Elhanyagoltalak...
No mindegy.

   Egy év nagy idő. Persze ez szubjektív... kinek, mennyi.
Hogy mi történt? 
Megannyi jó és kevésbé jó dolog. Rengeteg mosoly, viták, nehézségek. Fáradságos, s egyre kíméletlenebb munkák, amit egyre nehezebben hajtok végre. A testem öregszik és nem mindent tudok már úgy megcsinálni, mint húsz éve. 
Jó... persze leszervezem, megoldom, kész van és még jó is, de már nem vagyok a toppon!
B.anyának is most volt a negyvenedik (!!!) szülinapja. Az elmúlt év alatt felszedett vagy négy kilót, ami baromira jól áll neki, illetve nekem tetszik, de ez őt nem lelkesíti. 
   Ötleteim vannak. hogy több betevőt tudjunk szerezni. 
Nem, nem gazdag akarok lenni - mindenem megvan, már az vagyok... -, hanem csak biztosítani akarok magamnak, magunknak egy kis nyugdíjra valót.  (Basszus, öregszem!)
Persze társ is kell hozzá.
És eszembe sem jutott volna, hogy ez a "Zé" kollégám, barátom lesz az aki segít ebben, aki állandóan "Ámbrás cetezik" itt nekem!!! 
Megértette, átgondolta, megbeszéltük a dolgokat és lát benne jövőt, lehetőséget. 
Partner lett.
Néha nálunk lakik egy pár hetet, hogy olcsóbban kijöjjünk üzemanyag felhasználásban, míg kész nincs a munka. Szívja a vérem, hallgatja a tanításaimat a nőügyei miatt - nincs is senkije most.... - és segít nekünk. Minden értelemben. Jó gyerek...
   A fiaim anyját is beszerveztem egy közös vállalkozásba. Csak fel kell túráznom magunkat anyagilag egy kicsit. Azt hiszem, ez a jövő zenéje. Majd írok róla.
Viszont ami jobban foglalkoztat, az a mostani "bizniszünk", amiben folyamatosan bejövő pénzünk van, ha ügyesen kezeljük a dolgokat. Persze, erre is kell időt szakítanunk, ami bizony a nappali munkákra van kihatással. 
Eddig buktunk egy kilót, ami mégsem kedvtelenített el.
Átértékeltük, újragondoltuk és megegyezésre jutottunk. Így nem folytatjuk. 
De az ötlet jó. Ha a megfelelő emberrel kezdünk, még meg is fogja érni. 
Rajta leszek.

   Nem sokára év vége.
Eltelt B.anyával hét év és nem érzem, hogy bármi problémánk lenne egymással.
Ez tök jó!!!
Mama (anyósom) is kiveszi a részét a házimunkában, főz, mos, takarít, néha korán reggel teszi, mikor még aludnánk egy kicsit, de engem nem izgat, nem neheztelek rá. 
Sokat beszélgetünk.
Hatvanöt éves, tapasztalt, sokat látott. A maga hibáival, ismétléseivel, félreértéseivel is szeretek vele beszélgetni. Nem idegesít. A lánya már nem érez így.
Mondtam már mindkét lánynak. hogy ideje lenne leülniük a régi sérelmeket megbeszélni, ne maradjon bennük tüske. De amint látom, addig sok víz fog lefolyni a Dunán! 
   Hogy mi lesz, hogy lesz karácsonykor, azt nem tudom.
Megpróbáljuk a lehető legtöbbet letenni az asztalra. Még nincs is itt az ünnep és mi már kiadtunk egy rakás pénzt a kocsira. A szerelő levizsgáztatta, de szereznem kell még egy pár téli. nyári gumit. Jogsit is kell csináltatnom. Most soroljam...???  Na ugye.
   "Zé" barátom mondta valamelyik nap, hogy mi soha nem csinálunk semmit!
Ültök a gép előtt, nyomkodjátok a telefont és nem mentek el sehova sem. Még sétálni sem!
Való igaz... lehet jól látja.
B.anya itthon volt tíz napra szabin. Néha főzött, mosott és még mit tudom én mit csinált. Én ha nem dolgozom hétvégén, örülök, ha a gép előtt eltudok olvasni pár érdekes cikket, blogot, egyéb írást. Fogtam egy nagy műanyag tároló dobozt, megtöltöttem majdnem forró vízzel és lábat áztattam! Közben történelmi írásokat olvastam és persze a facen lejátszottam a kötelező játékaimat. 
Aztán mondtam Zé-nek, hogy rájöttem; nincs már itthon gyerekünk így nem azt látja, hogy zsizsegnénk, hanem azt, hogy nyugi van! (most is blogot írok baszki... hö!)
Fiatalság, bolondság...  
   Szóval.
Nyugi van, meg béke. 
Kell is ennél több???