Biztos kell valakinek az az ingatlan... így inkább elárverezik. No nem baj, keresünk másikat.
Nem aggódok.
A hangulatom, ingadozó. Hol önbizalommal telve vagyok, hol meg szeretethiányom van (mint most is...). Ez a dal megy az írás alatt...
Próbálnám itthon elmagyarázni, hogy mit érzek, és miért vagyok olyan, amilyen, de aztán csak legyintek magamban, hisz nincs értelme megmagyarázni, segítséget kérni, mert itthon is mindenkinek megvan a maga "leges legnagyobb" problémája, bármennyire is nem az!
Más a gondolkodásmódunk. Máshogy tesszük magunkat oda egy problémához. És lehet... más a szeretet "mennyiségünk". Hmm... ez a nap is elmúlik hamarosan... csak le kell feküdni, aludni. Aztán holnap egy másik napot kezdünk, remélem pozitívabban.
Tesszük a dolgunkat.
A fiamnak 14.-én volt a születésnapja.
Betöltötte a huszonhatot. Túltette magát a párkapcsolati csalódásán (szerintem, hosszú ideig nem fogja...), talált egy fiatal lányt, akit megismerhettem (lecsekkoltam... rendben van) és nem ijedt meg tőlem! Ez már pozitív!!!
17.-én meg a legkisebb lányom töltötte a tizenötöt.
Hat nap múlva lemegyek érte és elhozom magunkhoz. Remélem nem fogok csalódni benne. Remélem... Ő sem. A nővére nem beszél velem egy hete, hiába kérdeztem miért, nincs válasz. Tegnap megkérdeztem az anyját, aki elkezdett hárítani, majd nekiállt letámadni. És én lehalkítottam magam, aztán magamba zuhantam. Arra gondoltam, hogy fogom én ezt helyrehozni?! És ezt most miért??? Nem értem... (illetve, dehogy nem!)
Megint a fejemhez vágták, hogy én mennyi adósságot hagytam hátra! És mennyit nem fizettem! És egyáltalán, mit tettem bele a házasságunkba, hisz neki volt egy albérlete (?????), és mit vittem el?! Megdöbbentett... egy újabb késszúrás... mit is várhattam?! Ennyi.
Szóval... "- Nem szeretem a halálos véletlent..."
Köszönöm Viszockij... köszönöm Hobo. A holnap már jobb lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése