Valami Blues rádió szól... talán az Egyesült Királyságból, nem tudom, nem érdekel. Robbanás előtti állapotban vagyok.
Fáradt vagyok, érzékeny minden szarra, és roppantul rosszul veszem a mások negatív rezgéseit. Dolgozom. Jól keresek, de meghalni nincs időm, annyit keccsölök. Na jó... ma kialudtam magam, mert tegnap is pihi nap volt. Hétfőtől meg hajtás pajtás elölről!
A sulinak vége, lányom nem úgy teljesített, ahogy azt én elvártam volna, de hát mit csodálkozom, hisz az ÉN lányom! De ez akkor sem mehet így tovább. Muszáj lesz neki jobban tanulnia! Az asszony folyton úgy látja, hogy neki senki sem segít, és mindent, de mindent egyedül kell csinálnia, de jó lenne ha ezt a "királylánykodást" abba hagyná már végre, elvégre nem egy mai csirke, és körbenézne egy kicsit, hogy ha nem is a legtökéletesebben, de a többiek is csinálják a dolgukat. A kollégám hisztis és olykor elviselhetetlen, de nekem el kell viselnem, és egy nagy levegő, vagy egy cigi a nyugtatóm. A haverok egyfolytában hívnak telefonon, mert szarban vannak és pénz, vagy munka kellene, persze mindig elisszák a zsét. Így nem tudok munkát kínálni. Már a telefont sem veszem fel, nincs rá időm, hogy a panaszkodást hallgassam. Szétszakadok! Fáj a hátam, zsibbadnak a kezeim, hiányzik egy masszázs, de ezt itthon nem kapom meg, hivatkozva a nagydarabságomra, a gyengeségükre és a nem tudomságokra! Ááááá.....!
Na... szóval ez van. Nagyjából.
Öregszem... érzem! És az asszony korosodását is érzem (ŐK nem öregszenek...mi??? :P ), de ezt nem ismerné be, a világ összes pénzéért se! Igaz, nem olyan gördülékenyen mennek a dolgok itthon, ahogy azt szeretném, de haladunk! Lassan a mama is ideköltözik, és akkor építkezhetek felfelé, vagy hátrafelé, még nem tudom... nincs eldöntve. Na az sem lesz könnyű!
Tegnap meglátogatott minket a gyerek. Hozott ajándékba két hajfestéket... úgyhogy dolgozhattam a fején egy ideig. Mikor kivittem az állomásra, mondtam neki, hogy már ideje volna leülni és jól berúgni beszélgetés közben. Vigyorogva mondta, hogy rá is rá férne, jöhet... hamarosan!
És én...???
Fáradt vagyok, néha majdnem meghalok egy-egy autós, vagy kamionos miatt, nem bírom a Napot, a kánikulát. Legszívesebben egy vízparton iszogatnék az asszonnyal (meg a csajaimmal...), és hagynám magam kényeztetni! Hmm... de ez már a Sci-Fi kategória, hehehe... :)
Szeretem őket, még ha nem is érzik úgy, ahogyan azt én szeretném. De, ahogy a a jó öreg Tuskó Hopkins barátunk mondta mindig; - Fel a fejjel!
Béke van...
