A lányom... (sokadjára)

   Persze, hogy a lányom a téma, hisz annyi gond van vele. Muszáj végig gondolni és megoldásokat találni a problémákra.

Most már sokadik napja beszélgetek az anyjukkal és a jelenlegi párjával, hogy közösen megoldjuk a kislány által generált gondokat. 

A suliban nem tud úgy teljesíteni, ahogy azt elvárnák tőle. 

Biztosan elégedetlen ő is, ezt mondja is nekem, de az anyja nem értékeli ha igyekszik. Legutóbb a gólyabálon csinált galibát és örülhet, hogy megint megúszta egy szaktanári intővel.

Egy pasija miatt megivott az egyik osztálytársnőjével, fél liter házi pálinkát és a hozzávaló kísérőt! 

Persze, szinte ájultan vitték haza... 

A Pasija miatt!!!???

Tizenöt éves lányról beszélek. Mi az, hogy a pasija??? Eljutottunk odáig, hogy egy kislánynak pasija legyen! Fogom is a fejem...

   Csütörtökön feljön Pestre. Egyedül. Hogy az apja és az ő szerettei, elbeszélgessenek vele. Hogy megértessük; az az út, amin jár, nem jó! 

Oké, hogy most mindenki figyel rá. De ne ezen az áron!

   Itthon, tegnap este a gyerek elment a fiam meccsére (pankráció...), illetve mivel elnézte az időpontot, csak az utána lévő szokásos After Party-ra. Egy barátos nőjével ment.

Hajnali kettő óra ötven perckor arra ébredtem, hogy a fiam áll felettem az ágynál és megcsókol azzal a szakállas képével!

Közölte; haza hozta a gyereket és csak egy jégert fizetett neki!

A gyerek meg erősen kapaszkodott a mostoha testvérébe, mert az a jéger nem egy volt, hanem több és úgy vigyorgott, mint valami fő bohóc! Persze mi is röhögtünk rajta... :)

Reggel kávéval ébresztettem (tizenegykor...) és mikor átjött hozzánk még egy cigiért, kikérdeztük, hogy mi is történt tegnap, illetve mi az oka, hogy harmadik napja ittasan jön haza!? Kicsit elengedte magát a lelkem...

Beszélgettünk.

Elmondtuk, mi történt megint a lányommal, mire kérjük, ha megérkezik és miben támogasson minket a magán beszélgetéseikben.

   Szóval... van min gondolkodnom, és megint van egy olyan problémám, amit meg kell, hogy oldjak!

Egyébként Béke van bennem, talán át is tudtam adni ezt az érzést a lányomnak, hogy ne aggódjon azon, hogy nálunk mi fogadja!

Méla gondolatok...

   Voltál már úgy, hogy csak ültél a seggeden és mélán merengve gondolkodtál valakin, akit lehet, hogy szeretsz, lehet, hogy rokonod, barátod, de akkor sem hívod fel, mert nem lehet? 
Miatta, magad miatt, mindegy... nem beszélsz vele. 
Nem akarod bántani, ezért csak a gondolataidban létezik már. Ott beszélgetsz vele. Csak ott hallod a hangját és képzeled magad elé mozgását. 
Ez néha szar... de néha mosolyogsz belül. És egy rakás sóhaj szakad ki belőled...
Igaz???
Na ugye.  ;)

A miértek...

   Meghalt Joe barátom apukája...
Nyolcvannyolc éves volt. Az öreg székely... békésen ment el. Hétfőn már el is temették, most - Joe barátom szerint... - olyan üres a ház. 
Felhívtam telefonon. Sóhajtoztunk egy párat és ha kell, én megyek egy beszélgetésre. Olyan emlékezős, sírós, piálós beszélgetésre. Nyugodj békében papám...

   A héten felhívott egy ős régi barátom, aki az egyetlen kisebbségi barátom. Találkozni akart velem.
Nem értettem a dolgot, de tizenöt-tizenkilenc év nem találkozás hosszú idő, és engem is érdekelt a miért.
Ölelkezés után, elmentünk egy üres kocsmába beszélgetni. Három pohár pia és számtalan cigaretta után sem tudtam meg az igazi okát! De már nem is érdekelt... jó volt! Vigyorogtunk egy párat és a többiekről tárgyaltunk, kivel, mi van?!
Feladatának érezte, hogy mindenkit felkeressen. Valahol mélyen azt éreztem, hogy beteg, gyógyíthatatlan beteg, de nem láttam semmi jelét. A rezgései sem vallottak betegségre. Semmi... nem is értettem. 

   A lányom leült az anyjával beszélgetni. Kapott egy utolsó esélyt. Egy darabig rendben lesz... szerintem csak hetekig. Még mindig azt mondom, hogy a téli szünettől velünk lesz.

   Ez a hét gondolkodtató volt... és itt vannak azok a fránya miértek?!
Hmm...

Nagy problémák...

   Aki évek óta figyelemmel kísér, az tudja, hogy harcolok a lányaimért és hőn áhított vágyam, hogy velem legyenek.
Régebben azt hittem, meg kell "vennem" a lányaimat, ki kell váltsam őket, hogy együtt lehessünk. Aztán az évek alatt, ahogy ők is változtak, értek, és megértették a maguk körüli világot. Felfogták, hogy nem sok esélyük van a továbblépésre adott térségben. Adott faluban. Adott családban...
Na ez itt a nagy probléma! A család. 
   Egy olyan nővel élek együtt, akit ismerek vagy huszonöt éve, barátok voltunk mindig is. A lányaim mikor beszélnek vele, visszaigazolást tud adni, hogy apa nem olyan, mint ahogy azt ők tudják, hallják, hanem teljesen más. Öregedett, érettebb lett, nyugodtabb és megértőbb... nem kéne tőle félni! Illetve, elhinni minden mende mondát... 
   Nos...
A lányom anyja felhívott hétfő délután - miután végre hazaértem egyben... -, hogy nem bír a kisebb lányommal, és adott neki egy hónap gondolkodási időt, hogy változzon, mert különben elküldi hozzám életvitel szerűen élni! 
Tudom, hogy régen milyen volt az anyja. Szerettem, hittem benne... de valami nagyon el van benne cseszve!!! Valahogy nem megy neki ez a gyereknevelés! 
Van öt (!!!) gyereke, három-négy házassága, rengeteg negatív tapasztalata, és nem látja, hogy mindent lerombol!
   Tegnap este beszéltem Csengével telefonon.
Direkt úgy, hogy B.anya is itt legyen, hallja amit mondok, és ha akar beszéljen vele ő is. Beszéltek is. Még egy ideig ültünk szótlanul utána, és hosszú beszélgetésbe kezdtünk itthon, hogy hogyan tovább?! Iskolát, iskolákat néztünk neki, megnéztük az átjelentkezés menetét, követelményeit és mikéntjét. A gyerek is megjött este a munkájából és ő is csatlakozott hozzánk. Megértő és elfogadó szerencsére! Megszerette a lányaimat, ki is áll mellettük! :)
Szóval...
Szerintem kijelenthetem, hogy a kisebbik lányom a téli szünettől velem fog élni, és itt Pesten fog iskolába járni!
Figyelmeztettük... nincs vissza út! Tudja. Minthogy azt is, hogy én keményebb és következetesebb vagyok. Hogy itt, velünk teljesítenie kell! Viszont... minden egyszerűbb és megbeszélhetőbb. 
Nincsenek olyan problémáink, mint náluk, ami nap mint nap gyilkolja az együtt létet, a családot!
(sóhaj...)
Megy az idő... már október van. Akad tenni való bőven. Nem hagynak unatkozni...
Itt Béke van.