Aggodalmak...?

   De most komolyan, aggodalom ez ?
Jövőhéten pénteken, vagy szombaton költöznünk kell. Itthon felrobbant a lakás. 
Elkezdtünk dobozolni, zsákolni mindent. Magyarán; felfordulás van!
   A jószágok is érzik, valami készül. Még nem idegesek, csak kíváncsian figyelnek minket és mindent megakarnak szagolni. Persze láb alatt vannak.  :)
Mi meg hangosak vagyunk velük, folyton elzavarjuk őket a helyükre. A macskák fifikásabbak... ők elfekszenek valami bútorra, ahol látnak mindent és lazulva figyelnek minket. Habár - most tűnt fel... - Pötyi macskám eltűnt valahová, de szólítottam és kaptam egy; - Mi van hiányzom, te hálátlan... nyávogást! Igaz, nem látom hol van, de köztünk van.  :)
   Eddig öt zsák ruhát kell levinnem a ház elé, hogy ha kell valakinek, az vigye bátran. No meg szóltam Biff barátomnak, hogy van egy pár ingem, zakóm, és nadrágom számára, jöjjön majd érte. De lesz még biztosan, mert nem tartogatom a még nagy-már kicsi cuccokat! 
A gyerek szerzett egy nagy dobozos "kis teherautót", csak tankolnom kell és nem kell fizetnem a fuvarozót!!!  Áldott legyen a főnöke. 
   Szóval... minden rendben, a gyerekek normálisak, az asszony is nyugodt, és én sem menstruálok körkörösen (még). 
Béke van.  :)

A lányom és én.

   Ez az egész... nagyon nehéz.
B.anya mondta nekem; - Nem te nevelted. 
Persze vitatkoztam vele, hisz a lányomról van szó. Az alapokat megkapta, most is látom rajta, hogy néha jön magától az ösztönös rendrakás, segítség. A "csináljunkmárvalamit" itthon. De aztán látom a "civilizált" dolgait, a telefon nyomkodást, a netezést, a mindent ott hagyok, ahová leraktam és nem dobom ki, és az általam igen zavaró hangos beszédet és a nyomatékosító hangemeléseit! Ilyenkor szólok. És ő foga magát és kidobja a szemetét maga után, elmosogat ha kell, de a hangoskodás az valahogy magától jön. Egyenlőre nem megy csendesebben. 
Igaz, még csak a decemberi szünettől van nálam, ami nem sok idő, tehát van még valami sansz arra, hogy ez megváltozzon. 
De nem könnyű.
   Tegnap este összevesztünk. 
Olyanokat kaptam a fejemre, amit nem követtem el, illetve olyanokat, ami abszolúte szubjektív vélemény volt és ráadásul nem is az övé, de fennen hangoztatja!!! 
B.anya is megpróbálta rám erőltetni a saját igazát, de ő sem tudja az igazat, így eleve nem tudhatja a megoldást rá. És néha csak olajat önt a tűzre... (sóhaj)
Lementem a boltba, vettem egy üveg bort és megittam egyedül, míg mérgelődtem a tankos játékom fölött, hogy állandóan kilőnek. Mire lefeküdtem, már nem volt bennem harag.
Pedig mérgelődhettem volna még azon is, hogy vettünk egy mosógépet, ami nem fér be a fürdő ajtaján, így használhatom még vagy két hétig a régit, miközben kerülgetem az előszobában a másikat. Közben dobozolunk és a könyves dobozok olyan nehezek, hogy ha megemelem, ki fog jönni az aranyerem, de hát valakinek meg kell emelnie, ugye. Majd vigyázok.
Szóval... nem könnyű.
Pedig nagyon szeretem! (szerintem, tudja...)

Zene...

   Tegnap leugrottunk egy közeli blues kocsmába, ahol öreg barátaim zenéltek.
Mivel már rég megígértem, hogy egyszer megnézem őket, így tegnap mondtam a csajoknak, hogy mit szólnának hozzá, ha lemennénk? Bádog testvér is bejelentkezett, így megbeszéltünk egy találkozást ott. Ő hozta az asszonyát (akit még nem ismertem...), meg a lányát. Én is vittem az asszonyt, meg a gyerekeket.
   Először rossz helyre mentünk be, ami meglepetésemre szintén egy blues kocsma volt, de hamar rá kellett jönnöm, hogy akik játszanak, azokat én nem is ismerem. Fiatalok. Ittunk egyet, majd átmentünk a szemközti krimóba. És akkor egy fájdalmas felismerés jött...
Hatan voltak!   :(
Ennyien ültek két asztalnál, ráadásul az átlag életkor; úgy ötvenöt. Megkétszereztük a közönséget, fiatalítottunk az átlagon és hoztunk egy kis bevételt a pultosnak. 
Azt a bizonyos ülős, piálós, dohányzós bluest játszották, annyi szépséghibával, hogy itt sem lehetett cigizni. Pedig nincs is jobb egy füstös, részeg bluesnál...
   De mivel B.anya ment reggel dolgozni és hajnalban kelt, így befejezés előtt hazaindultunk.
Aztán ma reggel ráakadtam egy gyöngyszemre.
Mondhatom, hogy mostanában a kedvencem... ő töltötte fel a facebookra. 
Elgondolkodtam rajta, hogy minálunk, ebben az országban ki az az ember, aki így odateszi magát a saját műfajába??? Aki ennyire átélve énekel, vagy zenél. Aki ennyi érzelmet tesz bele. Nem jövök rá...

Most már egyike vagyok azon embereknek, akik nagyon várják, hogy ez a nő ellátogasson a mi országunkba, vagy legalább valamelyik közeli szomszédhoz, mert most már nagyon szeretnénk látni, hallani őt!!! Egyszerűen látni kell! Látnom kell!!! 
   Na kérem. 
Érzelmek, alázat és tisztelet... ezek mind megvannak ennek a nőnek. Respect!

???...

   - Mi a baj?
- Semmi...
Aztán pár óra múlva már dühöngök magamban, a többiek hülyének néznek, hogy most miért viselkedem így, én meg agyvérzés közeli állapotban vagyok!
BRAVÓ!!! 
A fasznak kérdezem meg, hogy; - Mi a baj?
Ááááááá.... Nők. (legyint...)

BUÉK...

   Lassan teljesen józan vagyok.
A gyerek viszont, ritka szarul van! Hehehe... minek iszik, ha nem bírja!
Nagy I. átjött hozzánk Szilveszter napján, hogy az éjjeli bulizók ne zavarják az álmát, mi pedig hármasban (B.anya, meg a lányom) elmentünk Joe barátom pincebulijába. 
Sok pálinka folyt le a torkomon... aztán éjfél előtt hazamentünk Nagy I.-hoz, hogy koccintsunk, hisz így illik.  B.anya vezetett, így csak itthon ivott egy kis pezsgőt. Reggel megjött a gyerek is. És mi nekiálltunk még pezsgőzni! Aztán egész nap csak sírt, meg kibeszélte az érzelmeit, és a youtube-ról zeneszámokat kerestünk, hogy énekeljünk, meg röhögtünk egymáson, hogy hogy nézünk ki. Megetettem, meg folyamatosan itattam, hogy a dehidratáció ne üsse ki. De így is elég szarul van.
Most már lefeküdt... remélem, holnap csak röhögünk az egészen! :)
Minden rendben...