Már megint a lányom...

   Reggel arra keltem, hogy egy visszahívós üzenetet csippant a telefonom.
Megnéztem ki az a bátor, aki hét előtt nem bír magával!? 
A lányaim anyja akart de nagyon(!!!) beszélgetni, mert rögtön jött az újabb csippantás. 
Rágyújtottam a gép előtt, mert tudtam, nem lesz egyszerű vele beszélgetni!
A "na mondjad, mi a baj" kérdésre, jött a válasz vagy tíz percig, amire az jutott az eszembe, hogy ... basszus, ezt is én fizetem! De ő csak mondta, és mondta. 
Valahol igazat kell, hogy adjak neki. Most a lányom volt a hunyó. De az, hogy nekem kell megoldanom az ő problémájukat, persze nem tetszik. 
   Természetesen kilenc előtt - miután felkelt a kis hölgy... - felhívtam a lányomat is. Megbeszéltük a megbeszélni valót és könyörögtem neki, hogy bírja már ki azt a kis időt, míg feljönnek Petre, hogy aztán mindent át tárgyalva, megoldást találjunk a problémákra!
Itthon, azt beszéltük az asszonnyal, hogy megoldás lenne, ha mostanában jönne fel, vagy nem? De nem akarok ítélőszék lenni, és nem szeretném, hogy minden csip-csup ügyben nekem kelljen megoldást találni, valamint milyen dolog az, hogy a nővére meg nem jöhetne fel?! Nem igazságos...
De azt hiszem, találtunk megoldást és most már én is lenyugodtam. 
Persze drága exem panaszkodott, hogy nem is tudja, hogy fogja beíratni a lányomat a suliba, merthogy nincs rá pénz. Úgy látom elfelejtette, hogy már küldtem ez miatt pénzt nekik, de lehet, rosszul garázdálkodott belőle! Elengedtem a fülem mellett... nem reagáltam rá. Mint már mondtam - annyi éven át... - a világ összes pénze nem lenne neki elég!!!
   Itthon meg az az újság, hogy a gyerek nem érte el a megfelelő pontszámot az egyetemi felvételire, így mehet az ÉLETbe, dolgozni. Persze, ehhez előbb haza kell, hogy jöjjön, mert nem aludt itthon a szóbelije után, hanem elment meccset nézni a haverokkal. 
Nem is értem... szerintem nem fogja fel a helyzet komolyságát!
Azt hiszi majd, viccelek. Pedig nem!  Nincs nyári szünet, nincs szabadság!!! Nincs lébec.
Aztán majd Béke sem lesz....   :P