Vannak emberek, akik feladatuknak érzik, hogy ebből a nagyszerű állapotomból kimozdítsanak, ellökjenek, felborítsanak! (nem tudod tetézni...) Olykor sikerül is... ilyenkor a napi negyven cigim az egekbe szökik és hatvan-hetven szálig (vagy még több, te hülye...) meg sem állok!
Aztán, ha már tudok ésszerűen gondolkodni és végig játszom újra meg újra a szitut, keresvén a hibáimat, átgondolva kérdezek és választ várok.
És igen... ha ilyenkor a logika szabályai szerint, nem találok eget verő hibát, szakításra való okot, idegtépő, napokig tartó orrhúzást eredményező hibákat, csodálkozva állok (inkább ülsz a főnöki székben... ) és már veszekedni sincs kedvem! Most ezt miért...???!!!
Aztán vagy legyintek az egészre, vagy egyszer csak megkérdezem, hogy ezt most miért? De válaszokat is elmondom vele! (és az nem jó senkinek sem... igaz?)
Lehet öregszem.
Már nem tudom magam nagyon felhúzni, s ha mégis... gyorsan elszáll. Muszáj, mert a testem jelez, vigyázz öreg, ebbe egyszer belehalhatsz! Az meg senkinek sem jó. (vagy csak neked nem, te...) Szóval jön a nem szeretett nagyanyám állandóan elmondott idézete; - Az idő majd mindent megold! Na ja... és tényleg igaza lehetett! Főleg, ha rájössz, mennyire kis porszem vagy ebben a malomban.
Most jut eszembe... drága jó nagyanyámról (most miért húzod a szád...?) még nem is írtam sosem! Pedig volt még egy pár mondata, idézete, közhelye, amit a számba üvöltött fröcsögve!!! És én mennyire utáltam érte. Aztán... szép lassan megértettem őt és a tetteit. Pszichológiailag mindenképp! Gyűlölt szegény... mert szeretettben nőttem fel! Mert a lánya és a veje felnevelt engem úgy, ahogy Ő sosem volt képes gyermeket nevelni!!! Végig vitte a karmáját. Remélem abban az utolsó pillanatban, minden világos lett neki és szemen köpte magát! (az anyád anyjáról beszélsz te bunkó...!!!) Azóta is várom, hogy felbukkanjon az életemben, valami másik arccal... fel fogom ismerni! Keresem, hogy az orrára koppintsak. (azt tudod, hogy ilyenkor nagyon gyerekes vagy..?!)
Valamelyik nap a legkisebb lányom beleolvasott az írásaimba.
Olvasás közben könnybe lábadt a szeme... én is elérzékenyültem ettől. - Az örökséged része, mondtam, olvasgasd ha van időd. (inkább egy lakást vegyél neki, annak jobban örülne..) Megsimogatta a hajam (hogy a MIT...???), majd elrohant nyomkodni a telefonját, amitől idegbajt kaptam. Olyan illúzió romboló... (tiszta apja... nem?)
Kezelni kellene valahogy benne az érzelmeket.
Egyszer ilyen, máskor meg olyan izé...
Tegnap beszéltem a nagy fiammal, aki elmondta amit már a kezdetek óta tudtam/tudtunk, elhagyta az asszonya. Tovább nőtt (...???) rajta!
A lányaim rögtön váltottak vele egy pár mondatot és tanácsoltak neki megvalósíthatatlan dolgokat; - Ne sírj! Egy férfi sosem sír! Hááát ez milyen hülyeség? A sírás méregtelenítés, szükség van rá... (te csak tudod... nem?)
Ma pankrátor meccse van, és a lányok elmennek rá, hogy lássák a testvérüket összeverve, hogy aztán a nyakában kössenek ki, sírva, zokogva, szeretettel teljesen. (mond meg nekik, hogy fényképeket csináljanak róla, látni akarom szarrá verve... okés? Hehe...)
Aztán vasárnap reggel utaznak haza, mert hétfőn már megy a nagyobbik lányom zenetáborba Szedresre, egy lovardába. (ez most, hogy jött így össze??? Te sem érted, mi...?) Szederkéhez, akit nem is ismernek, de lehet, hogy nincsenek véletlenek! Nem tudom...
Kíváncsian várom a fejleményeket.
Szóval a fiam magányos lett és tudom mit érez, és annyira, de annyira sajnálom, hogy azt elmondani sem tudom. De az élet része, hogy erősödjön lelkileg, hisz maga választotta ezt az utat (óóóóóóóó... te kis Niche!), neki kell taposnia! Megkapta az első igazán mélyütését!
Majd beszélnem kell vele... ne sérüljön jobban!
Ha visszagondolok az elmúlt évekre, most örülnöm kéne. Örülnöm kell, mert a "csajok" itt voltak, velünk voltak. Szépek és nem menthetetlenek (nem úgy, mint te...). Értelmesek (Kussolj te másik én...!!!), telve érzelmekkel, nyitva szerelem felé.
Rengeteg dologról kellene beszélgetnünk még... de olykor jobb, ha megnézünk egy romantikus drámát, online. Tudom, nem lehet bepótolni az elvesztegetett éveket!
Javítsunk rajta közösen... tudják... tudom.
Összegezve az egészet... boldog vagyok, még ha egyesek ki is akarnak mozdítani a lelki békémből!
Béke van...
(Na... menjünk, együnk valamit...)
Okés... gyere velem. (mondtam már, hogy hülye vagy? Hogy máshogy...???)
:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése