Jár az agyam, a felismerések már lassan elkerülnek, lassan nem csodálkozom semmin és kezdek hozzászokni az emberek érthetetlen tekintetére.
Mintha a leszarom tablettát szedném.
Szóval érted, nem?
Nem.
Na figyelj!
Most már hordhatom az Öreg becenevet!
Bizony barátom, nekem már az a bizonyos B oldal forog és - tudom... - ezen vannak a szarabb számok! (hehe...)
De én szeretem ezeket a nótákat is.
Hisz, ezek a dalok nem szólnak másról, mint a Barátság, a Szabadság, a Szeretet - még ha közhelynek is tűnik... - és azokról a dolgokról, amiket TE drága barátom még nem értékelsz!
Most mondok valamit, ami erősnek fog tűnni... és úgy sem hiszed el.
Imádom az életem!!!
Köszönöm az őseimnek, hogy szeretetben neveltek fel!
Láttam a mindennapi gondjai(n)kat. Ahogy megoldódtak. Amikor megoldódtak. A hitüket. Egymás felé.
Most már tudom... azt a rengeteg szenvedést, mit átéltek, s átéltem magam is, hogy oldották meg, illetve hogy kezelték. Mitől maradtak számomra EMBEREK, így csupa nagybetűvel, mert nincs egy rossz gondolatom sem feléjük, róluk. Mondom úgy, hogy láttam mit művel testvér a testvérrel, gyerek a szülőivel, barát a baráttal!
Láttam megannyi halált. Persze megannyi születést is. De manapság csak a csalódás jár a születések után.
Természetesen nem azt mondom, hogy ne szülj. Csak várok valakit, vagy valamit ezektől a fiataloktól, ami igazolja a hitemet.
Hogy van értelme időt áldoznom ezekre a kölykökre, mikor leállok velük beszélgetni. Mikor Titkokat mondok el, vigyázva minden szavamra és próbálok nem élő közhely lenni.
Láttam megannyi halált. Persze megannyi születést is. De manapság csak a csalódás jár a születések után.
Természetesen nem azt mondom, hogy ne szülj. Csak várok valakit, vagy valamit ezektől a fiataloktól, ami igazolja a hitemet.
Hogy van értelme időt áldoznom ezekre a kölykökre, mikor leállok velük beszélgetni. Mikor Titkokat mondok el, vigyázva minden szavamra és próbálok nem élő közhely lenni.
De mint tudjuk... minden közhely igaz!
Szeretek veled beszélgetni.
Mert látom, hogy figyelsz. És mit is akarhatna egy magam fajta "öreg" ember?
Többet? Ennél? Ugyan...
Többet? Ennél? Ugyan...
Legtöbbször látom, hogy nem hiszel nekem.
Ha mesélek egy csatolódó történetet, aminek a szereplője én vagyok, te nem hiszed el és kételkedsz minden szavamban.
Ha mesélek egy csatolódó történetet, aminek a szereplője én vagyok, te nem hiszed el és kételkedsz minden szavamban.
Nem érdekel.
Volt ember, aki időt és energiát nem sajnált, hogy bebizonyítsa, hazug vagyok.
Tetemrehívás volt. Szembesítés. És én csak sajnálni tudom, illetve megköszönni neki, hogy egy régmúlt történet szereplőjét elővarázsolta nekem, így átélhettem újra a történteket, vele, együtt!!!
Aki ismer, nem kételkedik a szavamban!
Most már tudom... kicsit késve, mekkora ereje van annak, amit mondasz.
Régen sem voltam az a köntörfalazós típus. Igaz, sokat gondolkodtam azon, kimondjam e neked, amit szeretnék mondani, vagy sodródjak az árral és várjak még vele. Sajnos sokat vártam. Sokszor.
Nem szabad.
Szerencsére tudom milyen érzés napokat végigbeszélgetni, hallgatni az igazságokat, a magam történelmét, történetét, egy másik fél szemszögéből és ilyenkor végre eljuthatok a felismerésig!
De az eddigieken már változtatni nem tudok.
Értékelem most már amim van.
Legfőbbként Téged!
Meg Őt és őt is. Mert olyanok szinte, mint én.
A Hasonlót a hasonlóval törvénye ez!
A halmazok, a szintjeink, a "lépcsőfokaink" és a felismeréseink.
De ezekbe most ne menjünk bele.
A Hasonlót a hasonlóval törvénye ez!
A halmazok, a szintjeink, a "lépcsőfokaink" és a felismeréseink.
De ezekbe most ne menjünk bele.
Az utóbbi egy hétben megannyi öröm ért.
Kaptam tortát.
A munkahelyemen, a megrendelő készítette el. Igaz csak egy fél tortát kaptam, mert a ház még csak félig áll, de így is el kellett fordulnom, hogy ne lássák azt a fránya könnycseppet. Ha kész a ház, megkapom a másik felét is mondták!
Az ezelőtti tortám is megríkatott.
Egy olyan helyre ültem be, ahová a rendőrök sem mertek bemenni. Még helyszínelni sem! Nemhogy intézkedni!
Testvérem, barátom volt a kocsmáros. Mikor meglátta az ábrázatomat, máris kitöltötte az első két deci ginemet. Nem kérdezett, csak tette a dolgát.
Egy olyan helyre ültem be, ahová a rendőrök sem mertek bemenni. Még helyszínelni sem! Nemhogy intézkedni!
Testvérem, barátom volt a kocsmáros. Mikor meglátta az ábrázatomat, máris kitöltötte az első két deci ginemet. Nem kérdezett, csak tette a dolgát.
A helységben tartózkodott még két "Úri"ember. Egy majd kétméteres málé tádé cigánygyerek és a barátja, egy kigyúrt, kopasz agyontetovált izomember, hófehér bőrrel és szőke kefe hajjal. Öt forintot nem bíznék rájuk típus.
Mikor elmeséltem, hogy elhagyott és magányos vagyok,ráadásul szülinapom is van ez a két alak eltűnt egy kis időre. Én ittam még egy "pohárkát" és motoros testvérem próbált valami életet belém erőltetni.
A két barát visszatért.
Hoztak egy tíz centis kőralakú tortát, egy ötcenti átmérőjű háztartási gyertyával átszúrva és egy kis kétdecis pezsgőt ajándékba.
Hoztak egy tíz centis kőralakú tortát, egy ötcenti átmérőjű háztartási gyertyával átszúrva és egy kis kétdecis pezsgőt ajándékba.
Na... én ott és akkor összetörtem.
Hogy ez a két rohadék, akik valami oknál fogva tiszteltek és talán szerettek is, pont Ők akarnak felköszönteni, megajándékozni, vagy tudom is én mit akartak... hogy pont ŐK???
Basszátok meg.
Basszátok meg.
Később átmentem a kocsma melletti kis boltba. Megtaláltam a kibontott csomag gyertyát, amiből hiányzott az az egy darab, illetve hiányzott az a "torta" is. Gondolom a pezsgőért sem fizettek egy fillért sem!
Azóta nem kaptam tortát és nem is kértem. Aztán tizenöt év után kapok egy fél tortát. Én meg örültem neki, mint egy kisgyerek. Pahh...
Most meg a régi barátaim közül, kaptam egy huszonnégy darabos Gin válogatást és majdnem összehoztak egy olyan igazi nagy találkozást!
Sajna a vírus miatt nem jött össze... pedig már vagy tizenhat-nyolc éve nem találkoztam gyerekkori barátommal. Amerika baromi messze van...
Szóval jó öregnek lenni.
Most mit mondjak...?
Hogy mennyire örülök, ha találkozhatok valakivel, aki valamikor az életem része volt, vagy mennyire jól esik ha átölelnek ők?
Igen.
Igen.
Annyira jó visszaemlékezni... együtt... mosolyogva.
Én most is ezt teszem.
Jól érzem magam.
