Az a Boldog Új Év...

    Nincs jó kedvem.

Nem is tudom, miért oly fontos ez az utolsó pillanat, illetve pillanatok?
Mit akarok hinni? Vagy mi az amiben hinni akarok???
Miért hiszem azt, hogy ez az utolsó pár óra, perc majd rendbe hoz mindent?

   Minden ami fontos volt az életemben, már "szellem"...
Nincsenek meg a lakásaim, a számomra oly "fontos" tárgyak, helyek és a szeretteim. Mind szellemek.
A pénz - melyben az emberek istenként hisznek -, ahogy jön, úgy megy. Illetve hoz magával valami irtózatosan rossz dolgot, a kamatot és az adósságot. Nyögjük is rendesen...
És akkor most is itthon ülök és várom a "csodát"!

   Lehet, azért érzem magam ilyen szarul, mert ahogyan egy öreg mondás tartja; Félig berúgva lenni, kész pénz kidobás!!!
(Csak a miheztartás végett... még nem érzem, hogy ittam!) No de. 
Az a bizonyos Reményhal...!!!
Ami utoljára hal meg.
Miben reménykedünk???
Mi az a csoda, amit oly repesve várunk?
Hogy a következő év, holnaptól más lesz?
Hisz ez is csak egy ugyan olyan nap lesz, mint a többi.
Hogy egyből más leszek, másként gondolkodom, cselekszem és az eddigi napokhoz képes teljesen másképp fogok élni???
Ugye ezt te sem hiszed?... (hahahahahaha....)

   Nos... 
Ennyi felvezetés után, kérlek ne hidd rólam, hogy egy reményvesztett pali vagyok. Nem... Az nem én vagyok. Én az a "Nem adom fel" típus vagyok. 
Egyrészt ezért nincs jó kedvem.

Másrészt , hogy megérts el kell magyaráznom, hogy én, hogy látom. 
Nekem a "halmazaim" a fontosak. 
Azok a személyek - haverok, barátok és rokonok - , akik megértették, vagy legalábbis elfogadták az én látásmódomat!
Amit ostoba fejjel, általában kapásból elutasítanak, mert ők nem ezt látták, hallották a tévében!
Gondolkodni nem fognak rajta, mert azt egyébként sem szoktak, de az elutasítás az zsigerből megy.
Én nagyon sajnálom az ilyen embereket...

Kineveltek egy gondolkodásra képtelen fajt(???), akik birka módjára hajtogatja, amit lát a tévében, átveszi annak értékrendjét, s szemétbe dobja szülei, nagyszülei munkáját, életét, amiért küzdöttek!
Én szégyellem magam miattuk!!!
Hogy én mit tehetek ez ellen???
Halmazokat KELL létrehoznom, hogy magam körül tudhassam a gondolkodók, "máshogy" látók közösségét és segíteni kell nekik, hogy ők is növesszék maguk halmazait, hogy el tudják magyarázni, ha kell mesélni azoknak akik nekik fontosak. 
Mert ha nem érted, vak vagy.

   Elfáradtam...

Itthon... a saját legszűkebb halmazomban sincs minden rendben.
Itthon sem értik meg azonnal, amit én gondolok és ha kell igazolok.
Mert az elutasítás egyszerűbb. 
Szóval nem könnyű.

   Hogy mit ígérhetek a jövő évre?
Semmit.
Illetve, hogy maradok aki és ami voltam eddig is és nem változom meg már soha sem.
Szeretném, ha több ember is kinyitná a szemét és végre látnának is!

Szeretlek téged (is).
Boldog Új Évet Kívánok neked.

Így az év vége felé...

Egy üveg Hampstead London Dry Gin van előttem. Lágy, szinte nőies ital... negyven százaléknyi alkohollal. Az íráshoz pont jó. 

   Mari.

   Apósom testvére volt. Hatvanhét évesen agyvérzésben meghalt. Hátrahagyott egy harmincas fiút - Andrist... -, aki nem igán tudja ellátni magát. Nem hülye... csak, hogyis mondjam... életképtelen. 

A család minden tagja aggódott érte, mert nem tudtuk, mik a reakciói az anyjával kapcsolatban. Elmentünk hozzá mindannyian, hogy ne legyen egyedül e szent napon, meg hogy megfőzzünk a családnak. A szokásos rántott dolgokon kívűl, fánkot, gerbeaut, bejglit szervíroztunk, jóllakatva mindenkit. Míg az unokám a lakásban volt, csak kint dohányoztunk és ilyenkor sokat beszélgettem Andrissal. Szerencsére megnyugtató volt vele tárgyalni. Látva, hogy nincs megzuhanva, nem esett szét és tartással bír, így mi is megnyugodtunk. Andrissal kapcsolatban az a megnyugtató számomra, hogy nem kellett "tiszteleköröket" futni. Nem kellett mellé beszélni, hanem egyből bele a közepébe, mindenféle sallang nélkül. Lényegében hamarabb végeztünk a fontos dolgok megbeszélésével, mint azt otthon elterveztem. És ez jó... 

   Hamár szóba került a sallang nélküli beszéd... Észrevetted, hogy sokan úgy kezdik a mondataikat, hogy; - Az a baj... , vagy; - Hááát... nem is tudom... ? Akkor minek mondod? Egyáltalán kíváncsi vagy a véleményemre??? Vagy csak panaszkodsz? Mit akarsz mondani? Rabolod a drága időmet, feltartasz és semminek nézel. Nem érdekel a véleményem, csak járatod a pofádat, cél nélkül, mondanivaló nélkül. Erre nem vagyok kíváncsi. Lehetsz 10/10-es csaj, aki rögtön csak 5/10 lesz számomra, vagy a világ legérdekesebb munkájával rendelkező faszi, akitől megannyi kérdésem lenne, de már nem is érdekel a munkája ezek után. Vagy egy politikus, akitől.... végül is ők mondhatják, mert úgy sem hiszek neki. 

  Mari sem volt ilyen elcseszett. Nyomozó volt a javából. Akitől még az ügyvédek is tartottak, mert a stílusa minden volt, csak nem nőies! Mikor megismertem, egy családi találkozón, egyből tudtam, hogy ismerem. Kellet vagy tíz perc, hogy megbeszéljük honnan. A szavaimmal élve; - Munkakapcsolat volt köztünk. Ő az asztal egyik oldalán, írógéppel, én meg a másik oldalon, bilincsben. Szerencsére nem emlékezett rá, hogy milyen ügyben intézkedett. De ez rég volt... tán igaz sem volt. Kedveltük egymáést. És most azt veszem észre, hogy hiányzik. Mert nem fogok tudni vele beszélgetni. Pedig értékes egy ember volt. Sajnálom... 

   Most nyugi van. A lelkem békés. Várom a következő évet. Meg, hogy béke legyen a világban.  Áldott ünnepeket nektek.