Egy új nap. amit Karácsonynak hívnak...

   Ha nem süt ki a nap, megmarad a hó és fehér karácsonyunk lehet, amire már évek óta nem volt példa.
   Persze ez csak a szentimentális énemnek és az angyali lelkemnek szép és jó, egyéb iránt nem igazán érdekel. Szerencsére nem kell utcaszakaszokat lapátolnom, utakat sem kell törnöm a magas hóban. Max a kocsit kell lepucolnom, de az két perc és nem is fagyok át addig. Tél van, nem? Az a dolga, hogy essen a hó. Ennyi.
Hogy itthon mi van?
A felszín békés. Az alatt mindenkinél más.
B.anya fonja magát a pénz miatt - igaza van, mint mindig - és valami hihetetlen szeretethiánya van. Mama elégedetlen mindennel és mindenkivel, rabszolgának érzi magát, egy hősnek, aki mindent megtesz a többiekért, és még sorolhatnám. 
Nekem hiányom van.
Minden értelemben. Most nem az anyagi, materialista világnézeti dolgokról beszélek, hisz olyan világban élünk, ahol ha fizetésért dolgozol, akkor nem élsz meg - szerintem - 200 - 250.000 .- forintból. A minimum, hogy ennyit keress, különben hiány betegséged lesz. 
Én ebben a hónapban nem kaptam ennyi pénzt, így...! 
Mint mondtam, igaza van B.anyának.
Hiányoznak dolgok...
A gyerekeim és a tudat, hogy esetleg szeretnek (cinikus félmosoly...). A szüleim, testvéreim és azok a barátok, akiket már a büdös életben nem láthatok, mert elmentek egy másvilágba. A régmúlt hagyományai. Az a Szeretet, ami összetartotta családokat a legnehezebb helyzetben is! És Érzések...
   Kegyetlen világban élünk!
Megpróbálnak minket elpusztítani. Apránként... mindent kiölve belőled, ami fontos az Élethez. A princípiumokat! 
És látom, hogy lassan megtörténik.
Fáj... és ez nem könnyű. 
A saját harcom "E" világ ellen, hogy NE sikerüljön eltipornia mindent, hogy az Élethez való Érzések megmaradjanak és tovább éljenek bennünk!!!
Végtelen Türelem kell hozzá és megértés.
   Valamikor szerettem ezt a napot.
Vártam a szeretteimet, az ő szeretet kifejezésüket. A mosolyukat, az ölelésüket és a közös kajálásokat, amiket a lányok kiviteleztek valami  hihetetlen összefogással és gyorsasággal! 
Azt a boldogságot már régóta nem éreztem. Mégis...
Ha ránézek a nőmre, nem tudok rá haragudni. 
Valószínűleg Ő sem érezte sosem azt a boldogságot. 
   Azt hiszem, most megyek és átölelem a derekát és adok neki egy puszit, hogy ne érezze magát szarul.
Lehet estére elkapja őt is a szentimentalizmus és hozzám bújik...

   Áldott és Békés Ünnepeket neked olvasó. 
Béke nekünk...