Egy szokványos vásárlásom...

   Tegnap délben fogtam a kutyámat és levittem sétálni.
Persze mindenféle hátsó szándékkal, mert zsebre raktam két nagy szatyrot is, hogy ne kelljen vissza mennem a lakásba. Miután elvégezte a dolgát, megkérdeztem a jószágot, hogy van-e kedve kimenni a piacra?  Még szép!!!  :)
Azért előtte még elrángatott a téren lévő szökőkúthoz, ahol frissítő fürdőt vett, és beszlapált egy pár liter vizet - mindezt nagy nyomáson...(!!!) -, majd zihálva, közlekedésre teljesen alkalmatlan módon felszálltunk a HÉV-re, két megállóra. 
Árpád hídi megállónál van egy látványpékség, ahová felkönyökölve kért hat szem baconös pogácsát - tolmácsoltam a pultos lánynak, aki egy kicsit megijedt... :) -, és barátságosan kirakta széles lapát nyelvét. Mindezt mosolyogva...  (egy egész grillcsirke beférne a pofájába ilyenkor!)    
Persze, első blikkre a kis csaj húsz centivel hátra rántotta az egész pultot, majd megnyugodva átadta a kötelező lekenyerező falatokat.
Na ekkor leszakadt az ég és húsz perc heves esőzés vette kezdetét!
Szerencsémre találkoztam egy ismerőssel, aki kapásból meghívott egy sörre, így beszélgetve megvártuk az eső végét és a kutyám is pihizett egy kicsit a földön fekve. A vizes földön fekve!
Aztán irány a piac.
Nem esik nehezemre a maga harminc-negyven kilóját visszafogni, csak azt próbálom vele megértetni, hogy a fojtó lánc azért van kitalálva, hogy a kutya megtanulja rángatás, húzás nélkül a gazdi melletti sétát. Na... ez még odébb van egy kicsit nálunk, mert az én jószágomat nem érdekli, ha elájul egy pillanatra és felborul - asszonynál már előfordult... (!!!) -, felpattan és menne tovább! Akkor most ellehet képzelni, hogy "sétál" a kutyám!
A piacon - mivel nem vihetem be... - kikötöttem egy kinti üres pulthoz, a szomszéd virágárus nénit megkértem, hogy vigyázzon rá egy kicsit, míg bevásárlok, aztán a hentesemtől megvettem a két kilónként becsomagolt csirkefarhátat. (több, mint nyolc kiló, majdnem kilenc...) No, meg két kiló pulyka combot. (ez már tíz/tizenegy kiló...) 
Aztán még egy húsos croissant-t, jutalomként és egy kis zserbót magamnak. 
Hazafelé megálltunk a kedvenc Bió boltunknál - azért a többesszám, mert a néni, aki vezeti, szintén boxeres (kutyás...) és imád minket -, mosószódát venni. 
A jobb kezemben tizenkét/három kilós szatyor, a balba a kutya és megint elkezdett ömleni az eső! 
A buszon hazafelé azt vettem észre, hogy mindenki ott áll, ahol mi, legnagyobb bánatomra és nem mennének át másik ajtóhoz. Így elég nehéz utazni. Az ideg is csúszott felfelé az agyamban. (grrrrrrrr...) A buszvezető sem állt a helyzet magaslatán... padló gáz-padló fék! Az ideg egyre jobban jött! (GRRRRRRR...)
Végre leszállhattunk!!!  És én élveztem a szakadó esőt... az sem zavart, hogy szarrá áztam, az sem, hogy minden rohadt nehéznek tűnt, a szatyor, a kutya, a ruhám, a tocsogó cipőm. 
A lakásba lépve, ledobtam a szatyrot az asztalra, levettem az ingem és a kutyát a kádba parancsoltam. Fürdés!!!
Az ázott, mocskos kutyámból, egy vizes, de tiszta jószág lett, aki azonnal lefeküdt a helyére és órákat aludt egyhuzamban.  ;)
Levetkőztem gatyára és élvezettel szívtam a cigimet, kortyolva a forró feketét, elégedetten figyelve ezt az alvó szuszmákot, aki megszínesíti az életemet!!!  Na most már elrakhatom a cuccokat és végre ehetek egy falatot...
Béke van.  :-)