiút, hogy adjon még egy pár dobozzal! (bakker... 550.- ért.) Jó érzés volt újra kint lenni... Jöttek az emlékek, arcok, nevek, történések. És aztán valóban jöttek a régi arcok, az exem, ölelkezések, vigyorgások, közös piálgatások. A legviccesebb az asszony volt, aki az első sör után közölte, hogy már szédül!!! :D (Mennyire jó neki!!!) De Ő is jól érezte magát. Aztán este negyed kilenckor hazaindultunk. Tátrai "Tibuszt" már nem néztük meg. Elfáradtunk... Itthon még nekiálltam cigit tölteni, majd este tízre megfőztem a resztelt májat. A kései vacsora után pihi... reggel meg mehettem dolgozni! :P De nem volt vészes a mai nap. Jó volt a szabadban lenni egy kicsit. Holnap is megyek... remélem újgazdag leszek!!! ;) Béke van...
