Hétköznapi "dolgok", amire örökké emlékezni fogunk rovat.

   Biztos van az ember életében egy olyan "nagy találkozás", ami akkor még nem tűnt annak, de később már örökre beivódott a lelkébe feljthetetlenül. Amit talán az unokájának is megemlít, ha az rámutat annak a másik embernek a fényképére. 
Számtalan ilyen van bennem.
Most is valami hasonló készülődik.
   Ágnes asszony készül Rüszü barátom szülinapjára úgy, hogy az nem tud róla. 
Mivel majd ötvenéves fejjel elkezdett érdeklődést mutatni az íj használatára, és elkezdett egy íjjász klubba járni a lakhelyükhöz igen közel, így oda szervezte Ágnes asszony a meglepi partit, tortával, barátokkal, ajándék íj felszereléssel, s gondolom fényképezőgépekkel. 
Csak egy baj van...   azt mondja, hogy ott nem lehet/szabad (?) alkoholt inni!!! 
Persze az értesített barátok ezen jót röhögtek. - Hö...  majd megoldjuk! - volt a válasz.  :)
Lenyugtattam Ágnest a szállítási nehézségei elintézésével, megbeszélve mindenkivel, ki kit hoz el, ki hova ül, kihez mikor és hova mennek el. Hogy ott legyen mindenki időben, épen és lehetőleg még józanul! 
Aggódik, hogy egyesek majd veszekedni fognak, vagy még rosszabb, anyázni kezdenek egymással, ha találkoznak. Persze... hisz nem lehet minden barátjának a barátja, barátok! Ez normális, nem? De meg kell hívni őket is, hiszen a barátai!!!
Petike - hisz ő a legfiatalabb köztünk... (ezért Petike!), egyébként elmúlt negyven - szakács lévén, vállalta a tortát, cserébe egy kocka dobozos sörért. Valami baromi nagy torta lesz, asszem ötven szeletes. Rajta Rüszü barátom kedvenc zenekarával az Iron Maiden fényképével. Gondolom, hogy csak fényképes és nem valami 3D-s tortát hoz, mert akkor nem vállalom Petike biztonságát, mert agyonütik a többiek, hogy a negyven éves partikra miért nem ilyet hozott?! 
Petike hozza Zitust és valamelyik fiát - a háromból... -, Hari hozza a nőjét Krisztát, én viszem magammal B.anyát és a lányomat, valamint szállítóeszközzel rendelkező első feleségemet Timit. Ő hozza majd Petikét családostul. Feketét és az asszonyát Timeát, majd én. A többiek szállítását és érkezését nem én intéztem. Szerencse, hogy mindenkinek a felesége/párja/nője/púpja tud vezetni, így gondolom, minden autóban lesz egy kocka sör és talán valami jóféle házi gyorsító is!!! - Igen remélem!!! 

Gondolatok...

   Megettem a maradék csokis müzlimet - az a franc gyermekem, mindig megeszi előlem... -, gyümölcsössel vegyítve - mert azt persze nem zabálta meg...- és a reggeli kávémat is beleöntöttem, hisz egy helyre megy, és most elmondom, ami a fejemben jár.
Kutyáim szanaszét alszanak... Szofikám az ágyon szunnyad, Boni a fürdését követően már száradtan a fotelban alszik, és Bruti - három hónapos rottveiler kölyök... - a lábamnál őriz, még álmában is! Bárkinek nekimegy , ha úgy gondolja, hogy bántanak.  :)  A kis édes... Asszem, jóban leszünk. 
   Nézem a tévében, olvasom, hallgatom a neten, ezt a migráns kérdést. Mivel, már nem Pesten élek, így nem annyira érint, de így is bassza a csőröm a kialakult helyzet miatt! A lányokat féltem egy kicsit, illetve most jobb az aggódok szó rá, és elmagyaráztam nekik, hogy milyen viselkedést várok el tőlük, ha véletlen "eseménybe" kerülnének! 
Hogy rosszabbodni fog a helyzet, ebben ezer százalékig biztos vagyok!
Tavasszal jönni fognak még... sokkal-sokkal többen!!!
Hogy addig Európa vezetői mit fognak tenni??? Az kérdéses. 
   A Magyar-Román meccsen nem nyertünk... igaz, nem is vesztettünk, de ma sokkal nehezebb lesz az Észak Írek ellen. Rajtam nem múlik... én ezerrel szurkolok nekik, és még a nemzeti himnusznál is felállok a fotelből, no meg csak két söröm van behűtve... lehet vennem kéne még!!! Szóval... Hajrá Magyarok!!!
A lányom, meg az asszony - sajna... - nem partnerek ebben. Mindegyik filmet néz közben online a neten. Nőőőők...!!!  (legyint...)
   A múlthéten jól kimérgelődtük magunkat, mert a nagy I. lakását igaz, hogy eladtuk, de a vevő valószínűleg egy válóperes ügyvédre bízta az ügyet, és az meg sikeresen elbaszta, így minden csúszott egy hónappal legalább!!! 
A lényeg, hogy nem tudok időben elkezdeni házat építeni, csak ha már a bankok lerendezték egymással a fizetnivalót és én majd az őszi esőben, meg szaridőben fogok szívni, de azt legalább rendesen! 
Pedig annyi minden dolog lenne még, amit meg kéne javítanom... a mosogatóból nem folyik le a víz. Valahol dugulás van. A szivattyúm tömítései szét vannak, meg kellene javíttatni, de nem akarom, mert egy nagyobb teljesítményűt akarok beszereltetni. A lányok bicajai elég szarok, szerelő kéne nekik. A gyerek elvitte az albérletébe a tévéjét, és a lányomnak a tévéjén nincs SCART csatlakozó, de még HDMI bemenetele sincs - hogy a beltéri egységet bedughassam valahova...- így kénytelenek vagyunk majd egy új tévét venni neki. Iskolakezdés, stb... szóval sorolhatom napestig is.
Tehát várunk még egy kicsit, és reménykedünk, hogy lavórban mosogatásnál nagyobb bajunk nem lesz!
Remélem, karácsonyra már tényleg egy olyan otthonból fogok mindenkinek jókívánságokat írni, ahol már nem kell többé semmihez sem nyúlni, javítani, avagy megszerelni!
   Azt hiszem, most megyek és kiviszem a jószágokat a kertbe egy kicsit, hogy kifussák magukat, ne balhézzanak a lakásban bent!
   Béke...

Elmélkedések...

   (Sóhaj...)
Öregebb lettem egy évvel. - Köszi... - Örülnöm kellene, de valahogy nem érzem igazán a nagy Happy-t. 
Hogy bajok lennének...? Nem, nem hiszem. Nehéz dolgok előtt állok, illetve amit szavak nélkül hagytam, most a fejemre nőttek, és eszik a lelkemet. 
A gyerekeimről van szó.
Az idősebbik lányom itt volt nálunk egy pár napra látogatóba. Mosolygott, beszélhettem vele, örülhettem. Aztán a húga elmondott olyan dolgokat, amitől a maradék hajam is égnek állt! 
Persze mindezt, miután felraktuk a buszra, hogy haza menjen.

 

Félreértelmezve a mondatainkat, tetteinket, olyanokat írt a "pasijának", hogy azt egyszerűen nem értem. De mondjuk ki keményen; Hazudozik, sajnáltatja magát, illetve központba helyezi magát!!!  MIÉRT???

És ezek után egy tizenkilenc éves ifjú titán azt mondja ránk; - Férgek vagyunk.

Most kérdem én; Álljak elé és kérdezzem meg, hogy ezt hogy gondolta? Mivel érdemeltem én ezt meg? 

   Nagyon elkeseredett vagyok.

A nagy testvérét isteníti, szereti. Ez rendben is van. Hozzá bármikor feljönne Pestre, de hozzánk már nem. 

Elbeszélgettem a a fiammal is. Elmagyaráztam neki, az ostobán kimondott szavak erejét, hatását. Hogy gondolkozzon el Ő is, hogy mennyit árthat az ember egy-egy kimondott féligazsággal, ne adj isten hazugsággal. - Nem mondtam, hogy Ő tehet erről... - Ő sem érti a dolgot. (sóhaj...)

   

                                            *                         *                             *

   Nagy I-nak megszűnt a munkahelye és elhatározta, hogy hozzánk költözik.

Eladtuk a lakását villámgyorsan, és most tervezgetek, számolgatok, hogy jövünk ki, és hogyan lenne a legcélszerűbb megvalósítani az elképzeléseket. Merthogy hamar kell készen lennem, az biztos!

Viszont kimondtam otthon azt a mondatot, amit már hosszú évek óta kiakartam mondani; - Akkor én veszek egy motort!!! 

Nem egy robogót, nem valami "libakergetőt", hanem egy igazán nagy vasat! 

Minimum ezeregyszáz köpi, minimum háromszáz kiló, V motor. 

Ami ez, vagy e felett van, abból válogatunk.  :)  

Most már eléggé öreg vagyok, hogy nyugisan menjek. Nem kell a nagy sebesség. Jó lesz így...

   Szóval...

Nem vagyok ideges, csak elkeseredett, és izgatott is, mert van egy csomó dolgom, nem lehet depresszióba esnem. 

Persze a kisebbik lányom sem egy egyszerű eset, de Ő legalább akar változni.

Dolgozik. A "gyerek" a főnöke és ossza is őt rendesen. De ez így jó... szokja csak! Van még egy hónapja, aztán a sulira kell neki koncentrálni, mert ha nem javít, akkor kis sámlit csinálok belőle! 

A "gyereket" is felvették az egyetemre, örül is neki. Lehet, még valami fontos ember lesz belőle...  :)

   Na...

Szinte minden rendben...  vannak feladatok, tervek, eltökélt szándékok, szerető pár és megértés. Sóhajok és mosolyok. De ami a lényeg, itt vagyunk egymásnak és TUDOM, hogy mindent megoldunk!!!

Szóval, semmi gáz!  ;) 

   Béke van...

Az Öreg...

                            1929.07.21.
   Mennyi???...
Már tizenkilenc éve? Bakker... hogy repül az idő.
Kaptam vagy hatvanhét felköszöntést. Pedig a Te szülinapod ez "öreg".
Az Isten éltessen téged ott, ahol vagy. 
Nagyon hiányzol...

A dolgok, meg az egyebek...

   Valami Blues rádió szól... talán az Egyesült Királyságból, nem tudom, nem érdekel.  Robbanás előtti állapotban vagyok. 
   Fáradt vagyok, érzékeny minden szarra, és roppantul rosszul veszem a mások negatív rezgéseit.  Dolgozom. Jól keresek, de meghalni nincs időm, annyit keccsölök. Na jó... ma kialudtam magam, mert tegnap is pihi nap volt. Hétfőtől meg hajtás pajtás elölről! 
A sulinak vége, lányom nem úgy teljesített, ahogy azt én elvártam volna, de hát mit csodálkozom, hisz az ÉN lányom! De ez akkor sem mehet így tovább. Muszáj lesz neki jobban tanulnia! Az asszony folyton úgy látja, hogy neki senki sem segít, és mindent, de mindent egyedül kell csinálnia, de jó lenne ha ezt a "királylánykodást" abba hagyná már végre, elvégre nem egy mai csirke, és körbenézne egy kicsit, hogy ha nem is a legtökéletesebben, de a többiek is csinálják a dolgukat. A kollégám hisztis és olykor elviselhetetlen, de nekem el kell viselnem, és egy nagy levegő, vagy egy cigi a nyugtatóm. A haverok egyfolytában hívnak telefonon, mert szarban vannak és pénz, vagy munka kellene, persze mindig elisszák a zsét. Így nem tudok munkát kínálni. Már a telefont sem veszem fel, nincs rá időm, hogy a panaszkodást hallgassam. Szétszakadok! Fáj a hátam, zsibbadnak a kezeim, hiányzik egy masszázs, de ezt itthon nem kapom meg, hivatkozva a nagydarabságomra, a gyengeségükre és a nem tudomságokra! Ááááá.....!
   Na... szóval ez van. Nagyjából.
Öregszem... érzem! És az asszony korosodását is érzem (ŐK nem öregszenek...mi???  :P ), de ezt nem ismerné be, a világ összes pénzéért se! Igaz, nem olyan gördülékenyen mennek a dolgok itthon, ahogy azt szeretném, de haladunk! Lassan a mama is ideköltözik, és akkor építkezhetek felfelé, vagy hátrafelé, még nem tudom... nincs eldöntve. Na az sem lesz könnyű!
   Tegnap meglátogatott minket a gyerek. Hozott ajándékba két hajfestéket... úgyhogy dolgozhattam a fején egy ideig. Mikor kivittem az állomásra, mondtam neki, hogy már ideje volna leülni és jól berúgni beszélgetés közben. Vigyorogva mondta, hogy rá is rá férne, jöhet... hamarosan!
   És én...???
Fáradt vagyok, néha majdnem meghalok egy-egy autós, vagy kamionos miatt, nem bírom a Napot, a kánikulát. Legszívesebben egy vízparton iszogatnék az asszonnyal (meg a csajaimmal...), és hagynám magam kényeztetni! Hmm... de ez már a Sci-Fi kategória, hehehe... :) 
   Szeretem őket, még ha nem is érzik úgy, ahogyan azt én szeretném. De, ahogy a a jó öreg Tuskó Hopkins barátunk mondta mindig; - Fel a fejjel!
Béke van... 

Esti balhé...

   Úgy kezdődött, hogy drága kislányom vacsora alatt beszólt egy olyat, hogy muszáj volt rászólnom.
Majd még kétszer szóltam neki, hogy üljön le és ne hagyjon minket faképnél. Persze nem fogadott szót... így hát, repült a margarin és a majonézes flakon! 
Innentől kezdve nem voltam úriember.
Lekiabáltam a haját, majd egy két órás beszélgetés kezdődött hármunk között. 
   Remélem eljutott hozzá valami, és elkezdi a változást, mert nem leszek tovább engedékeny.
Egyébként Békével feküdtünk le. 

Gondolatok...

   Ezen a Pici dolgon gondolkodom egy ideje. (lásd előbbi bejegyzésem...) 
Milyen hírt kaphat az ember egy diabetikán? Milyen gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak nála? Nem tudom... annyit viszont igen, hogy az ismerősökkel sokáig fogunk erről még beszélgetni. 
Ez van... ennyi. 
   Hétvégén eljött a lányom udvarlója és B.anyával anyával beszélgettünk a kerti hintaágyon róla (is). Az előzményekhez annyit had tegyek hozzá, hogy bizony a lányomon érezni azt a tíz év apanélküliséget, a kommunikáció hiányát, a türelmetlenséget, és valami kusza nevelési fontossági sorrendet. Nagyon nehéz megértetni magunkat vele. Minden apróságra felkapja a hangját és elkezd védekezni! Na, ilyenkor nagyon nehéz JÓ apának lenni. Volt olyan, hogy B.anya kezdett el vele kiabálni, hogy hagyja abba ezt a viselkedési formulát! És ez olykor hatásos... de csakis tőle, tőlem nem!
Szóval... beszélgetni próbáltam a sráccal, de nem sok mindent tudtam kezdeni egy olyannal, aki csak a tőmondatokat ismeri.  (fejet csóvál...) Persze elgondolkodtam ezen és rögtön adja magát a; Hasonló a hasonlóval elv. A vonzás törvénye.
Ez azért elszomorít minket. 
De nem akarom megbántani a lányom, mert hát ugye én egy jó apa vagyok, így ki kell várnom azt az alkalmat, amikor a lányomnak majd irtó szar lesz és minden fájni fog. Talán, akkor majd elérhetek nála bármiféle változást, de addig nem nagyon. Igazából csak azt akarom mondani, hogy tanácstalan vagyok, mert csak bántani tudnám a lányom, és az nekem sem jó. (sóhaj...)
Mi meg levertünk B.anyával egy jó félórás beszélgetést a hintán, de olyat, amit már nagyon régen nem. Felhozakodva a múltjainkkal, a tapasztalatainkkal, érzéseinkkel. És most mondjam azt, hogy ezt hiányolom a fiatalokból??? 
A büdös életben nem értik meg!
Én meg azt nem értem, hogy mi a francról tudnak beszélgetni egymással, ha mi nem vagyunk mellettük, és/vagy nem kérdezzük őket? Döbbenet...
Ez azért elkeserítő, nem...? 
Nem vagyok tanácstalan, mert tudom, hogy mit kellene tennem, csak türelmetlen vagyok, mert nem hiszem, hogy éveket kellene várnom ahhoz, hogy felnyissam a gyermekem szemét!
   Adtam neki egy Rejtő J. könyvet, hogy olvassa ki.
Piszkos Fred a kapitányt. Magam, két óra alatt végzek vele. És tudom azt, hogy három nap alatt, csak negyven oldalt olvasott el belőle és azt is, hogy reggel nem rakta be a táskájába, hogy a vonaton olvashassa! Így, hogy lesz jobb a szövegértése?
A gyereknek szólt az anyja, hogy az érettségin kért Magyar nyelv szövegértési feladatait nyomtassa már ki, és ha legközelebb ha hazajön, hozza el magával, hogy odaadhassuk a lányomnak, mert kíváncsiak vagyunk, mit produkál majd a teszt kitöltésével. 
Nem kívánjuk neki, de tudjuk B.anyával, hogy kínlódni fog vele!
   Nagyon sokat gondolkodom rajta, hogy tudnám felgyorsítani a javulási folyamatot.
Mert alapjában véve tehetséges, értelmes a lányom, de nagyon látszik rajta UNszocializálódása!!!
   Minden ötletet szívesen veszek.
Lehet segíteni.

Egy cikk a neten...

   Még csütörtök éjjel futottam át rajta.
Egy kórházban öngyilkos lett egy férfi, fejbe lőtte magát. 
( A linket nem másolom be... mindenki járjon utána. ) De mivel éjszaka volt és már álmos is voltam, szartam rá. Másnap kora reggel újra elém került a cikk. 
Valami furcsa oknál fogva, átnyálaztam Á-tól Z-ig! Pedig, nem szoktam sokat időzni ezeken a "híreken"...
Aztán szombaton is, meg vasárnap is látom a cikket. Valamiért rezget ez az írás.  Nem tudom eldönteni, hogy mi van... mi ez? De még mindig nem foglalkozom vele. 
Délután csörög a telefonom; 
- Láttad, vagy hallottad azt a hírt, ahol öngyilok lett egy faszi a kórházban- mondja egy régi barátnőm. 
- Láttam a neten. - és sorolom az infókat. 
- A Pici volt az...  
- Na bammeg... - és hirtelen minden világossá vált! Miért is rezgetett, miért is érdekelt ez a cikk?! 
Nagy levegő... ön nyugvás... és kedveskedő hang, hogy a telefon túlvégén lévő személy ne sírjon jobban, és talán meg tud nyugodni egy kissé. 
   Aztán míg palacsintát sütöttem a konyhában, az ablakon át kinézve filóztam Pici barátomon, hogy mit, miért tett és arra jöttem rá, hogy bátor volt, és megmerte tenni azt, amit én persze erősen vitatok, de Ő hamar megoldotta. 
Ő választotta, az Ő útja ez volt... 
Most véget ért e dimenzióban a látogatása...
   Bazd meg tesó... és most jobb??? 
Van min gondolkodni. 

A dolgok itthon...

   Stagnálnak.
Ha röviden kellene fogalmaznom, csak ennyi; Stagnálnak.
Van két szoba, amit még ki kell festenem, illetve a nappali, de ott még javítanom kell, mert a glettanyag, amit használtam "döglött" volt, tehát adtam a szarnak egy pofont. No meg, a lányom szobájában van betonvésésem, de nincs még hozzá gépem, illetve nincs nálam. Még. 
A főnököm pihenteti az embereket, aminek gondolom senki sem örül, de jelenleg várakozunk az egyik bankra, hogy utaljanak, aztán nekikezdhetünk a munkának. Szóval... semmi. Addig esszük a küszöböt. 
Ezzel csak annyit akartam mondani, hogy nem dolgozunk, és - gondolom... - mindegyikünk szív, mint a torkos borz!
Sajnos, ez itthon is érződik.
A lányom lemondott a hajfestékéről, egyenlőre nem kell festenem. Pedig, milyen rendes... spórol azzal, hogy az apja festi a haját! Hát nem? De.
   A gyerek túl van egy tíznapos ágybanfekvős betegségen, szerencsére már túl van rajta, dolgozik. Nem említettem, de felköltözött Pestre egy albérletbe, mert nem tud hazajárni, olyan későn végez. Hogy meddig bírja...? Nem tudom. De azt hiszem, tanulópénznek jó. Hadd tapasztaljon. 
   Itthon vagyunk hármasban, unjuk már a hideget. Élvezzük az új lakást, a lehetőségeket, amit a kert ad. A hintaágyat, a zöldet, a felkelő és lenyugvó napot kávézás közben, a kutyáinkat, ahogy örülnek a térnek, és a szabadságnak. Lassan minden zöld és színesedik a kert is. B.anya megvette a vetőmagokat, tegnap már elkezdett ültetni, palántázni. Azt hiszem a héten más áshatok is, asszony utasítása szerint, habár a lányom mondta, eljönne a barátja hozzánk a hétvégén, szóval lehet, hogy inkább a fiúcska fog ásni, bizonyítva mennyire szereti a lányom! Hehe... 
   No, de jön a meleg, a jó idő, lehet kint dolgozni, élvezkedni. Most már gondolkozhatunk, milyen kaját főzzünk a bográcsban. 
Addig is nyugalom van, és szeretet. 
   Béke van.

Villon mester...

   Mesteremnek hívlak.
Majd hatszáz év van köztünk, és mégis, naponta eszembe jutnak szavaid, soraid. Mintha nekem írtad volna. Akár... miért ne? 
Ha minden igaz, ma születtél. Éltél. ÉLTÉL!!! Nem is akárhogy. Nem... nem követném. De remélem, ott fent együtt vagy azokkal, akik szerettek. 
Örök Békességet mester. 
1431.04.08.

Életéről keveset tudunk. Egyetemi, rendőrségi, bírósági anyagokból, s műveinek utalásaiból ismerünk részleteket. A Szent Pálról elnevezett párizsi királyi kastélyban születhetett, törvénytelen származása miatt fiktív ősöket és előkelő családneveket kapott: Des Loges és De Montcorbier. Apja Guillaume Villon, a Szent Benedek templom káplánja, jogásztanár és közjegyző lehetett. Villon gyermekéveit anyjával töltötte, akit rajongva szeretett. Megismerte a várost, a kézművesek, kereskedők, munkások, koldusok életét. Később apja magához vette, s a Sorbonne melletti házában tanítgatta őt. Tizenkét évesen került az egyetemre. Itt hét évig tanulta a hét szabad művészetet: grammatikát, dialektikát és retorikát, majd aritmetikát, geometriát, asztronómiát és muzsikát. 16 éves korától elismert egyetemi polgár, s részt vett az évekig tartó zavargásokban. A Sorbonne nem tűrte, hogy a rendőrség megsértse autonómiáját, a diákok élete csínyekkel, kocsmázással és rendőrveréssel telt. 1452-ben megszerezte magiszteri oklevelét, ám tanulmányait nem folytatta, hanem tivornyákba merült. 1455-ben kirabolta a Sorbonne régensét, majd halálra szúrta vetélytársát. Elmenekült Párizsból, majd 1456-ban kegyelmet kapott. Párizsban beleszeretett egy Márta nevű perditába, akinek anyagi igényei miatt rablásba keveredett. Valaki feljelentéssel fenyegette, ezért ismét el kellett hagynia a fővárost. Megírta Kis Testamentumát, majd öt évre nyoma veszett. Lehetséges, hogy Charles d'Orleans, a hercegi poéta fogadta udvarába, 1458-ban részt vett a herceg blois-i költői versenyén. Valószínűleg egy zsiványbandához csatlakozott, 1461-ben börtönben ült, de a királytól kegyelmet kapott. János herceg moulins-i várába ment, ahol megírta Nagy Testamentumát. Ekkor már beteg volt és keserű, s a nagy verssel apját akarta meglágyítani. Az meg is bocsátott neki, s visszatérítette az elrabolt összeg fiára eső részét. Ám az alvilág ismét magához rántotta, lopás és verekedés miatt, mint visszaesőt halálra ítélték. Ekkor írta az Akasztottak balladáját. Fellebbezése után 10 évre száműzték, 1463-ban végképp eltűnt. Apja 1468. évi végrendelete már nem említi. Villon a középkor utolsó nagy költője, balladáiban, kisebb verseiben és Testamentumaiban a feudalizmus alkonyát örökítette meg. Két Testamentuma tipikus középkori mű, felvonultatja barátait és haragosait. Pápák, királyok, urak, papok, polgárok, kisemberek, bűnözők jelennek meg, általuk vall a korról, a városról, életről és halálról. Számos jelentős költőnk fordította Villont magyarra, Vas István munkáját tartják a leghitelesebbnek, de a magyar olvasók elsősorban Faludy György átköltései révén ismerték meg.

Egy másik kezdet...

   Egy pár napja van netem.
Ami még nem igazán jó, mert a rutert nem tudom életre kelteni, így csak az asztali gépem használható, a lányok lap topjai meg nem kapnak jelet! 
Nos...
   Igen, elköltöztünk!
Igaz kétszer is, de most már a SAJÁTUNKBAN létezünk! Persze a franc se gondolta volna, hogy ennyi vesződés jár ezzel az egésszel, hogy annyi, de annyi pénzt emészt fel és még mindig nincs minden rendben. 
Kezdenek zöldülni az ágak, elégettem az avar egy részét már, van vizünk, villanyunk és gázunk. Tudunk meleg vízben fürödni, meleg van, a wc-t le lehet húzni, a szivattyú is működik. Miután megtaláltam a lábasokat, most már főzni is lehet. Öt hét alatt kétszer főztem bográcsba kaját (a másik házban...), mert már untuk már a konzerv ételt. 
   Nem is igazán mennék bele, ebbe a lakás vásárlási mizériába, de szerencsénkre a bank nem adta annyiért a házat, mint amennyiért meglett hirdetve. Így mindenféle magyarázkodás nélkül eltudtuk utasítani a vételi szándékunkat, és rátaláltunk erre a szépségre, amihez a bankoknak semmi közük sem volt! Hála Isten!!!
Most is rámolunk, kipakolunk, takarítunk, hogy minden a helyén legyen, és végre azt mondhassuk, hogy kész, most leülök egy italra és elégedetten pöfékelve, vigyorogva nézhessük egymást!
A jószágok baromira élvezik!!! 
MI is!
   B.anya nem enged a lakásban dohányozni (aztbdsrstntneki...), így mindig ki kell mennem a teraszra, viszont jóval kevesebbet is szívok! 
Szóval... minden oké, Béke van, meg Szeretet!!!

Aggodalmak...?

   De most komolyan, aggodalom ez ?
Jövőhéten pénteken, vagy szombaton költöznünk kell. Itthon felrobbant a lakás. 
Elkezdtünk dobozolni, zsákolni mindent. Magyarán; felfordulás van!
   A jószágok is érzik, valami készül. Még nem idegesek, csak kíváncsian figyelnek minket és mindent megakarnak szagolni. Persze láb alatt vannak.  :)
Mi meg hangosak vagyunk velük, folyton elzavarjuk őket a helyükre. A macskák fifikásabbak... ők elfekszenek valami bútorra, ahol látnak mindent és lazulva figyelnek minket. Habár - most tűnt fel... - Pötyi macskám eltűnt valahová, de szólítottam és kaptam egy; - Mi van hiányzom, te hálátlan... nyávogást! Igaz, nem látom hol van, de köztünk van.  :)
   Eddig öt zsák ruhát kell levinnem a ház elé, hogy ha kell valakinek, az vigye bátran. No meg szóltam Biff barátomnak, hogy van egy pár ingem, zakóm, és nadrágom számára, jöjjön majd érte. De lesz még biztosan, mert nem tartogatom a még nagy-már kicsi cuccokat! 
A gyerek szerzett egy nagy dobozos "kis teherautót", csak tankolnom kell és nem kell fizetnem a fuvarozót!!!  Áldott legyen a főnöke. 
   Szóval... minden rendben, a gyerekek normálisak, az asszony is nyugodt, és én sem menstruálok körkörösen (még). 
Béke van.  :)

A lányom és én.

   Ez az egész... nagyon nehéz.
B.anya mondta nekem; - Nem te nevelted. 
Persze vitatkoztam vele, hisz a lányomról van szó. Az alapokat megkapta, most is látom rajta, hogy néha jön magától az ösztönös rendrakás, segítség. A "csináljunkmárvalamit" itthon. De aztán látom a "civilizált" dolgait, a telefon nyomkodást, a netezést, a mindent ott hagyok, ahová leraktam és nem dobom ki, és az általam igen zavaró hangos beszédet és a nyomatékosító hangemeléseit! Ilyenkor szólok. És ő foga magát és kidobja a szemetét maga után, elmosogat ha kell, de a hangoskodás az valahogy magától jön. Egyenlőre nem megy csendesebben. 
Igaz, még csak a decemberi szünettől van nálam, ami nem sok idő, tehát van még valami sansz arra, hogy ez megváltozzon. 
De nem könnyű.
   Tegnap este összevesztünk. 
Olyanokat kaptam a fejemre, amit nem követtem el, illetve olyanokat, ami abszolúte szubjektív vélemény volt és ráadásul nem is az övé, de fennen hangoztatja!!! 
B.anya is megpróbálta rám erőltetni a saját igazát, de ő sem tudja az igazat, így eleve nem tudhatja a megoldást rá. És néha csak olajat önt a tűzre... (sóhaj)
Lementem a boltba, vettem egy üveg bort és megittam egyedül, míg mérgelődtem a tankos játékom fölött, hogy állandóan kilőnek. Mire lefeküdtem, már nem volt bennem harag.
Pedig mérgelődhettem volna még azon is, hogy vettünk egy mosógépet, ami nem fér be a fürdő ajtaján, így használhatom még vagy két hétig a régit, miközben kerülgetem az előszobában a másikat. Közben dobozolunk és a könyves dobozok olyan nehezek, hogy ha megemelem, ki fog jönni az aranyerem, de hát valakinek meg kell emelnie, ugye. Majd vigyázok.
Szóval... nem könnyű.
Pedig nagyon szeretem! (szerintem, tudja...)

Zene...

   Tegnap leugrottunk egy közeli blues kocsmába, ahol öreg barátaim zenéltek.
Mivel már rég megígértem, hogy egyszer megnézem őket, így tegnap mondtam a csajoknak, hogy mit szólnának hozzá, ha lemennénk? Bádog testvér is bejelentkezett, így megbeszéltünk egy találkozást ott. Ő hozta az asszonyát (akit még nem ismertem...), meg a lányát. Én is vittem az asszonyt, meg a gyerekeket.
   Először rossz helyre mentünk be, ami meglepetésemre szintén egy blues kocsma volt, de hamar rá kellett jönnöm, hogy akik játszanak, azokat én nem is ismerem. Fiatalok. Ittunk egyet, majd átmentünk a szemközti krimóba. És akkor egy fájdalmas felismerés jött...
Hatan voltak!   :(
Ennyien ültek két asztalnál, ráadásul az átlag életkor; úgy ötvenöt. Megkétszereztük a közönséget, fiatalítottunk az átlagon és hoztunk egy kis bevételt a pultosnak. 
Azt a bizonyos ülős, piálós, dohányzós bluest játszották, annyi szépséghibával, hogy itt sem lehetett cigizni. Pedig nincs is jobb egy füstös, részeg bluesnál...
   De mivel B.anya ment reggel dolgozni és hajnalban kelt, így befejezés előtt hazaindultunk.
Aztán ma reggel ráakadtam egy gyöngyszemre.
Mondhatom, hogy mostanában a kedvencem... ő töltötte fel a facebookra. 
Elgondolkodtam rajta, hogy minálunk, ebben az országban ki az az ember, aki így odateszi magát a saját műfajába??? Aki ennyire átélve énekel, vagy zenél. Aki ennyi érzelmet tesz bele. Nem jövök rá...

Most már egyike vagyok azon embereknek, akik nagyon várják, hogy ez a nő ellátogasson a mi országunkba, vagy legalább valamelyik közeli szomszédhoz, mert most már nagyon szeretnénk látni, hallani őt!!! Egyszerűen látni kell! Látnom kell!!! 
   Na kérem. 
Érzelmek, alázat és tisztelet... ezek mind megvannak ennek a nőnek. Respect!

???...

   - Mi a baj?
- Semmi...
Aztán pár óra múlva már dühöngök magamban, a többiek hülyének néznek, hogy most miért viselkedem így, én meg agyvérzés közeli állapotban vagyok!
BRAVÓ!!! 
A fasznak kérdezem meg, hogy; - Mi a baj?
Ááááááá.... Nők. (legyint...)

BUÉK...

   Lassan teljesen józan vagyok.
A gyerek viszont, ritka szarul van! Hehehe... minek iszik, ha nem bírja!
Nagy I. átjött hozzánk Szilveszter napján, hogy az éjjeli bulizók ne zavarják az álmát, mi pedig hármasban (B.anya, meg a lányom) elmentünk Joe barátom pincebulijába. 
Sok pálinka folyt le a torkomon... aztán éjfél előtt hazamentünk Nagy I.-hoz, hogy koccintsunk, hisz így illik.  B.anya vezetett, így csak itthon ivott egy kis pezsgőt. Reggel megjött a gyerek is. És mi nekiálltunk még pezsgőzni! Aztán egész nap csak sírt, meg kibeszélte az érzelmeit, és a youtube-ról zeneszámokat kerestünk, hogy énekeljünk, meg röhögtünk egymáson, hogy hogy nézünk ki. Megetettem, meg folyamatosan itattam, hogy a dehidratáció ne üsse ki. De így is elég szarul van.
Most már lefeküdt... remélem, holnap csak röhögünk az egészen! :)
Minden rendben...